Századok – 1981
Zimányi Vera: Bethlen Gábor fejedelem gazdaságpolitikája 703/IV
BETHLEN GÁBOR ÉS KORA 707 ' úgyis fennálló gyakorlat továbbfolytatását engedélyezte 110 000 forintért, hiszen Henckelnek 1603 óta egyedárusítási joga volt a besztercebányai rézre. Másik komoly jövedelemforrása volt a magyarországi kat olikus egyházi javak elkobzása jís zálogba adása. Ez tulajdonképpen e gy formáj a volt annak, hogy a nemesektől kölcsönt vegyen. Amint előnyomult, úgy osztotta be katonáit a megszáÜTegyházi birtokokràTimëlyeknek el kellett tartaniuk a katonákat. Ezt követte a birtok elkobzása, majd örökáron, vagy zálogban történő eladományozása. A pozsonyi és a besztercebányai országgyűlés hagyta jóvá és foglalta rendszerbe ezeket az adományozásokat. Az utóbbi azt is kimondta, hogy a lefoglalt egyházi birtokok a királyi birtoktesthez tartoznak.,iés ezért nem adományozhatok, csak zálogolhatok. Bethlen Gábornak az 1619 novembere és 1621 decembere közötti jó két év alatt több mint 200 000 forint bevétele volt az újonnan lefoglalt birtokok zálogba adásából. A felkelés után természetesen komoly birtokjogi problémák származtak ebből az eljárásból. De nemcsak a pénz előteremtése volt nagy gon d, hanem a szükséges hadiszerek biztosítása is komoly feladat volt. Szüntelenül mentek a fejedelmi parancsok a Szepesi Kamarához és egyes városokhoz fegyverek, lőszerek küldését sürgetve. Kopjákat, lándzsákat, sisakokat szerzett ilyen úton; lövőszerszámokat és pattantyúsokat kért, máskor meg vasgolyóbisokat csináltatott. Puskaport, salétromot szerzett, háromszáz mázsa rezet küldetett Ka«sára. és abból ágyúkat öntetett. A hirtelen megnövekedett hadi szükségletet a céhes iparosok nem mindig tudták kielégíteni, ezért a fejedelem a céhprivüégiumok megsértéséve l idegen városbeliekkel és kontár iparosokkal is dolgoztatott katonái részére, nem törődve az ezzel kapcsolatos tiltakozásokkal. Felismerte, milyen előnyös volna, ha nagyszámú, jól képzett mesterember élne fennhatósága alatt. Már közvetlenül a felkelés előtt, 1618-ban gondolt arra, hogy külföldi mesterembereket telepítsen be Erdélybe. Két követe járt Gdanskban, és kérte a város elöljáróit, támogassák őket ottani mesterembereknek és művészeknek Erdélybe való átköltöztetésében. De ekkor még nem került sor a terv végrehajtására. 1621-ben viszont máj^újkeresztégy kézműveseket telepített le Alvince n. A felvidéki bányavárosokkal kapcsolatban kettős politikát folytatott. Amígbiitokában tartotta őket, igyekezett protekcionális levelekkel megvédeni a polgárokat a katonák esetleges erőszakától, és lehetőleg~minél föbb munkát végeztetett velük. Amikor azonban ki kellett vonulnia a bányavárosokból, mi nden elvihetőt magával vi tt, amint Kemény János írta: „Az mit elkaphatnának az Bánya-városokon, pénzt, ezüstöt, aranyat, rezet, azt elhozák."6 De közben nyitott szemmel járt és megfigyelte, hogy a felvidéki bányákba n, fejlettebb technikával folyt a bányam űvelés, mint az erdélyiekben. 1620. szeptember 1-én pl. meglátogatta Körmöcbányát, és személyesen megnézte a pénzverdét, másnap pedig kilovagolt a hegyre, és leszállt egy tárnába. Az erdélyi bányák művelé sének a színvonal át is emelni akarta, ezért elrendelte, hogy 100 bányamunkást és 20 szakmunkást küldjenek Erdélybe, akiket mindennel úgy el kell látni, hogy sorsukkal elégedettek legyenek. Segesvári Bálint krónikájából tudjuk, hogy ezek a bányászo k sem önszántukból telepedtek át, hanem fejedelmi kényszerre. 1622-ben feljegyezte, hogy ,pózának sok bányász, aranyásó legényeket, többet ötszáznál, feleségek-gyermekkel egyetemben Körmöcz és az 6Kemény János önéletírása. M. T. E., Pest, 1865,1. 64. 53·
