Századok – 1981

KÖZLEMÉNYEK - Urbin Aladár: Batthyány Lajosné visszaemlékezései férje fogságára és halálára 587/III

BATTHYÁNY LAJOSNÉ VISSZAEMLÉKEZÉSEI 611 Én megmondtam neki, hogy nem volt bátorságom nekik az igazat megmondani és eddig csak annyit, hogy élethosszú fogságra lett elítélve, hogy nagyon sírtak, kivált Emmy. „Áldjad meg őket helyettem, csókoltatom, ne felejtsenek engem, szeretném még őket is látni, ha még egyszer engedelmet kapsz idejönni, hozd el őket" (akkor azt hittük, hogy estve újra szabad lesz idejönni) de azután megint azt mondta: „Jobb lesz, ha nem jönnek, a szegények elérzékenyülhetnének, és én magam is, nem tudnék érzésemnek parancsolni, pedig nem szeretnék ezek előtt sírni, és látványnak szolgálni. A szegény gyermekeknek nem marad semmi vagyon utánam, minden jószágomat confiscalták.1

2

— Ne kérj tőlük semmit se vissza!" Én megmondtam neki, hogy halálát gyilkolásnak tekintem és hogy nem akarok itt maradni, hol őt meggyilkolták. — ö említette, hogy atyámhoz menjek talán, de én azt feleltem, hogy inkább nővéréhez megyek, minek nagyon örült, „Csókold meg őt helyettem" mondta — „most sajnálom, hogy nem hozattam őt, amint ő kívánta, de ki hitte, hogy ez lesz sorsom. Igen, menj hozzá, vigasztaljátok egymást, és később! te legjobban fogod látni és arról ítélni, hol lesz legjobb a gyermekek számára. Talán Franciaországba, eddig legalább." - Megmondtam neki, hogy az ítélete halasztásáért folyamodtam, de hogy megtagadták, hogy az auditoijához akartam menni, kinek kezébe volt a pere és azt megkérni, hogy közbejáró legyen Kempten bárónál — reméltem, hogy közbenjárása talán használ — hogy azt is terveztem, mint utolsó reményszál, hogy Komáromba megyek Haynaunál kegyelemért folyamodni, de hogy nem tudtam magamat erre a lépésre elhatározni, mielőtt őt nem láttam, attól tartván, hogy az utazást hiába teszem, Haynaut talán ott sem találom — talán hiába is kegyelméért esedezem, és elmenetelem által még ezen utolsó vigaszunk se lett volna, egymástól búcsúzhatni. „Igazad volt, hogy nem mentél, ha megkegyelmezni akarnak, akkor már itt kell lenni a kegyelemnek; nem hallottál arról semmit sem? " Azt feleltem, hogy a városban lehetetlennek találják az ítélet véghezvitelét, senki se hiszi annak lehetőségét, hanem, hogy biztosan kegyelemre számolnak. „Midőn felolvasták az ítéletemet - mondta ő mosolyogva — nem hihettem el, azt véltem, hogy roszul értettem és mindig vártam, mi jön utána, én inkább bámultam, mintsem iedtem volna, hogy képesek ilyent tenni? Mit mond Leizendorfer? (auditorja volt) Vagy hazudott ő nekem - vagy őt is megcsalták."1

3

Erre azt feleltem neki: Hogy én Leizendorfert nem láttam, mert mikor vele szólni akartam, ő elment volt Kempten t. úrhoz, „um Aufschub des Urtheils zu bitten" azt mondták a tiszt urak, mikor reggel az Újépületben voltam és reméltem őt láthatni, hogy ő egészen odalett volna és nem is akarta az ítéletet felolvasni; azt is mondtam neki, hogy Carolinenek írtam, hogy jöjjön, azon reményben, hogy talán ő tehetne valamit Kempten bárónál, Károlyi Lajos által (akkor még nem tudtam, hogy engedélyt kapok a látogatásra Károlyi L. közbejárása által). Azután megint azt mondta: „Köszönöm neked minden jóságodat, te mindig jó angyalom voltál, bocsásd meg nekem minden szomorúságot, melyet okoztam neked - és 1 'A konfiskált birtokokra Id. Friedreich i. m. 24. jegyzetben. '3

Leuzendorf szerepével, Batthyányhoz való viszonyával, megvesztegethetőségének kérdésével igen részletesen foglalkozik Károlyi i. m. I. 63-73, 512-532. Ld. még Pálffy János: Magyarországi és erdélyi urak. S.a.r. Szabó T. Attila. Kolozsvár, 1939.1. 66.