Századok – 1981

KÖZLEMÉNYEK - Urbin Aladár: Batthyány Lajosné visszaemlékezései férje fogságára és halálára 587/III

BATTHYÁNY LAJOSNÉ VISSZAEMLÉKEZÉSEI 615 rablóknak és gyilkosoknak is szokták megengedni, hogy áldozzanak, ha kívánják. Az abbé Plante következő módon jött Lajoshoz: még utolsó látogatásom előtt, az abbéé Plante, ki Károlyi István gyermekei nevelője volt, meglátogatván a grófot megtudta Lajos szomorú sorsát, és ajánlkozott őt vigasztalni és a halálra készíteni, és miután már többször kérdezték Lajost, hogy nem kíván-e pappal szólni, tőlem feleletet még nem kapott, és részemről még nem jött a kiküldött pap, elfogadta az abbé ajánlatát, kit ő is ismert, és ki úgy is már ott volt; egy perczig azt hitte, hogy talán én küldtem őt látogatásomnál említette, hogy azt hitte. Annyi kínzás után némileg mesterségesen életbe hozva, hurczolták őt az udvarba és úgy végezték ki, a mint ő kívánta és nem kötéllel; ezt Lichtenstein herczeg saját felelősségére rendelte, miután még is botránynak tartotta, a látható sebekkel másképen őt kivégeztetni. Az alatt, hogy ez történt, mi tanácskoztunk Fóthon a teendőkről, én leginkább szerettem volna még egyszer hozzá menni, de azt mondták, hogy ezt semmi esetre sem fogják megengedni, hogy a tőr végett nagyon ingerültek és haragosak a fővezérek és minden áron ki akarják kutatni, ki volt az, ki azt átadta neki. Három óra délután lehetett, míg elmentünk Fóthról, majd ezt, majd amazt tervezvén, majd a bécsi utamat a császárhoz jobbnak véltünk, majd megint Haynauhoz akartam menni Komáromba; az alatt, hogy okoskodtunk, útközben Pesten érkeztünk, borzasztó volt azon érkezés! Egészen közel láttam az Újépületet, mennyire fájt a szívem őt ott tudni kegyetlen ellenségei kezeiben, szenvedően és nem mehetni oda segítségére, vigasztalására; oda vonzott, de hiába minden kívánság, minden óhajtás, senkit sem eresztettek az Újépületbe sem, annyira féltem, aggódtam, hogy sebjei daczára is még is első tervüket kiviszik. - Minő kínos órák és perczek voltak ezek! Alig múlt el egy fél óra, hogy szállásomban voltam, mely körül volt véve a rendőrségtől megbízott emberekkel, midőn valaki szobámba jött, (ki volt ezt nem tudom: — gondolom ismerőseim közül valaki) és azt mondta nekem, hogy szedjem össze holmimat, és készüljek Pestet elhagyni. Még most sem tudom, hogy ez valami felsőbb rendeleti izenet volt, vagy csak barátaim és jóakaróim féltettek engem, hogy a tőr végett a törvényszék elé fognak híni. — Pedig nem tudtam magamat elhatározni Pestet elhagyni, míg tudtam, hogy Lajos él-e még? és mindig törtem a fejemet, hogy mit tegyek élete megmentésére! Szobámba ültem, sírva rágondoltam, és előttem láttam őt sápadtan, halva! Egyszer csak jött valaki — már nem tudom kicsoda — és azon hírt hozta nekem: hogy Lajos mégis sebjei következtében meghalt. Ámbár fájdalmasan hatott reám ezen hír, hogy az ő jó nemes szíve megszűnt dobogni, mégis, minő ellenmondás! egy hálát az égnek! sóhajtottam. Legalább úgy halt meg, a mint ő kívánta és akarta és a bakó keze nem nyúlt hozzá! Tudván, hogy a kedves halottól ép oly keveset megengedik elbúcsúzni, mint az élőtől, elhatároztam magamat az elutazásra. Caroline kivitt Csurgóra, és csak az úton tudtam meg, hogy daczára a gyenge szenvedő állapotjának, daczára a látható sebjeinek, még is kivégezték; a pesti parancsnokok féltek a bécsi zsarnokok haragjától, és nem merték az ítélet halasztását kimondani; azt gondolták, csak essék ő áldozatul akár mi módon, ha egyszer Bécsben tudják, hogy vége van életének, mindegy lesz nekik, ez által megkímélték a császárt és Haynaut az én terhes és alkalmatlan kérelmemtől, ők pedig még az elítélt kívánságát is teljesítették, — az emberek előtt pedig még emberségeseknek