Századok – 1981

TANULMÁNYOK - Szűcs Jenő: Megosztott parasztság - egységesülő jobbágyság. A paraszti társadalom átalakulása a 13. században. (I. rész.) 3/I

EGYSÉGESÜLŐ JOBBÁGYSÁG A 13. SZÁZADBAN 57 bíró, végül is azonban szintén a király volt, aki az apátot rábírta, hogy alattvalóinak terheit „könyörületesen enyhítse" (misericorditer alleviata), minthogy azokat maga a király is úgy ítélte meg, hogy a népekre „terhesen nehezednek" (ponderose inposita) — mely kettőség jól vetíti előre IV. Béla király tatáijárás utáni jellegzetes balance-kereső koncepcióját. A király birtokösszeírásba épített „urbáriuma" részint azért született meg, mert a Szent Márton hegyén személyesen megjelenő IV. Béla meghallgatta és legalább részben méltányosnak is ítélte a királyi színe elé „sírva panaszkodva járuló" parasztok régi sérelmeit, részint azért, mert a kondicionális rendezés különben is programjába vágott. Ez azonban sem azt nem jelenti, hogy az évtizedes paraszti mozgalom részvevői követeléseinek szerkezete érdemileg megváltozott volna, sem azt, hogy a király minden előadott sérelmet jogosnak fogadott volna el. Ami az előbbit illeti, a követelések váltig „kondicionális-rendi" szintek szerint tagolódtak, az utóbbi téren pedig tanulságos az udvarnokok esete, ahol is három ponton való módosítás kivételével a király egyszerűen átírta és megerősítette az 1226. évi nádori szabályozás 21 cikkelyét. Maga ez a három kivétel persze elég lényegbevágó volt. Másfél évtizede még minden udvamok háznép tavasztól őszig havonta tíz hold egyházi földet volt köteles felszántani és bevetni, most viszont a király a kívánságnak engedve a szántási robotot, aminek neve „közös szántás" (communis aratura) volt, teljességgel és végleg eltörülte. Másfél évtizede még szabályozatlan és önkényes módon vethette ki az apát a jobbágyok kivételével összes „szolgáló népeire" a fuvarrobotot, most viszont leszögeztetett, hogy mindennemű gabonafuvarozás a monostor tárházaiba az udvarnokok dolga, akik a termés betakarításától tavaszig, hat hónapon át minden hónapban közösen csak 2-2 szekeret tartoznak e célra kiállítani; az „összes többi szolgálónép" kötelme marad a bor távolsági fuvarozása, akik e célra együttesen 6 szekérrel kötelesek rendelkezésre állni. A harmadik változtatás abban állt, hogy míg másfél évtizede még minden egyes háznép kötelessége volt egy ökrösfogattal hozzájárulni az apátság Balaton vidéki saját bortermésének a monostor pincéibe fuvarozásához, most ugyanez a feladat három-három összeálló háznép közös kötelméül mondatott ki. Ε részletek nem öncélú kuriózumként, de még csak nem is kizárólag azért érdekesek, mert általánosságban megvilágítják, hogy a pannonhalmi nép legfőbb panaszai a mezei és a fuvarrobotban összpontosultak. A monostor Maros-Tisza torkolat alatt fekvő Bodrog megyei Kanizsa falvának szekeresei például, akik az itteni halászok halszolgáltatását voltak kötelesek Pannonhalmára szállítani, egy szekérutat 1 fertóval válthatták meg. Egy tinó értéke volt tehát a legalább két heti költség és munkából való kiesés kifejezetten meg is mondott „ára" ezen a távon (pro pretio unius currus). De a szabályozás még csak nem is egyedül a járadékszerkezet alakulása szempontjából vagy a „prédiális" üzem leszűkülésének.összefüggésében érdemel figyelmet — amiről korábban már volt szó. Az is nyilvánvaló, hogy a módosítások kifejezésre juttatják: a „kondicionális" jelleg „teljessége" a terhek minden irányú és ágú tételes limitálásában állt, amihez az udvarnoki és rokon státusok igazában csak az 1240. évben jutottak hozzá. Mindezen túl azonban a szabályozás - s mögötte az alapul szolgáló paraszti követelésrendszer - a parasztság archaikus belső „rendi" tagozódásához is igen markáns adalékokkal járul hozzá, miközben itt-ott már az új csíráira is utal. Maga a földesúri járadék volt ugyanis a conditionis ordo egyik legfőbb indexe.