Századok – 1981

TÖRTÉNETI IRODALOM - L. Nagy Zsuzsa: Bethlen liberális ellenzéke (Ism.: Tilkovszky Lóránt) 629/III

630 TÖRTÉNETI IRODALOM Friedrich-kormányban, majd Huszár Károly kormányában egy-egy liberális politikus is helyet kapott, már abban reménykedtek, hogy Lovászy Márton akár kormányt is alakíthat. Csalódniuk kellett azonban a Clerk-féle antantmisszió ilyen irányú befolyásába vetett reményeikben, s utóbb is újra és újra bebizonyosodott, hogy Horthy ellenforradalmi rendszere, a maga reakciós kormányaival, ha maga is törekszik megfékezni a szélsőséges erőket, és sikerül konszolidálnia a belső viszonyokat, megfelelő partner az antanthatalmak számára, s nem tartják érdekükben állónak a liberális pártok azon törekvésének támogatását, hogy részesei legyenek a hatalomnak. Az 1920. januári nemzetgyűlési választásokon a Függetlenségi és 48-as Párt mandátum nélkül maradt ugyan, de a Nemzeti Demokrata Párt 6 mandátumot szerzett. Ε szerény országos eredményhez képest kimagasló volt a liberálisok sikere az 1920. júliusi fővárosi képviselőtestületi választáson, ahol a győztes Wolff-féle Keresztény Községi Párttal szemben az ellenzék legerősebb pártja a liberális Nemzeti Demokrata Párt lett. Hogy a liberálisok az országos politikában nagyobb súlyra tegyenek szert, szükséges volt vidéki kapcsolataik kiszélesítése. Ez Rassay Károly 1921-ben alakult Függetlenségi Kisgazda Földmíves és Polgári Pártja révén némileg sikerült is: az 1922. évi nemzetgyűlési választásokon már mintegy 20 mandátumot szerzett liberálisok elsősorban ennek az új pártnak köszönhették ezt az előrelépést. A három liberális párt, jóllehet alapjában véve ugyanazon társadalmi réteg - a főleg fővárosi, részben azonban vidéki városi kispolgárság (kiskereskedők, kisiparosok, ügyvédi és más szabad pályákon működő kispolgári értelmiség) volt a bázisa - nem tudott egységes liberális párttá válni: az azonos társadalmi bázison belüli csoportkülönbségek, az egységes cél - a viszonyok mindenféle forradalmi veszély előidézését kerülő, tehát radikális eszközökhöz nem nyúló, mérsékelt liberalizálása, demokratizálása - elérése érdekében követendő szövetségi politika eltérő megítélése, az egyes fontos kérdésekkel kapcsolatosan elfoglalt ellentétes magatartás, személyi okok stb. következtében. Vázsonyi és pártja pl. legitimista, Rassay és pártja szabad királyválasztó álláspontot foglalt el a liberális blokkon belül; a liberális polgári pártoknak a szociáldemokrata munkáspárttal való szövetségre lépésének és együttes ellenzéki harcának Vázsonyiék nagyobb jelentőséget tulajdonítottak, mint a hatalomba bekerülés érdekében magát túlzottan „kompromittálni" nem akaró Rassay, aki emiatt óvakodott magát különösebben exponálni is egy sor olyan kérdésben, amelyért - vagy amely ellen - a liberális tábor, vagy a baloldali ellenzék más erői, elsősorban a Szociáldemokrata Párt, határozottan kiálltak. A Szociáldemokrata Párt, amely az 1920. januári nemzetgyűlési választásokon nem vett részt, 1921 februárjában összefogott a liberális pártokkal, s létrejött a Polgárok és Munkások Szövetsége. Az áprilisban megalakult Bethlen-kormány mindent elkövetett e baloldali ellenzéki együttműködés felbomlasztására, de a decemberben megkötött Bethlen—Peyer paktum ellenére, s a Polgárok és Munkások Szövetsége gyors elhalása után is együtt harcoltak a parlamentben és más fórumokon, valamint az 1922. május végi,június eleji nemzetgyűlési választásokon, amikor az MSzDP 25 mandátumot szerzett. Októberben a liberális pártok és a Szociáldemokrata Párt összefogásával újabb ellenzéki blokk alakult, a Bethlen által februárban létrehozott Egységes Párt szélsőjobb szárnyán elhelyezkedő Gömbös-féle fajvédő csoport hatalmi törekvéseiben jelentkező súlyos veszély elhárítására. Amikor 1923 augusztusában Gömbös és hívei kiváltak a kormánypártból, ez az ellenzéki blokk is - mintegy célját elérve -feloszlott. 1924 októberében került sor újabb jelentős összefogásra: a Kossuth Párt néven újjászervezett Függetlenségi és 48-as Párt, Rupert Rezső vezetésével, és a Vázsonyi-féle Nemzeti Demokrata Párt fogott össze a Szociáldemokrata Párttal a Demokratikus Szövetségben; a liberálisok Rassayféle pártja azonban immár nem csatlakozott, nem vonult ki velük együtt a parlament üléseiről, tiltakozásul a kormány által beterjesztett házszabályrevíziós törvényjavaslat miatt. A Demokratikus Szövetség az 1925. májusi fővárosi választásokon kitűnő eredményt, baloldali ellenzéki többséget ért el a Wolff-féle Keresztény Községi Párttal és az Egységes Párt fővárosi erőivel (Ripka) szemben, a választott tagok ellenzéki többsége ellenére azonban a 60 kinevezett közgyűlési tag révén a kormány továbbra is biztosítani tudta fölényét. A fővárosi választások után a Demokratikus Szövetségben tömörült erők visszatértek a parlamentbe, hogy bekapcsolódjanak a választójogi vitába. A liberális polgári pártok és a szociáldemokrata munkáspárt együttműködése mindkét oldalról számos problémát vetett fel, az együttműködés elvi helyességét, gyakorlati módozatait, taktikai célszerűségét illetően mindkét oldalon mutatkoztak — időnként számottevően felerősödő — ellenző állásfoglalások. 1925 végén az MSzDP kilépett a Demokratikus Szövetségből, amely ezzel fel is bomlott. Az 1926. évi parlamenti választásokon a liberális pártok önállóan léptek fel; mandátumaik