Századok – 1981

KÖZLEMÉNYEK - Urbin Aladár: Batthyány Lajosné visszaemlékezései férje fogságára és halálára 587/III

BATTHYÁNY LAJOSNÉ VISSZAEMLÉKEZÉSEI 613 tudakozzam, hogy valóban az akasztófán fogják-e őt kivégeztetni vagy agyonlövés által, és ha megtudom, tudassam vele pár sorral a pap által, kit küldeni fogok. Mikor haza értem ezen szomorú utolsó viszontlátás után, szerettem volna szobámba bezárkózni magamat, s az utolsó szavai emlékével meghalni! — Oh bárcsak tudtam volna meghalni ott kaijaiba! Minő nehezen távoztam abból a szobából! Sokáig sírtam, többen jöttek, Szapáryt megkértem, hogy tudja meg biztosan a szegény halálmódját (kegyelemre nem számoltam már), ő Liechtenstein herczeghez ment, ki biztosan megmondta neki, hogy agyon fogják lőni, arra a tudósítás után Szántóffyt Pest városa plébánosát — kit Bártfayné nekem ajánlott - hozzám kérettem, mikor eljött, megkértem őt, hogy menyen Lajoshoz, ki azt kívánja, hogy én küldjek neki papot. — Szántóffy t. úr még azt a hírt hozta nekem, hogy a városban kegyelemről szólnak — hogy ő sem kételkedik azon, biztosan hiszi, ő oly szíves volt elvállalni egy pár sort Lajos számára, de nem tudtam, mit íijak? Végre ezen pár sort küldtem neki: Az Istenért, ne öld magadat, kétféle hírt hallottam, hogy meg leszesz kegyelmezve az egyik — Lichtenstein h. Szapárynak meg azt mondta, hogy agyon fognak lőni! Borzasztó, hogy ezt írnom kell! Oh kedvesem! Csak nálad lehetnék most! (Ezen levelet Szántóffy 1850-ben visszaküldte, váljon át adta-e? Elolvasta Lajos? Nem tudom.) Később jött Károlyi Lajos, kit újra kérésemmel ostromoltam, hogy eszközöljön ki még egy látogatást, a gyermekekkel együtt, de ő azt felelte, hogy Kempten b. már előre mondta neki, hogy semmi esetre sem mehetek még egyszer Lajoshoz, hogy ezen rövid látogatást sem akarta megengedni, miután határozott parancsot kapott, engem az ítélet hirdetése után nem többé Lajoshoz beereszteni, csak Károlyi többszörös kérése folytán engedte meg, saját felelősségére, attul tartottak, azt mondta Károlyinak, hogy a neje valamit adhatna neki, mi által kikerülhetné a neki szánt halálmódot. — Mit tett ő nekik, hogy olyan bosszúállók voltak irányába, én pedig csak ugyan módot nyújtottam azt elkerülni, ha még oly nehezen esett nekem! Kempten t. egy útilevelet küldött nekem Csurgóra sógoromhoz, de én nem is akartam elmenni a városból, tudni akartam mi történik vele; Szapáry, ki tudta mit vittem Lajosnak, rábeszélt, hogy ne maradjak a városban, azt hiszem, hogy éppen azért engem féltett és azért ő sürgette az elmenetelemet. „Hátha még is kegyelmezik őt" azt mondta. „Akkor jobb ha ön nincs itt". Ezt az argumentumot ugyan nem fogtam fel, nem is hittem már hogy kegyelmezni fogják őt. Végre sok rábeszélés után, miután még egyszer biztosítottak engem, hogy egy második látogatásról szó sem lehet, rá álltam Fóthra menni Emmyvel együtt, már este volt, mikor kimentünk, de minő éj volt ez! Ha az én miattam volt, hogy kiküldtek, óh! akkor menthettek volna engem ezen kíntól. Sokkal kellemesebb érzésem lett volna, nyugodtabb lettem volna, ha közelebb hozzá maradtam volna, és mindjárt tudhattam volna, mi történt, hogy czélt ért-e a ki: fegyverrel vagy mégis sikerült-e ellenségei gonosz terve? Csak a testem volt Fóthon, lelkem az Újépületben volt, — majd láttam Lajost vérében feküdni, majd szomorúan a szobában állni, ránk gondolva! — Én tudtam az órát, mikor kellene őt kivégeztetni. Azután megint majd kétségbe estem, mikor eszembe jutott, hátha még is megkegyelmezni akarták, és csak az egész világ előtt mint bűnösnek, mint lázítónak akarták őt oda állítani, hogy azután nagylelkűségüket megmutassák és evvel dicsekedhessék, és hogy azért kívánták az elmenetelemet, hogy annál több valószínűsége legyen a dolognak és nincs remény az életéhez, miután már el is utaztam! Egy kis szalmaszálon kapaszkodik a szerencsétlen, mikor már minden reményt elvesztett a meg-