Századok – 1981

KÖZLEMÉNYEK - Urbin Aladár: Batthyány Lajosné visszaemlékezései férje fogságára és halálára 587/III

604 URBAN ALADÁR megnyugtatni, mindig újra és újra eszembe jutott, hogy Windischgrätz herczegnek megparancsolták az elfogatás után azonnal őt agyonlőni; azért is sohase hittem, hogy egy könnyen kieresszék őt, azért is annyira kértem őt, hogy szökjön velem áprilban a budai börtönbül. Tehát nem nyugodtam s mihelyt útlevelet kaptam, azonnal indultam Sopronba, onnét Bécsbe, Bécsből nem is akartam megállni, hanem mindjárt éjjel tovább menni, ez a legrövidebb és legkényelmesebb út lett volna. Nem hittem volna, hogy új akadállyal kelletett küzdenem, nem eresztettek tovább; mennyire bántam, hogy azt az utat választottam, de nem tudhattam előre, miután a soproni útilevél — kiadva a Militair Commando által — Olmützre szólt. Ez megint hallatlan kegyetlenség volt, Zselinskyné, ki Pozsonyba volt, mikor Olmützbe vitték a férjét,6 utána mehetett, hát miért nem eresztettek engem is utána, ki az egész idő alatt, csendesen falun éltem, gyermekeimmel és csak azért mentem el Pozsonyból, hogy ezeket is odahozzam. — Ikervárott elmenetelem előtt kaptam egy levelet Lajostól, melyben szívrehatóan kér engem, hogy jöjjek minél előbb, hogy pozsonyi találkozásunk oly jól esett neki, hogy napról napra váija ítélete hirdetését, hogy annak már Bécsben kell lennie és csak a császár aláírását vagy helybehagyását váija! „Ne késsél jöveteleddel - így irta nekem - elmulaszhatnád késésed által utolsó találkozásunkat!" Ezen levélből láttam, hogy nagyon ingerült volt, nagyon megijesztett a levél hangulata és azért is siettem annyira Olmützbe, de a kegyetlenek nem szégyenlették magukat az ő Martyiját még attól is fosztani, hogy családjával tölthesse az úgy is szomorú fogsági idejét. Később egyszer megkérdeztem Lajost, hogy ő miért írt nekem akkor oly aggasztóan, hogy hallott-e valamit a peréről — mi arra indította a legrosszabbat hinni, azt válaszolta ő nekem, hogy épen visszajővén egyik kihallgatásától, rosz kedvű lett, elégületlen, hogy oly hosszan tart a dolog, hogy hosszúra húzzák a perét . . . "akkor eszembe jutott — tevé hozzá - ha csakugyan meg akarnak ölni, majd keresnek okot rá, mely által elhitetik a világgal, hogy nekik joguk volt rá, engem megbüntetni és mintha ők igazságosak volnának; ha útjukba vagyok terveik kivitelére, meg fognak ölni; de csak azért, mert akarják, — én semmit sem tettem mi által jogosítva volnának engem akárminö büntetésre elítélni. Épen mind ezek eszembe voltak, mikor írtam neked, bocsásd meg, ha megijesztettelek, de nagyon kívántam téged és a gyermekeket még egyszer látni. Meg voltam győződve, hogy a legnehezebb áldozatot is kész volnál hozni ezen viszont látásra. Ha tudtam volna, mennyi aggodalomba és küzdelembe kerültek neked azon lépéseid hozzám jutni, nem írtam volna így." A szegény akkor még nem tudhatta, hogy Schwarczenberg herczeg kegyetlen szívtelensége végett nem mehettem Olmützbe, hova már régen vágytam. Bécsben elő kelletett mutatni az úti leveleket, mindegyikünknek külön útilevele volt (ez volt a rendelet), a franczia nevelőnéjét, a komornájét már aláírták, de midőn nevemet olvasták, azonnal vissza kívánták mind a többi útileveleket is, azért nem mehettem tovább. Úgy látszik, hogy Sopronból már értesülve volt a rendőrség, hogy Bécsbe jövök. Bécsből tudósítottam őt mindenről, amennyire lehetett, levelezni szabad volt, de a haditörvényszékhez czímezve. Lajosét ugyanazon az úton kaptam, ez az egyetlen kellemes oldala volt a bécsi akaratom elleni és kényszerített tartózkodásomnak; tíz napig voltam ott, midőn levelében velem tudatta, hogy Pestre fogják vinni, és hogy siessek oda, ezen levelet sept. 8-ikán vettem. Mindjárt úgy okoskodtam, hogy Pozsonynak fogják vinni és egy óra alatt 6 Gr. Zselénszky Lászlót Batthyánnyal együtt szállították el Olmützbe; Károlyi i. m. I. 214.