Századok – 1981

KÖZLEMÉNYEK - Kővágó László: A Komintern és a nemzetiségi kérdés a húszas években 754/IV

A KOMINTERN ÉS A NEMZETISÉGI KÉRDÉS A HÚSZAS ÉVEKBEN 763 poncává annak a burzsoá államnak a határát kellene tenni, amely a háború és erőszak folyamatában keletkezett. Ez azonban a nemzeti kérdés Otto Bauer és Renner osztrák iskolájának megoldása" — mondotta Manuilszkij. Ε kérdésre azért láttuk érdemesnek így külön is kitérni, mert amint látni fogjuk, a kongresszus végül is kemény vonalat foglalt el vele szemben. Elmarasztalva az adott ország határain belüli önkormányzati megoldást, egyértelműen a nemzetek és nemzetiségek önrendelkezési, elszakadási jogának álláspontjára helyezkedett. Azt is látni fogjuk viszont, hogy a KI VB ebben a kiélezett elvi kérdésben hamarosan kénytelen volt engedményt tenni, mégpedig éppen csehszlovák vonatkozásban. A Komintern II. kongresszusára készített nemzeti és gyarmati kérdés lenini téziseinek központi gondolata volt, hogy a szocializmus és az imperializmus világméretű harcában a nemzeti kérdést a szocializmus tartalékává kell tenni. Ennek a gondolatnak legkövetkezetesebb gyakorlati kifejtését és az európai viszonyokra való alkalmazását az V. kongresszusnak Közép-Európa és a Balkán nemzeti kérdése címen hozott határozatában találhatjuk meg. Ez a határozat a mi szempontunkból még külön is érdeklődésre tarthat számot azért, mert — amint erre már utaltunk — világosan kiderül belőle, hogy a Komintern (ebben az időben) teljes egységben tekintett a nemzeti és a nemzetiségi kérdésre, vagy más szavakkal: a nemzeti problémáktól nem választotta el a nemzeti kisebbségek problémáit. Az adott objektív, történelmi és politikai viszonyoktól meghatározottan pl. ugyanolyan módon vonatkoztatta az elszakadást is magában foglaló nemzeti önrendelkezési jogot a nemzetiségekre, illetve nemzeti kisebbségekre, mint a nemzetekre. Az elv alkalmazásának kérdését, illetve azt, hogy gyakorlati jelszóvá változtassák-e az elismert jogot, a kongresszus egyértelműen a szocializmus és a kapitalizmus világméretű harcának rendelte alá. S amint az V. kongresszus határozatából látható, 1924-ben a Komintern úgy ítélte meg, hogy Közép-Európa és a Balkán nemzeti és nemzetiségi viszonyai olyanok, hogy ott a nemzeti önrendelkezési jognak, beleértve az elszakadási jogot is, igen széles körű értelmezésével, s egy sor kis nemzetre és nemzeti kisebbségre való alkalmazásával gyengíteni lehet az imperializmus frontját, konkrétan az imperialisták Párizs-környéki békeszerződéseivel létrehozott szövetséges kisállamokat. A Komintern V. kongresszusának „Közép-Európa és a Balkán nemzeti kérdése" címet viselő határozata abból indult ki, hogy az imperialista háború, amelybe a burzsoázia a dolgozókat a kis népek védelmének és az önrendelkezési jognak félrevezető jelszavával igyekezett bevonni, a valóságban Közép-Európában és a Balkánon a nemzeti ellentmondások és a nemzeti elnyomás fokozódásához vezetett. A győztes antanthatalmak a proletárforradalom elleni harc céljából - a határozat szerint — új kis imperialista államokat hoztak létre — Lengyelországot, Csehszlovákiát, Jugoszláviát, Romániát és Görögországot. Ezeket az államokat jelentős más nyelvű népesség annektálásával alapították, s ezek a nemzeti elnyomás és társadalmi reakció fészkeit jelentik. A nemzeti kérdés ily módon a világháború után új jelentőséget nyert, és az egyik legjelentősebb politikai kérdéssé vált Közép-Európában és a Balkánon. Az elnyomott nemzetiségek nemzeti elnyomás elleni harca a háborúban győztes imperialista burzsoázia hatalma elleni harccá válik, éppen úgy, mint ahogyan az újonnan alakult államok uralma a világimperializmus erősödését jelenti. Ε nemzeti elnyomás elleni harcnak jelentőségét a határozat szerint növelte, hogy osztályszempontból tekintve a nemzetiségek túlnyomórészt parasztok, és nemzeti fel\