Századok – 1981

TANULMÁNYOK - Szűcs Jenő: Megosztott parasztság - egységesülő jobbágyság. A paraszti társadalom átalakulása a 13. században. (I. rész.) 3/I

56 SZŰCS JENŐ más mértékben — terhelő mezei robotot sokallták, az adózás enyhítését célzó érdemi követelésekkel pedig az udvarnokokon kívül (akiknek sérelmei túlnyomórészt évek óta orvosolatlanul maradtak), tulajdonképpen csak a Sala föld jobbágyai és halászai meg azselicségiek léptek fel. A mozgalom közvetlen eredménye választott bírák előtt írásba foglalt kompromisszum volt (1233. jún. 6), mely azonban az öntudatra ébredt parasztnépet már nem elégítette ki. A mozgásba lendült tömegek továbbra is lázongtak, terheik fizetését megtagadták, mire az apát segítségül hívta az „egyház kardját", az államhatalmat. Maga az országbíró és bácsi ispán csendesítette le a lázadást, alighanem a felvonuló bácsi várcsapatokkal és az ország „sok más jobbágya és mágnása" fenyegető jelenlétével, akik 1234 elején Pannonhalmára vonultak, s akiknek jelenlétében a mozgalom vezetői mezítláb járultak az apát elé bocsánatért. Az országbíró még kegyesnek is mutatkozott, mert rábírta az apátot, hogy függessze fel a kiközösítés és a lázadókat sújtó horribilisen magas, 100 márkányi büntetés eredeti tervét. Végül is az országbíró mint a világi főhatalom képviselője a „jobbágyokat" egy-egy havi, a fehérvári börtönben letöltendő börtönbüntetésre, a többi „népeket" pedig fejüknek már említett félig lekopaszítására ítélte „azok bizonyságául, akik fellázadnak és uszítanak uraik ellen . . . ." (1234. febr. 2. előtt). Mindazonáltal a mozgalom parazsa nem hamvadt el, sőt újabb részeredményeket könyvelhetett el még a tatárjárás előtt. Az apátsági népek nem szűnő panaszai eljutottak IV. Béla királyhoz is, aki 1240. tavaszán éppen a közvetlen szomszédságban a győri várszervezet „konfúzióba jutott" szolgálati kondícióit rendezte, sőt - mint láttuk - a Szent Márton hegyén emelkedő monostorral szemközt húzódó Sokoró hegy királyi szőlőműveseinek is „kondíciót" adott (1240. ápr. 25.). Maga a király Óbudáról Sopronba haladtában valószínűleg már áprilisban megfordult Pannonhalmán, majd visszatérőben július derekán is. Alighanem az előbbi alkalomból bízhatta meg klerikusát, Albeus nyitrai főesperest, hogy készítse el a monostor egész uradalmi népességének összeírását, írásba rögzítve az egész tömeg „kondícióit, kötelezettségeit azaz szolgálatait" (redigere in scriptis conditiones, officia seu servitia) ama utasításba is adott kettős okból, hogy ezáltal „mindkét fél, a monostor is, a nép is biztosítva legyen". Egyrészt tehát, mint az utasításban áll, a monostor ne károsodjék a jövőben a „kötelezettségek bizonytalansága miatt" (propter incertitudinem officiorum), ami tápot ad a „népek rosszindulatának" (malicia), másrészt viszont, hogy a népet se károsítsa meg a monostor többletkirovásokkal „a szokásos kötelezettségeken és szolgálatokon túl" (ultra débita et consueta servitia). A nagy Albeus-féle összeírás, ez a korai feudális korszakot mintegy lezáró dokumentum, egyben a struktúra legkiemelkedőbb informatív értékű forrása, jellegének egyik felében nem egyéb tehát, mint a király által a pannonhalmi uradalmi népnek adott, királyi oklevélbe foglalt urbárium. Bármikor végezte is el Albeus mester feladatát, királyi oklevél kereteibe illesztésére nagy valószínűséggel azokban a napokban került sor, amikor IV. Béla király az udvarnokok számára külön is átírta és megerősítette — némi módosítással — Miklós nádor egykori, 1226. évi szabályozását (1240. júl. 23). A „kondicionális rendezés" egyébként is belevágott a király ekkori programjába, mely nemcsak a győri, hanem a soproni, pozsonyi, nyitrai, barsi és egyéb várszervezetek „reformációját" is célozta, és az udvarnokszervezet újabb összeírását eredményezte ezen a tavaszon-nyáron (1240. ápr. 25., máj. 12., jún. 18., aug. 9., szept. 1). A királyi rendezés hatására került be a monostori uradalmi „szolgáló népek" (populi serviciales) archaikus minősítésébe végre a conditio fogalma is. A népmozgalmat néhány éve még a király egyenes utasítására csillapította le az ország-