Századok – 1981
FIGYELŐ - Arató Endre emlékezete (1921-1977) (Diószegi István) 820/IV
FIGYELŐ 821 Ugyanebben az évben a Magyar Kommunista Párt tagja lett. Történelem és politika ettől kezdve egész életútján végig fogja kísérni. Egyetemi éveit doktori disszertációval zárta. „A szlovák értelmiség a forradalom előtt" címen írt értekezést. Munkájában nyelvi felkészültségét kamatoztatta, de főként maga a jelenség: a nacionalizmus foglalkoztatta. Századunk kóros, epidémiás tünetére ott kereste a választ, ahol a jelenség először felbukkant: a gyökereknél. Később majd a törzset és a burjánzó ágazatokat is vizsgálat tárgyává teszi, de a gyökerekhez újra és újra vissza fog térni. Friss doktori diplomával a kezében rögtön felelős beosztást kapott. 1948 decemberében a Közoktatásügyi Minisztérium nemzetiségi osztályának vezetője lett. További tevékenysége szempontjából ő maga is nagy jelentőségűnek tartotta, hogy pályáját a magyarországi nemzetiségi kérdés egyik gyakorlati munkásaként kezdhette el. Itt tanulta meg a lenini igazságot: a nemzeti egyenjogúságot nem csupán deklarációkkal, hanem a nemzetiségek életét szükségszerűen megterhelő hátrányok felszámolásával kell és lehet biztosítani. A kulcskérdés mindenütt, és nálunk különösképp: az iskolaügy, az anyanyelvi oktatás. Sok mindent tett a nemzetiségi iskolaügy újjászervezéséért: szorgalmazta az alap-és középfokú anyanyelvi oktatást, a nemzetiségi kollégiumok létrehozását, a nemzetiségi szövetségek tevékenységének kiszélesítését. Elképzeléseiről a szaksajtóban is több cikket írt, és meggyőzően érvelt a nemzetiségi iskolahálózat kiépítésének szükségessége mellett. Nem rajta múlott, hogy eredmény nem minden területen jelentkezett. Azokat az éveket a múlt hibái és a személyi kultusz visszásságai árnyékolták be, és sok más nemes kezdeményezés is torzóban maradt. Két és fél éves gyakorlati munka után kutatói pályára került. 1951 májusában a Történettudományi Intézet tudományos kutatója lett. A nemrégen alapított intézménynek nagy szüksége volt olyan szakemberekre, akik megfelelő nyelvi felkészültséggel rendelkeztek és hivatástudatot éreztek a magyarországi nemzetiségi kérdés és a szomszéd országok történetének kutatásához. Nélkülük a Szovjetunió és a népi demokratikus osztály működése egyszerűen elképzelhetetlen volt. Neki Csehszlovákia történetének kutatása és a reformkori magyarországi nemzetiségi kérdés vizsgálata lett a feladata. A csehszlovák történelemmel foglalkozva a 19. századra koncentrált, és először azokat a szálakat igyekezett felfejteni, amelyek a két népet összekötik: a haladó hagyományokat. Tisztes igyekezete volt ez az ötvenes évek magyar történetírásának, de másokkal együtt ő is tudta, hogy e tájon nemcsak összekötő hidak, hanem elválasztó mélységek is léteznek. A kor egyik tévedése volt, hogy azt hittük: az ellentmondások akkor oldódnak fel, ha nem beszélünk róluk. Tematikája ezen a területen hamar kiszélesedett, és ezeknek az éveknek az eredménye rövidesen néhány olyan összefoglalás lett (szlovák gazdaságtörténet a 19. század második felében, csehszlovák történet 1848-ig), amelyek még ma is méltóak a figyelemre. A nemzetiségi kérdéssel kapcsolatos kutatásai a Történettudományi Intézet akkori nagy vállalkozásához, az egyetemi tankönyv elkészítéséhez illeszkedtek. Szorgos, tempós munka volt ez, és a próbakötetnek tekinthető egyetemi jegyzetek már 1954-től sorozatosan megjelentek, majd 1957-ben maga a tankönyv, a „Magyarország története 1790—1849" is napvilágot látott. A nemzetiségi kérdéssel foglalkozó fejezeteknek minden esetben ő volt a szerzője. A résztanulmányok és fejezetek megírása közben az első szintézis feltételei is megérlelődtek. 1956 januárjában megvédte „A nemzetiségi kérdés története Magyarországon 1790-1848" című kandidátusi értekezését. (E munka
