Századok – 1981

FIGYELŐ - Arató Endre emlékezete (1921-1977) (Diószegi István) 820/IV

FIGYELŐ ARATÓ ENDRE EMLÉKEZETE (1921-1977) Hatvanadik születésnapját ünnepelhetnénk, s kívánhatnánk neki, mint ilyenkor szokás, jó egészséget, további alkotókedvet és energiát. De már csak emlékezhetünk rá. Egy napsütéses őszi napon együtt kísértük a Farkasréti temetőbe, és sírja fölött azóta negyedszer zöldült a fű. Születésnapi gratuláció helyett barátai, tanítványai és tisztelői már csak tanulmánykötetet ajánlhatnak emlékének. Amikor ötvenhat évesen, alkotóereje teljében itthagyott bennünket, leginkább a kitölthetetlen űrt érzékeltük, amit maga után hagyott. Tudtuk, hogy nagyszabású tervei voltak. Meg akarta írni az újabb kelet-európai szintézist, amelyben a táj népeinek történetét szándékozott egybevetni a 19. század második felében, monográfiát készült írni a magyar nemzeti ideológia fejlődéséről, és fel akarta dolgozni a történeti Magyarország nem magyar népeinek nemzeti eszmerendszerét. Most, amikor meg nem ért születésnapján emlékezünk rá, egy megélt élet értelme van szemünk előtt: a befejezetlenségében is egész tudományos életmű értéke és a harmonikusan teljes emberi élet példája. Példamutató volt már témaválasztásában is. Korunk és égtájunk bonyolult szövevényének, a nemzetiségi kérdésnek felfejtésére vállalkozott. A történész felkészültségével, de a jelen szolgálatának elkötelezettségével és hitével. A költővel együtt vallotta, hogy közös dolgaink rendezése a mi munkánk, és ezért hajolt az elmúlt századok megsárgult papírjai fölé, hogy őseink harcait valóban békévé oldja egyszer az emlékezés. A történész nem születik, hanem lesz. Van, aki azért, mert már gyermekkorában megragadja a régmúlt romantikus vonzása, van, aki azért, mert lebilincseli a források megfejtésének izgalma, ő talán azért lett történész, mert már fiatalon és férfivá serdülten átélte a történelmet. Korunk értelmet taglózó és traumát okozó történelmét. Budapesten született 1921. november 8-án. Gyermekkorát, serdülő éveit a csehszlovákiai Komáromban töltötte, itt is járta iskoláit. Abban az országban, amelyben a Trianon utáni utódállamok közül a leginkább respektálták a nemzetiségek jogait, de ezzel együtt nap mint nap érezhette a kisebbségi helyzet hátrányos következményeit. A történész pályához már ez is elegendő indíttatás lett volna. De volt még része élményekben. Felsős gimnazista, amikor a komáromi hídon a kormányzó fehér lovának patkója csattogott. Kétes értékű és bizonytalan kilátású igazságszolgáltatás volt ez 1918-ért. Neki a megnagyobbodott Magyarország numerus clausust jelentett, majd három év munkaszolgálatot Kárpátalján és Erdélyben, végül pedig Gunskirchent és Mauthausent. Bizonyára az átélt és a megszenvedett történelemre kereste a választ, amikor 1945-ben beiratkozott a budapesti egyetemre, és a történelmet választotta szaktárgyául.