Századok – 1981
KÖZLEMÉNYEK - Urbin Aladár: Batthyány Lajosné visszaemlékezései férje fogságára és halálára 587/III
612 URBAN ALADÁR békülj ki C vei is. Bocsásd meg neki is.1 4 Peremet vagy is inkább védelmi irommányaimat a zöld tárczában (Portefeuilleben) fogod találni, rendezd azokat, és adjad ki, ha arra alkalmasnak találod az időt; Eötvöst említette, hogy avval közöljem, azt meg is tettem, de akkor, kivált itt az országban nem lehetett azokat még kiadni, Eötvös Horváthot említette, ki Svaitzba munkáját adta ki, és az fel is használta azon irományokat történelmében.1 5 Hogy azon irományokat már reggel komornyika által szállásomba hozattam, annak nagyon örült. — Az auditor cancellárnak erős, határozott hanggal mondta: „Mondja meg kérem Kempten t. úrnak, hogy kéretem őt, lövessen agyon engemet, feleségemnek pedig adjon mégegyszer engedelmet, engemet meglátogatni, kérem ha csak lehet, szerezzen nekünk [sic] ezen engedelmet." Ezt oly nyugodtan mondta, hogy valóban bámultam az ő határozott jellemét és lelki erejét, mi egyébiránt többször volt alkalom előbbi időkben, kivált ministeri állása alatt csudálni, becsülni és bámulni. — Annyiszor említette kívánságát, hogy még egyszer szeretne látni, hogy abból láttam, mennyire jól esett, mennyire vigasztalta és megnyugtatta őt, ott létem; még most [is] látom őt előttem. Oly szép, oly magasztos volt! Szemei fénylettek a könnyektől, melyeket visszatartott, hogy ne lássák őt sírni. Valóban azok, kik kegyetlenül megölték, egy szent Martyrt csináltak belőle; mint egy szent előtt térdelhettem volna előtte. Beszédünknek helye a szoba egyik sarkában volt, hol pár széket összeállítottunk. Lajos két széken féligmeddig, mint szokott, feküdt, én mellette ültem; az egyik őr az ajtóban állt, a másik az ablak előtt, a szoba közepén volt egy asztal, azon egy feszület és két égő gyertya, az asztal egyik oldalán állt a profos, a másik felén az Auditor Kanzler; csak fél hangon beszélhettünk, és fél szavakkal, hogy a körülállók ne hallják, inkább szemeiből olvastam, mit akart mondani, egymás kezét szorítottuk és a könnyek szemeinkben többet mondottak, mintsem mondhattunk volna, a sok tanú előtt. Megkérdeztem őt, hogy miért csak olyan papot kívánt, kit én küldök neki, hogy valóban ilyent kiván, kit én ajánlok neki (ezt mondták nekem) és hogy talán azért kívánt ő egy ilyent, mert talán remélte, hogy az által valamit küldhetek, mi által a gyalázatos halál módját elkerüli; feleletét nem értettem egészen, csak azt vettem észre, hogy kezemre nézett, felhasználván egy perczet, melyben a profosz a tiszthez fordult és vele beszélt, azt súgtam neki, hogy mérget nem kaphattam, de ezt hoztam, ha kívánod. Ő mindjárt utána nyúlt, kezét a kendőm alá tette, és gyorsan kikapta kezemből. Borzasztó perez volt ez, — hogy én adom neki a fegyvert, mellyel életének végét fogja vetni, ez a gondolat kétségbe ejtett engem, és még is tettem! Ő kívánta, kötelességemnek tartottam! Még megkért, hogy ,4 Nagyon valószínű, hogy Károlyi Györgyné, Zichy Caroline (1818-1903) - vagyis Batthyányné nó'vére - az, akire Batthyány kijelentése vonatkozik. Batthyánynak sógornőjével való bizalmas kapcsolata Széchenyi naplójából is sejthető, az asszonynak a volt miniszterelnök körüli — politikai természetűnek vélt - szerepére az osztrák nyomozóhatóságok is felfigyeltek. (Károlyi i. m. I. 60; II. 282-284, 339-340.) A Visszaemlékezések eredeti (német) változata feltételezhetően világosabb volt ebben a kérdésben, s ezért kaphatta Friedreich Endre azt a felvilágosítást, hogy a német eredeti - családi intimitások miatt - nem volna a nyilvánosság élé való. A magyar szövegen Batthyányné - mint írja - „némi változtatásokat" tett. 15 Horváth Mihály: Magyarország függetlenségi harczának története 1848 és 1849-ben. Genf, 1865. I. 446-447, 509-510. idézi Batthyány „védiratát".
