Századok – 1981

Makkai László: Bethlen és az európai művelődés 673/IV

Makkai László: BETHLEN GABOR ÉS AZ EURÓPAI MŰVELŐDÉS Bethlen Gábor szerette és pártfogolta a tudományt és a művészetet. Emlékét még politikai sikereinél is inkább az általa alapított és róla nevezett Bethlen-kollégium tartotta fenn. A kultúrához való viszonyát vizsgálva mégsem személyes rokonszenve, egyéni ízlése a döntő szempontunk, hiszen nem egy művészetpártoló magánemberről, hanem egy országot, sőt az egész Európát befogó politikusról van szó. Bármit tett is a tudományért vagy a művészetért, az akarva, nem akarva, s többnyire nagyon is tudatosan akarva, művelődéspolitika volt. A művelődéspolitikán belül is elsősorban a politikai műveltség érdekelte, közelebbről mint a kormányzás művészete, általában pedig mint alattvalóinak, szövetségeseinek és ellenségeinek a tudomány és művészet eszközeivel való imponálás művészete. Udvari műveltség megteremtése volt a célja egy olyan korszakban, mikor magyar királyi udvar már csak a Hunyadi Mátyásra való édesbús emlékezésekben létezett, s az ő művét részlegesen pótolni hivatott Báthori-udvart is elsöpörte a tizenöt éves háború. A Báthori-dinasztia utolsó tagja, Gábor úgy vonulgatott a lassan magához térő Erdélyben városról városra, mint az állandó székhely nélküli középkori királyok, s mikor Szebent a szászoktól erőszakosan elfoglalta, akkor sem a fejedelmi udvar újjászervezésére, hanem a mások által felhalmozott javak eldorbézolására volt gondja. Bethlennek romokból kellett Gyulafehérvárt újjáépítenie, de már másfél évtized után elérte, hogy királyi udvarok pompájához szokott vendégei nemcsak királyokhoz méltó fényűzését, hanem az általa meghonosított szellemi élet fényeit is dicsérhették. A művelődéspolitika konkrét célja, a fejedelmi udvarnak mint művelődési központnak s az uralkodói tekintély pódiumának megszervezése sem volt azonban végcél. A végcél a szétszaggatott magyar nemzet egyesítése volt, s ennek az egységnek eszköze és egyben jelképe akart lenni a királyi igényű gyulafehérvári udvar, szélesebben pedig az onnan messzire szétsugárzó nemzeti kultúra. Bethlen maga csak két külföldi uralkodó udvarában fordult meg; gyermekifjúként mint a Bocskai által vezetett erdélyi küldöttség tagja Habsburg Rudolf prágai udvarában, később pedig, de még fejedelemsége előtt, Bocskai, majd Báthori Gábor athnaméjáért küldetve a Fényes Portán. Hogy a szultáni udvarban mit látott és mit kedvelt meg, azt jól tudjuk későbbi bevásárlási utasításaiból: ékszereket, lószerszámokat, szőnyegeket, fegyvereket, lovakat, csupa cifra vagy hasznos dolgot, az eredeti ideológiai tartalom, eszmei érték mellőzésével. Ellenségei törökösnek mondották, valójában azonban semmit sem vett át, tett magáévá a török politikai gondolkozásból, ha ismerte és nemegyszer mesterien manipulálta is azt saját céljaira. Még a különösen nyers kelet-középeurópai későfeudalizmushoz 2 Századok 1981/4