Századok – 1981

Székely György: Emelkedő és hanyatló városok Európában a 17. század első felében 714/IV

717 BETHLEN GÁBOR ÉS KORA egymással, a legtalálóbb példa a mindegyiknél népesebb Nápoly. A 17. század közepén ez egész Európának egyik legnagyobb városává nőtt, legalább népesedését tekintve. A 400 000 főnyi lakosságot azonban nem a fejlett gazdaság által biztosított jó megélhetés vonzotta. Benne tömörültek az abszolút királyságtól eltartott eladósodott feudális családok, s természetesen nagyobb számban a vidéki feudális kizsákmányolás és a tengeri rablás elől menekülő tömegek. Nápoly nem volt ipari központ, hanem jellegzetes rezidenciaváros, bürokratikus központ, a szolgák, munkát nem találók és koldusok óriási tömegével. A kortársak ezt a tapintatlan és fegyelmezetlen csőcseléknek jellemzett tömeget már úgy ismerték, mint amely kész zsold fejében az abszolutizmus szolgálatába szegődni. A nápolyi szegénység tehát nagyrészt nem az ipari proletariátus előzménye volt, hanem gyülevész aljanép. A nápolyi királyság többi városainak népességi gyarapodása sem a kereskedelem és ipar fejlődésének alapján következett be, erősen parazita jellegűek voltak a városok. 1643-ban a hivatalos nápolyi tanácskozások is megállapították, hogy a királyságban nagy a kétségbeesés, különféle helyeken feszültség van, Calabriából Messinába, az Abruzzókból az Egyházi államba menekül a lakosság egy része.5 Túl az Adriai-tengeren a fejlett kereskedelem ugyancsak a mediterrán hanyatlás keretein belül alakulhatott. Mint haszonélvező játszott szerepet az oszmán török hatalommal elért kompromisszuma alapján Ragusa (ma Dubrovnik), amelynek jól védett kikötője és hatalmas falrendszere lehetővé tette a sűrű beépítést és forgalmi élénkséget. A nagy és hosszú térről felvezető lejtős vagy meredek sikátorok egészen a dombtető falvonulatáig húzódtak, adtak otthont a dalmát és egyik utcában a szefárd zsidó lakosságnak. A görögökre rátelepedett oszmán török birodalom városaiban élénk ipar és távolsági kereskedelem virágzott, mindamellett az eredeti városkép és gazdasági szerkezet alapos eltolódásával. A Sztambullá lett Konstantinápolyban keresztény, muzulmán, zsidó népesség élt. A szefárd zsidók mellett külön tartották számon az áttelepített askenáz elemet (pl. 1603-ban az ottani „budaiak testülete" még külön szerepel). Az egykori bizánci birodalom makedóniai városaiban már kibontakozott a muzulmán lakosság fölénye a keresztény elemmel szemben. A 16. század végén még püspöki székkel, 60 keresztény pappal és mintegy 2000 házzal rendelkező bizánci Kasszandria a következő század során pusztult, néptelenedett. A forgalmi viszonyok viszont némely kisebb helyet növekvő szerephez is juttathattak. A Rhodosz szigeti Lindosz városban gazdag hajófelszerelők aktív kereskedelmi forgalmat folytattak jó hajóikon.6 Az atlanti és mediterrán országok mögötti sávra tekintve látjuk, ellentmondásos terület volt a városi és agrárfejlődés társadalmi, katolicizmus és reformáció vallási küzdelmeiben Svájc, ahol ugyanis jelentékeny városok, elmaradt paraszti területek egyaránt alkottak kantonokat és szereztek politikai jelentőséget. Igaz, hogy európai mérettel ezek a * Jean Delumeau: La civilisation de la Renaissance 603, 606, 627, 642, 654.; J. C. Russel: Late Ancient and Medieval Population (Philadelphia, 1958) 47.; Barta János és Klaniczay Tibor: i. m. 533.; Rozsnyai Ervin: Giambattista Vico (Giambattista Vico: Az új tudomány. Bp., 1963) 16.; Rosario Villari: La rivolta antispagnola a Napoli. Le origini (1585-1647) (Bari, 1967) 156. 6 Káldy-Nagy Gyula: Száműzetés vagy áttelepítés? (Évkönyv. Kiadja a Magyar Izraeliták Országos Képviselete. Szerkeszti Scheiber Sándor. 1979/80. Bp., 1980) 195.\Apostolos Ε. Vacalopoulos: History of Macedonia 1354-1833 (Thesszaloniki, 1973) 147.; Raymond Matton: Rhodes ('Athènes, 1959) 133.