Századok – 1981

KÖZLEMÉNYEK - Urbin Aladár: Batthyány Lajosné visszaemlékezései férje fogságára és halálára 587/III

BATTHYÁNY LAJOSNÉ VISSZAEMLÉKEZÉSEI 601 neki nem volt szabad Pestre írni, de azt csak később tudtam meg; azért is volt, hogy az elmenésre határoztam el. magamat. Minő szomorúak voltak rám nézve azon örömnapok Pesten, mikor a magyar sereg győzelem, győzelem után bevonult a városba. Ápril 25-ik volt az, midőn ablakom alatt hallám a Hunyadi-indulót. Az ablakhoz rohantam és látván a magyar katonákat mint győztesek, boldog jövőt képzeltem magamnak, hiszen minden ember boldog volt akkor! De örömem szomorúsággá vált, minek mások örültek, nekem búsulnom kelletett, midőn a nemzet örült és ünnepelte a nagyszerű győzelmeket, akkor szegény Lajos messze hazájától a börtönbe volt - és mi várt még rá! - és rám. Oly szomorú lettem, a víg zene gyászzene lett nekem és örömem kifejezése helyett sírásba kelletett fakadnom, talán előérzet volt az is, mind annak, mi később történt. Emmy lányom örülve, ugrálva jött be a szobába, ő is hallotta a zenét: Mama - mondá nem örülsz? A magyarok Pesten vannak, a németek elhagyták a várost korán reggel már. Minden ember örül és Te sírsz? De ő is azonnal gondolván, miért vagyok szomorú, megcsókolt és azt mondta: Szegény Papa! Kár, hogy ő azt nem láthatja, ő is örülne. Meddig Pesten maradtam, nem mulasztottam el Lajos dolgában eljárni, szóltam Mészárossal, Vetterrel, Nagy Sándorral és Görgeyvel, hogy nem volna-e lehetséges Lajost azon módon kiszabadítani, hogy csere utján osztrák tábornokkal, kik el lettek fogva visszakapnánk őt, de ők nem biztattak, már Ivánkával ajánlottak egy cserét, de az osztrák parancsnok nem is méltatta őket felelettel: „Nem adják ki a Grófot" azt válaszolták nekem, - „Kezesnek tartják és ha ön körmeik közé jön, akkor Önt és gyermekeit is megtartják." Daczára sok indokoknak és lebeszélésnek még is iparkodtam Pestet elhagyni és minél előbb Ikervárra jutni, hová Lajos írhatott nekem és hol több reményem volt az útlevél elnyerésére, miután ott már az osztrák uralkodott. Csak közelebb lehessek már hozzá gondoltam, mind könnyebben fog menni; mihelyt tehát dolgaimat rendbe hoztam, nem tudom már mely napbún indultam Ikervárra. Károlyi István megkért elmenetelekor, hogy leányát ne hagyjam egyedül Fóthon, vigyem magammal, ha Pestet elhagyom és küldjem nénjéhez; elég kellemetlen utazás volt az ott hagyni a magyar világot és az osztrák katonauradalom alá jönni. De nem hintám meg, hogy eljöttem, mert jul. 24-ikén valahára egy hosszú kedves levelet kaptam Lajostól Laibachból, azelőtt is egynehányszor kaptam hírt tőle, először huszárja által, kit visszaküldött Pestre, azután Nugent grófné tábornokné közbenjárása által W. Marie nővérem küldött nekem pár sort, csak annyit tartalmaztak, hogy küldjem neki az öreg szolgáját, ki Ikervárott lakott és fehérneműt, de olyan jó hosszú levelet, mint ez volt, még eddig nem kaptam. Kitartásom meg volt jutalmazva, azóta rendesen levelezhettünk. Ezen levélben arra kért, hogy várjak még egy második levelet tőle, mielőtt Laibachba utaznék, mert nem lehetetlen (amint levelében mondta) hogy máshová viszik őt és valóban kevés napra egy második levél jött, melyben azt írta nekem, hogy Pozsonyba fogják átvinni és arra kért, hogy azonnal oda jöjjek, ha lehet, mert minden perczben váija az ítéletét! Szombathelyre küldtem Révyt a tiszttartót úti levélért, mert anélkül nem volt szabad a megyéből távozni, este lett mire megkaptam és azonnal el is indultam. Az út rossz volt — egészen setét éj lett mire Szent Miklósra értünk, hol lovakat váltottam, ott betegen találtam a kocsisomat; az inasom ajánlkozott kocsisnak, a beteg mellette ült, ez az utat mutatta neki, de akár a láza végett, akár a setétség végett (az eső is esett),