Századok – 1981

Makkai László: Bethlen és az európai művelődés 673/IV

674 BETHLEN GÁBOR ÉS KORA képest is barbárnak ható török rendszer Bethlen számára is idegen volt, rabságnak tartotta és mondotta is. Arról, hogy Rudolf császár-király prágai udvarában völt-e módja és ideje tartós benyomásokat szerezni, semmit sem tudunk; annál nyilvánvalóbb azonban, hogy kitörölhetetlen hatást gyakorolt rá Báthori Zsigmond udvarának olaszos ízlése, főleg magas színvonalú zenei kultúrája. A művészetek közül mindig is a zenét kedvelte leginkább, és legtöbbet áldozott rá. Ez egyben arra is figyelmeztet, hogy Bethlen, ebben az egész akkori Európával egyetértve, a gazdasági vezető szerepét már elvesztett, de kulturális tekintélyét még mindig őrző Itáliát tekintette a műveltség eleven forrásának. Nem ugyan Firenzét, mint Mátyás, nem is Rómát, mint Pázmány, hanem Velencét és Páduát, ebben is a Báthori-udvar emlékeihez tapadva. Építészt, orvost, üvegfúvót, zenészt, színészt, táncmestert, festőt, szobrászt, stukkátort, ötvöst, emellett ékszereket, selyem- és bársonyszöveteket, bőrdíszművet Velencéből hozatott, ahol erre állandó ügynököt tartott, s Páduába küldte építészetet tanulni egyik alumnusát,1 filozófiát és politikát tanulni egy másikat.2

Sok szállal fűződött Velencéhez az a manierista stílus, melynek hatása Bethlen közvetlen környezetében is megnyilvánult, s Velencében született meg, elsősorban a Szent Márk karnagya, Monteverdi által a Bethlen udvarában is felhangzó opera. A politikai gondolkozásban azonban Bethlen csak másodlagosan kapcsolódott Itáliához. Az természetes, hogy tudott Machiavelliről, hiszen a hatalom gyakorlásáról szóló minden Bethlen által ismert és ismerhető, helyeselt vagy elítélt doktrína így vagy úgy a nagy firenzeihez kapcsolódott. Őt folytatta és értelmezte át Botero, Paruta, Bodin, Lipsius, akiktől Bethlen az „államrezon" fogalmát tanulta. Machiavelli neve azonban Bethlen korában gyűlöletes volt, mert félremagyarázott tanait a gátlástalan zsarnokságra való felhívásnak tekintették. Annak ellenére, hogy a harmincéves háború korára a keresztény szolidaritás teljességgel megszűnt a politikai gyakorlatot befolyásolni, s legfeljebb felekezeti szenvedélyeket lehetett harci lelkesítésre felhasználni, az európai közvélemény tartósan megőrizte a középkori gondolkozásból a politikai gyakorlat morális kötöttségének kívánalmát; legalább szavakban, ha tettekben azelőtt sem, azután sem lehetett azt hiánytalanul érvényesíteni. Machiavelli igazságai így csak moralizáló leplekben vonulhattak be a politikai elméletekbe, s egy sajátos változatban Bethlen gondolatvilágában is így jelentek meg. Udvari történésze, Böjti Veres Gáspár tanúsítja ezt, aki nyilván fejedelmét tolmácsolja, mikor jellegzetesen machiavellista eszméket tulajdonít neki. Talán akkor foglalja ezt legtömörebben össze, mikor elmondja, hogy a goroszlói csatavesztés után az ifjú Bethlen „Isten, a szükség és a szerencse sugallatára" (quod Deus, quod necessitas, quod fortuna suggerabant) intézte dolgait. Ismeretes, milyen jelentős kulcsszavai Machiavellinek a „necessitá" és a „fortuna". Ezeket kiegészíti Bojtinál a szintén Machiavellitől kölcsönzött „fátum", mely a magyar historikusnál antikizáló változata a „Deus"-nak. A három pogány fogalom, a végzet, a szerencse és a szükség Böjti (eredetileg nyilván Bethlen) gondolat-1 Bethlen Gábor krónikásai, összeállította . . . Makkai László. Bp., 1980. 172-173, 192-193. Krauss György feljegyzéseiben. Az építészetet tanuló alumnus Pálóczi Horváth János volt. 2 Bethlen levele 1618-ból Böjti Veres Gáspárhoz, későbbi udvari történészéhez: „Azt akarjuk, hogy Heidelbergbó'l egy vagy fél évre Páduába menj, . . . hogy ne csak a teológiai, hanem a filozófiai, tanulmányaidat is szorgalmasan alapozd meg." Bethlen Gábor emlékezete. Szerk. Makkai László. Bp., 1980. 19-20.