Századok – 1981

TANULMÁNYOK - Szűcs Jenő: Megosztott parasztság - egységesülő jobbágyság. A paraszti társadalom átalakulása a 13. században. (I. rész.) 3/I

58 SZŰCS JENŐ A pannonhalmi elsajátítási szisztémában a földesúri járadék az esetek nagy többségében négyféle elemből tevődött össze. Az évi rendes terményadó (gabona, hal, állat, már ahogy a súlyponti termelési ág és a hagyomány kialakította), egy „kisebb", Szent Márton napján „ajándékok" (munera) címén kivetett terményadóval, valamint az apát „megvendégelése" (procuratio) címén kivetett terménymennyiséggel egészült ki, mely utóbbi valójában egy harmadik fajta teményadót jelentett, minthogy az apát „megszállásának" (descensus) elmaradása esetén is be kellett szállítani a monostorba. Ε háromféle terményadót együttesen általában földesúri „tartozások" (débita) gyűjtőfogalom alá foglalták. A negyedik elem különféle munkaszolgálatokból (servitia) állt, melyeknek legsúlyosabb válfajait, a mezei robotot és a fuvarozást együttesen rendszerint „közös szolgálatok" (communia servitia) néven foglalták egységbe, minthogy az uradalmi népesség nagy többségét „közösen" terhelték, ha eltérő fokon is, nem valamely uradalmi státus speciális rétegterhe volt (például a jobbágyoknál a „lovas szolgálat", az udvarnokoknál a malombeli munka, sörfőzés, az iparosoknál a műhelymunka stb.). Megjelent már ötödik elemként a pénzadó (tributum) is, mely azonban 1240 táján még csak némely csoportoknál, inkább kivételként jelentkezik. Ami most már a terményadókat illeti, azok említett közbülső elemében csak fokozati különbség fejezte ki a rangbéli különbséget, hiszen például a jobbágyok és az udvarnokok, akárcsak a szabadosok vagy a véneki halászok, Szent Mártonkor egyöntetűen falvanként egy ökröt, háznépenként pedig egy-egy „vödör" (ydria 10 1 körüli űrmérték) zabot és árpát vagy sört voltak kötelesek beszolgáltatni. Az udvarnokok alsóbb státusát e téren csak annyi fejezte ki, hogy ők ezen kívül még 30 (a rendezés előtt 90) kenyeret, továbbá szárnyasokat, tojást is szolgáltattak, három szekérnyi tűzifát is tartoztak szállítani a monostorba. Már számottevőbb volt a különbség a harmadik elemnél, mert a jobbágyok és a szabadosok évente csak egy alkalommal, az összes többiek viszont évente kétszer, tavasszal és télen voltak kötelesek „megvendégelni" az apátot, vagy a falvanként szokásos állat, bor, kenyér, gabona, széna, szárnyas mennyiséget beszállítani a monostorba. A legszámottevőbb különbség az első elemnél mutatkozik, mely alól a „lovaájobbágyok" nagy többsége, éppen mert saját lovaival látott el küldönc, hadi és egyéb „lovas szolgálatot" (servitium in equis propriis), teljességgel mentesült, míg az udvarnokok egy-egy háznépére évente átlagban csaknem 7 akó (2,5 q körüli mennyiségű) gabonaszolgáltatási kötelezettség jutott. Ε terménymennyiség és a nem lóval szolgáló, hanem terményadó „jobbágyok" terhe közt is tetemes volt a különbség, akik például Tényőn (Győr m.) háznépenként évente mindössze 25 kenyér (mely mennyiséget 16. századi adatok szerint egy kassai köböl, azaz mintegy 64 kg. lisztből lehetett kisütni) és 7 vödör sör, valamint négyen közösen egy ökör szolgáltatására meg 12 dénár fizetésére voltak kötelezve, de a jelek szerint nem tartoztak egyébbel, fuvarrobotra is csak „könnyű szekeret" kellett kiállítaniuk. A mozgalomban résztvevők közül a halászok - az udvarnokokkal ellentétben teljes „szabad tizedet" fizető kondicionálisok — halszolgáltatása persze nehezen mérhető össze az udvarnokokéval, a zselicségi népek terményadója viszont (két háznépenként egy hízott disznó, és egy kecskebőr, háznépenként 2 akó búza) szántóföldjük szűkösségét tekintve mindenképpen az udvarnokok alatti szintre mutat. Végeredményben tehát maga a terményadó mennyisége határozott és szélesre húzott hierarchiát fejezett ki egyrészt a jobbágyok és a többi „népek" viszonylatában (iobagiones et populi, mint maguk is hangsúlyozták a kettősséget petícióikban), másrészt magukon a „népeken" belül is. Ε hierarchia ellen azonban a mozgalom résztvevői nem