Századok – 1981

TANULMÁNYOK - Szűcs Jenő: Megosztott parasztság - egységesülő jobbágyság. A paraszti társadalom átalakulása a 13. században. (I. rész.) 3/I

50 SZŰCS JENŐ Amikor például egy földesúr visszakapta a várnépi elemek közé kényszerített szabadosait, az ítélet kimondtá, hogy e parasztokat ad inferiorem conditionis ordinem nem taszíthatja le, hanem in eodem statu scilicet libertinorum kell megtartania őket (1214). Az elemek azonban rosszul illeszkedtek egymáshoz. Maga ez a bomlékonyságra hajlamos, sok megmegcsuszamló rétegből lépcsőzetesen felépülő piramisszerű képződmény nem egyéb, mint a parasztnép tagozódásának jellegzetes korai feudális képlete. A parasztnép a korai feudális struktúrában nem alkotott egységes társadalmi osztályt. Nem alkotott mindenekelőtt azért, mert különféle rétegeinek más-más volt a viszonya a termelőeszközökhöz. Ennek részleteit láttuk az előbbi fejezetben. Nem alkotott osztályt továbbá azért sem, mert nem jelentéktelen hányadában olyan intézményekbe, birtokszervezetekbe tagolódott bele, ahol a hatalmi apparátus közegei — soraik közt olyanokkal, akiknek ivadékai majdan az uralkodó osztályba, a nemességbe emelkednek — és a kizsákmányoltak egyelőre még egyazon differenciálatlan archaikus-,,rendi" egységben olvadtak össze (,jobbágyok"). Végül nem alkotott osztályt azért, mert még azt a többségi tömeget is, melynek sorsa korán és végérvényesen eldőlt, nemcsak gazdasági feltételeikben, hanem jogi tekintetben is kasztszerű, „rendi" válaszfalak választották el egymástól, sőt állították egymással szembe; következésképpen a földet művelőket nemcsak nem fűzte egybe közös érdek, hanem divergens érdekek szüntelen ütközése bolygatta egymás ellen. A „kondicionális rend" (conditionis ordo) fogalmát a „fokozat" és „státus" szinonim fogalmaival együtt maga az a forrás használja lépten-nyomon, mely a maga „státusperei" révén a legkoncentráltabb módon a legvilágosabb bepillantást engedi meg a parasztnépet még 1210—30 táján bolygató „bellum omnium contra omnes" állapotba, a Váradi Regestrum. Minthogy a földesúri teher, a terményadó és munka (débita et servitia) egyrészt nem valamely reáljogi alapra — földnagyságra vagy telekre —.hanem személyre vagy ,.háznépre" (mansio) nehezedett, de a jogi státustól függően eltérő „fokozatokban", másrészt jelentős részük kollektive volt kivetve valamely közösségre (várnépi „századra" vagy falura, falurészre), maga a települési egység viszont többnyire éppen nem alkotott igazi ,Jcözösséget", hanem jogállapotát és földesúri függését tekintve egyaránt heterogén elemek halmaza volt, akik mégis közösen (communiter) kellett, hogy használják a falu földjét: az „alsóbb fokon" (inferior gradus) állók elemi érdeke volt, hogy a kondícióban felettük elhelyezkedőket lerántsák maguk közé, adózó társukká (contribulis) degradálják, míg ez utóbbiaknak természetesen elemi érdekük volt, hogy elszántan védjék önnön státusukat, adott esetben „szabadságuk" ilyen vagy olyan fokozatát. Ε sajátságos rétegháború színtere maga is jellegzetesen archaikus volt: a „vádlók" a váradi káptalan tüzesvaspróbája elé citáltatták a „vádlottakat", ahol is végül a babonás vak véletlen („istenítélet") döntött, hogy beheged-e a tüzes vas okozta seb vagy sem. A valóságos harc persze elképzelhető módon megelőzte a tüzes vas hurcolását — helyi verekedések, földfoglalások, erőszakoskodások sorozata, melyek permanens feszültségben tartották a jogilag felszabdalt parasztnépet. Csak a várispánságok százados egységekbe, centurionatusokba. osztott várnépi parasztjainak (cives, castrenses) „vádemelési" típuseseteit számba véve, még maga a vári birtokszervezet is belülről jó néhány kondicionális rendi" fokozatra tagolódott, melyeknek tagjairól esetek sorában hangzott el az állítás, hogy a közönséges várnéppel azonos kötelezettségnek vannak alávetve (pl. simili officio id est debito castrensium subiacentes), elsősorban persze várjobbágyokról, akiknek