Századok – 1981

KÖZLEMÉNYEK - Urbin Aladár: Batthyány Lajosné visszaemlékezései férje fogságára és halálára 587/III

614 URBAN ALADÁR mentésre, — és ha ez úgy volna és én neki adtam a fegyvert, melylyel megölte magát! -Vagy megint levelem által tévútra vezettem, azt írtam neki, hogy agyon fogják lőni, és ő azárt nem használta a tőrt — és még is másképen fogják őt kivégeztetni! Azt hittem, hogy megőrülök, egész éjjel lázban voltam! Kimondhatatlan mennyit szenvedtem ezen éjjel! Irtóztató egy éj volt. Vele együtt szenvedtem, legalább nem volt ő az egyedüli, ki szenvedett, csak vele lehettem volna az utolsó perczig. Tizenkét kínos órát töltöttem így Fóthon, de tizenkét esztendőnek látszott nekem az idő, végre megérkezett Szapáry Antal, Caroline, és Károlyi Lajos; elmondták nekem mi történt, és hogy az ítélet végrehajtása pár nappal el lesz halasztja, hogy Lichtenstein herczeg azt véli, hogy ezen időt fel kellen használni Bécsbe, akár a császárhoz menni, én mindjárt kész voltam indulni Bécsbe, akár a császárhoz, akár Haynauhoz, vagy Zsófia herczegnéhöz, ha életét megmenthettem volna. Jövőm, boldogságom attól függött! Szegény Lajos tehát csakugyan használta a tőrt, melyet hoztam neki és avval három helyen vágta fel az artériát, a halántékon, a nyakon és a karján, a tőr nem volt elég éles, nem bírt mélyen hatni, akárminő kis éles kés jobb szolgálatot tett volna neki, de aggodalmamba más nem jutott eszembe, a tőr ott feküdt előttem, azt képzeltem magamnak, hogy ez jó lesz, ha már kell ilyent neki elvinni. — Midőn tehát reggel a tisztek szobájába mentek (az udvarban már minden készület meg volt téve) hogy kivigyék a vérpadra — vérében látták őt ágyában feküdni, iszonyú rémület uralkodott, elővették az őröket, de ezek semmit se vettek észre; mennyi lélek erő kelletett ahhoz, minden mozgás nélkül három helyen annyira magát sebesíteni, hogy oly sok vért vesztett, hogy elájulva sápadtan mintha meg volna halva ott feküdt. Hamar és sajnosan magához tért! — A kegyetlenek sebjeit be akarták köttetni, hogy gonosz tervüket mégis kivihessék, és változást ne szenvedjen; sietve Balassa orvosért mentek, ki szinte az Újépületbe fogva volt; ez kinyilatkoztatta, hogy ez lehetetlen volna őt ezen állapotban kivégeztetni, hogy útközben is meghalhatna, és egy haldoklóval nem lehet így bánni. Balassától igen szép és nagylelkű volt ezen nyilatkozat, mert saját helyzetét ez által rosszabbította. (Balassa később kiszabadulván, maga mondta el nekem az egészet, hogy találta a szegényt, minő szenvedő volt, és mennyire fájt neki, hogy az ő szavaira nem hallgattak.) De ezen nyilatkozat nem elégítette ki őket, a vérszomjúsok egy más orvost hivattak, ki az ő malmokra szólt és a szegénynek sebjeit bekötvén, erősítő szereket becseptette [sic] szájában, hogy annyira erősödjék és kivihessék rajta a kegyetlen gyilkolást, ezen orvos neve: Bee.1

6 Annyi vért vesztett volt Lajos, hogy ha békével hagyták volna, estéig talán úgy is vége lett volna, de akkor a kegyetlen tervet nem vihették vona ki és ezen kínzás nem volt elég, hanem még kérdésekkel is gyötörték őt, kitől kapta a tőrt? De ana azt válaszolta, hogy az élettől és a világtól már elbúcsúzott és már nem köteles felelni senkinek sem, csak gyermekeit szeretné még látni és tőlök is elbúcsúzni és megáldani őket, de ez is újólag megtagadtatott. Az előtte való napban „Plante abbé" úr kérte számára a szentséget és az utolsó kenetet, megtagadták az „abbée"-nek, hozzátévén, hogy ez szükségtelen; pedig még a 16

Anton Bee osztrák törzskari főorvosról (Stabs Feldarzt) van szó. Ld. róla Pálffy János i. m. I. 97.