Századok – 1981

Székely György: Emelkedő és hanyatló városok Európában a 17. század első felében 714/IV

719 BETHLEN GÁBOR ÉS KORA Heiligenstadt körzetben) 1610-ben 4320, 1633-ban pedig csupán 3009 volt a népesség száma, tehát a veszteség 30,4% volt. Igaz, hogy a folyamatot az 1611 évi pestisjárvány kezdte el, amelyben Heiligenstadtban 600 ember pusztult el. Ezt követte a harmincéves háború pusztítása. Együttesen egy évszázaddal vetette vissza a népesedést a háborúskodás. Még ennél is súlyosabb veszteségek érték Isny városát, amelynek számára a harmincéves háború különféle megpróbáltatások sorát jelentette: 1621-ben és 1628/30 során az át­vonuló hadak számára fizetendő hozzájárulások, 1631-ben a nagy tűzvész, 1632-ben beszállásolások, 1635-ben súlyos pestisjárvány, 1646-ban Wrangel hadának fosztogatása követte egymást. A tűzvésznek az épületek 7/8-a esett áldozatul, beleértve a templomokat, középületeket, 370 házat; a pestis állítólag 1800 halottat követelt; a háború egész során a fogyó lakosságból 270 000 forintot csikartak ki. így érthető, hogy végén csupán 250 polgára maradt Isnynek, akik mégis újjáépítették városukat. Ha lehet, még súlyosabb sors jutott Gelnhausennek: 1621-31 években megszállás alatt állt, svédek vonultak át 1632-ben, horvát hadak pusztították 1634/35-ben. így az 1611. évi 498 adófizető és 36 nemes helyén 1642-ben csupán 40 polgár maradt, a többi meghalt vagy elmenekült. Bonyolultabban jelentkeztek a hadiesemények és politikai feszültségek a nagyvárosok életében. Stralsund­ban a polgári radikális ellenzéknek hosszas küzdelem után 1616-ban sikerült szavazati jogot nyernie; 1628-ban Wallenstein előnyomulása a város ellen váltott ki újabb népmozgalmat, s ez a tanácsot az ostrom elleni állásfoglalásra és a svédekkel való szövetségi szerződésre késztette. Ebben a Hansa-városban is megnyilvánult a középkori városi közösségek hanyat­lása, s az egész Hansa süllyedése. Németország középső és keleti részén a harmincéves háború előtt magas fejlettséget értek el a közép- és kisvárosok. Magdeburg népessége 1631 előtt 40 000 fő volt; a háború előtt a thüringiai városok közül Erfurt népessége 18 000, mühlhausené 9000, Nordhausené 6300, Gotha, az útcsomópont Eiserr-ch és a vasipari központ Schmalkalden lakossága egyenkint 4500, Jena városáé 4300 lé'-κ volt. Thüringiá­ban még 2000 lélekszám felett volt Altenburg, Arnstadt, Frankenhausen, Meiningen, Heiligenstadt, Neustadt, Saalfeld, Schleiz, s volt még kb. 80 város 2000-es lélekszám alatt. A harmincéves háború vetett véget a cérnával és lennel kereskedő Hansa-város Lemgo virágzásának. Nördlingen 1634-ben ostromot szenvedett, a város melletti csata során a lakosság fele elpusztult — súlyos árat fizettek azért, hogy a német-horvát—bosnyák csapatok legyőzhessék a svédeket. Súlyos károk érték a háborúban Münchent, amelynek 1600 körül 16 000 lakosa volt, de pestis sújtotta a háború mellett, továbbá Hannovert, amelynek 1602-ben kb. 6000 lakosa volt. A Majna melletti Frankfurt kereskedelme visszaesett a háború idején. Csak az olyan nagy, 20-40 000 lélekszámú városok, mint Hamburg, Lübeck, Köln vészelték át a hosszú háborúskodást.8 'J. Braun-Fr. Hogenberger: Civitates orbis terrarum (Köln, 1618); Granasztói György: Becslés Sopron XVI-XVII. századi lélekszámára 320-321.; Heinz Klemm: Schönes Dresden (Dresden, 1967) 16.; a berlini Märkisches Museum anyaga; Gyimesi Sándor: Az európai városok a kapitalizmus küszöbén (Századok,. 1972) 287.; S. H. Steinberg: Der Dreißigjährige Krieg und der Kampf um die Vorherrschaft in Europa 1600-1660. 132.; Brigitta Zuckermann: Die ökonomisch-geographische Entwicklung der Stadt Eberswalde (Wissenschaftliche Zeitschrift der Pädagogischen Hochschule Pots­dam, Jahrgang 3, 1956/1957. Gesellschafts- und Sprachwissenschaftliche Reihe. Heft l.;77, 89.; Walter Geiger: Zur Bevölkerungsentwicklung in den Grenzen des heutigen Kreises Heiligenstadt bis 1970 (1. Teil) (Eichsfelder Heimathefte 1973. 2.) 108-109.;#emz Stoob: Isny (Deutscher Städteatlas. Lieferung I Nr. 5, 1973. Münster [Westf.] - Dortmund) 3.; Heinz Stoob: Gelnhausen (Deutscher

Next

/
Thumbnails
Contents