Századok – 1981

KÖZLEMÉNYEK - Urbin Aladár: Batthyány Lajosné visszaemlékezései férje fogságára és halálára 587/III

BATTHYÁNY LAJOSNÉ VISSZAEMLÉKEZÉSEI 609 Kempten t. feleletét Csekonicsné hozta nekem, egyszersmind azt is mondta megbízásából, hogy a tábori főpap Lajosnál volt szolgálatját neki ajánlani, de hogy Lajos csak olyan pappal akar szólni, kit én küldök neki, és hogy nevezzek egyet. — Egy szúrást éreztem szívemben; a szegény csak olyan papot kiván kit én küldök; eszembe jutottak azon szavak, melyeket Lajos egy nappal előbb nekem mondott; t.i., hogy azon esetbe, ha halálra volna ítélve, mérget szerezzek neki, mert nem akar kezei által meghalni, és nem akaqa, hogy halála által még örvendetes látványt is szerezzen némelyeknek, de miután mindig csak több évi börtönről volt szó, már nem féltem a halálbüntetéstől, mint fogsága kezdetén; a törvénybe, az igazságba bíztam; és a szegény most egy általam küldött papot kíván, pedig én nem ismertem olyant,<4cibe bizodalmam lett volna, kire számolhattam volna, hogy tőlem levelet vagy mást is vinne! Landesmant kértem, hogy szerezzen nekem mérget, mint orvos tehette, a gyógyszertárakban több hét óta szigorúan meg volt tiltva mindennemű méreg eladása. — Oly elhagyottan éreztem magamat! Lajost szinte láttam börtönében, arra számolván, hogy hozzájövök, és ígéretemre, régen adott ígéretemre is — és én semmit se tehettem, nem értem, hogy nem őrültem akkor; egyszer csak jött hozzám Szapáry Antal és megkérdezett, hogy van-e Lajosnak mérge? - azt mondta: „remélem, hogy van, mert a halál azok kezeibül neki is bizonyosan oly irtózatos és kiállhatatlan, mint nekem is volna, ha én az ő helyzetében volnék, hálás volnék annak, ki keresztül szúrná szívemet, ha legjobb barátom is volna, sőt egy ilyentől várnám azt — ezen perczben, ilyen viszonyok közt." Ezen szavak döntőleg hatottak rám, már azelőtt tudakoztam, ki lehetne a pap, kit küldhetnék Lajosnak, és ezek után, mit mondott nekem Szapáry, elhatároztam magamat azon pap által kis tőrömet elküldeni, azon esetben, ha már engem nem eresztenek hozzá. De hát hála az égnek, kérésem meg is hallgattatott, Károlyi Lajos, kinek életét Karoline nővérem Komáromban megmentette, kieszközölte az engedélyt Kempten bárónál, és maga jött, azon hírrel, hogy 5 és 9 óra között, mehetek az Újépületbe; azt reméltem, hogy ezen 4 órát lesz szabad vele tölthetni és ez valóban nem lett volna sok, az utolsó örökre való búcsúzásra, de mikor Szapáry Antallal, ki oly szíves és jó volt engem az Újépületbe kísérni, (miért is örökké hálás maradok neki) a folyosóra jutottunk, meg tudtam nagy szomorúságomra az úgy nevezett auditor cancellar által, kire meg volt bízva az elítéltek felügyelése, hogy az egész találkozás csak 5 perczig tarthat. Ez a rövid idő, ki volt szabva, arra az ünnepélyes, fájdalmas utolsó látogatásra, és még azt is megköszönöm annak, ki a felelősséget arra az engedélyre magára vette; minő jó volt, hogy nem távoztam; ez a kevés perez, melyeket vele tölthettem, mind a mellett, hogy életemnek legszomorúbbak és legkeserűbbek voltak, mégis oly drága emlék, hogy semmi e világon nem pótolhatná. Csak akkor tudtam menyire szerettem őt. Szerettem volna ott nála maradni, és vele együtt meghalni. A gyermekeket nem vittem magammal, midőn a háztól távoztam, azon véleményben voltam, hogy több órát ott tölthetek, utánam akartam őket elhozatni, ha kívánja őket is látni. De ez már lehetetlen volt, miután csak erre a rövid látogatásra szólt az engedelem! -- Egy gyilkosnak, — rablónak meg van engedve, hogy utolsó óráit családjával töltse, de neki megtagadtatott azon vigasztalás, gyermekeit halála előtt még látni, és őket megáldani. Hiszen ez a látogatás is, csak rendkívüli kegyelem volt, Kempten tábornoktul, melyet, mint mondám, csak Károlyi Lajos által megnyertem, kit megkértem, hogy tekintetbe vegye, miszerint Caroline az ő életét megmentette, mikor ő a magyaroktól