Századok – 1981

KÖZLEMÉNYEK - Urbin Aladár: Batthyány Lajosné visszaemlékezései férje fogságára és halálára 587/III

BATTHYÁNY LAJOSNÉ VISSZAEMLÉKEZÉSEI 599 Szegény Lajos! Talán később megbánta, mikor helyről helyre hurczolták, hogy tanácsomat nem fogadta el. Talán most is élne, ha akkor hallgatott volna rám, talán hazánk sorsa más fordulatot vett volna, de ha ő sem változ[tat]hatott volna rajta, akkor bizonyosan nem kívánt volna tanúnak lenni, a sok bajnak, nyomorúságnak, mi Magyarország legyőzetése után következett. Ha lelke köztünk van és fájdalmunkat, szenvedésünket látja, akkor talán boldogabb ő ott, ahol van, mint mi itt, a szenvedés és szomorúság völgyében! Âpril 23-ikától szept. l-ig. Másnap, ápril. 23-ika, nagyon szomorú és aggodalomteljes nap volt, csak azok, kik ilyen helyzetben voltak mint én, érthetik érzéseimet és fádalmaimat. Már három órakor fenn voltam Emmyvel, a foglyoknak 5 órakor késznek kellett lennie az elmenésre. Átmentünk az időre, de hat-hét óra lett és még senki se jött értök, csak egy más épületbe szállították eddig, mi is oda mentünk. Végre jött egy tiszt*, ki Lajost, Károlyi Istvánt és Zselinskyt egy mellékszobába hitta és velők tudatta, hogy ha a legkisebb kísérlet történne kiszabadulásukra, őket azonnal agyon fogják lőni. így szól a rendelet és ő meg van bízva a foglyokat kísérni és tovább szállítani. *. . .neve Lángh volt. Ezeket hallván, minden reményemnek vége lett, mert én - úgy mint sok más is — azt reméltem, hogy azon gyenge escorte-ot, mely őket kísérte, meg fogják támadni és a szerencsétlen foglyokat kiszabadítani. De ezen a módon megszűnt minden remény és inkább kívánni kelletett, hogy ne történjék semmi kísérlet az ő szabadításukért. Károlyi György is ott volt és reszketett testvére életéért, gondolkoztunk - tanácskoztunk, mit tehetnénk kedveseink megmentésére és mihelyt a szegényeket elvitték, azonnal Weiden br. tábornokhoz szándékoztunk menni, őt megkérni, hogy vegye vissza azon kegyetlen rendeletet, de ő már akkor beteg (elmebeteg lett), nem fogadhatott senkit: Zeissberg tábornokhoz mentünk, az pedig azt válaszolta nekünk, hogy ilyen rendelet lehetetlenség volna, hogy itt félreértés lehet, mert ez hallatlan kegyetlenség volna a foglyokat felelőssé tenni; mi tudtok nélkül történik, egyébbiránt, tevé hozzá: csak a mi hibánk következtében ki van téve az escorte megtámadtatásnak, — már régen kelletett volna foglyainkat elvinni. Nagyon rosz kedvű volt az öreg úr, látszott rajta, hogy rosszul megy a dolguk. Később Hoyos grófnak írtam, ki Weiden br. tábornok segédtisztje volt, ő körülbelül ugyanazt felelte nekem, levele itt mellékelve van. — Schlick tábornokhoz is mentem, nem fogadott, arra ő Gablenz segédtisztjét, ki régi időben sokat volt házunkban, küldte hozzám, hogy nyugtasson meg engem, hogy ez nem fog történii. Gablenz még hozzátette: Das wäre ja gegen alles Völkerrecht. Azóta, hogy Magyarország és Ausztria között háború volt, nem fogadtam semmiféle katonatisztet házamba és az nap egyiktül a másikhoz mentem, szerettem volna egy írott ellenrendeletet kieszközölni az egyik vagy másiktól; de hiába. Vigasztaltak, meg akartak nyugtatni; de azért mégis a réginél maradt; és a szegényeknek utazásuk borzasztó lehetett, Devecsertől egészen Sárvárig két katona ült mindegyik kocsijába töltött pisztollyal,