Századok – 1981

FOLYÓIRATSZEMLE - Hunt; Lynn; Lansky; David és Hanson; Paul: A liberális köztársaság kudarca Franciaországban (1795-99) és a Brumaire-hez vezető út 448/II

FOLYÖIRATSZEMLE 449 thermidoriánusok és a Direktórium hívei által alkotott centrum, míg a jobboldalt különféle royalista irányzatok képviselték. A centrum nem akart sem királyságot, sem népuralmat. Egyaránt aggódott a volt uralkodó osztályok visszatérésétől és a néptömegek aktív politikai részvételtől. Az ellenzék (főleg a szervezettebb baloldal) vidéki klubhálózattal, sajtóval, a parlamentben jelentős személyiségekkel rendelkezett, és kétfelől fenyegette a centrumot. Amikor a választások mégsem hozták meg a Direktórium által várt eredményt, erősebben léptek fel az ellenzékkel szemben. 1787-ben, a jobboldali többség kialakulása után, 49 département-ben rendeleti úton megsemmisítették a választási eredményeket. 177 képviselőt megfosztottak mandátumától, 65-öt deportáltak. A következő év jakobinus sikereket hozott, de 121 képviselő még el sem foglalhatta székét, már visszavonták képviselői jogát. Az egyensúly ilyen drasztikus „helyreállítása" csak ideiglenesen vezethetett eredményre. A szerzők komputeres vizsgálatnak vetették alá a pártok, irányzatok vezéralakjait. A floreali puccs után kizárt 84 jakobinus, a fructidori 54 jobboldali és a Brumaire után eltávolított 59 képviselő és egy próbaként az 1795-99-cs időszakból kivett minta egybevetése olyan tendenciákat mutat, melynek ismeretében megérthetjük Napóleon sikereit. A tanulmány szövegébe remekül illeszkedő táblázatos kimutatások roppant adatgazdagok. A képviselők származása, a forradalom előtti foglalkozása, kora. korábbi tisztségviselése a régi rendszerben, a helyi forradalmi szervekben, az Alkotmányozó Nemzetgyűlésben, a Törvényhozó Gyűlésben és a Konventben, a király halálára szavazó királygyilkosok számának alakulása a törvényhozásban stb. együttvéve olyan részleteket világítanak meg, melyektől az egész is mást fényt kap. A könnyen áttekinthető, évekre, felkelésekre lebontott, százalékos kimutatások újfent igazolták a számítógépes adatfeldolgozás létjogosultságát a modern történetírásban. A parlamenti viszonyok elemzése bizonyította, hogy a Direktórium alatt a parlamenti jobboldal már nem fanatikus cllcnforradalmárok, a baloldal nem túlzó radikálisok gyűjtőhelye. A parlamenti „veteránok", különösen a királygyilkosok számának rohamos csökkenése évről évre fokozódik. 1799-ben, a VII. választás után a törvényhozásban lévők 52%-a nem rendelkezett korábbi törvényhozói gyakorlattal, s a politikai újoncok tömegében elveszett a megmaradt 15 királygyilkos republikánus. Az arány döbbenetes, különösen, ha figyelembe vesszük az 1795-ös „kétharmados" törvényt, mely csökkentette a fluktuációt. A köztársaságot sajátos módon nem a szélekről, hanem középről fenyegette veszély. A szilárd köztársasági meggyőződéssel nem rendelkező politikusok beözönlése tette lehetővé Brumaire 18. győzelmét. A jobboldal már 1797 óta nem jelentett komoly veszélyt a Direktóriumra, s bár a jakobinusok 1799-es előretörése rövid időre pánikot teremtett, a nyár végére az ő megújulásuknak is vége lett. Fouché teátrálisan bezáratta párizsi klubjukat, majd az ötszázak szavazták le Jourdan javaslatát, s ezzel a baloldal kisebbségbe került. A „gyenge" Direktórium manipulálta, ha kellett, felülről megváltoztatta a választásokat, kordában tartotta az ellenzéket, bezáratta klubjait, betiltotta újságjait is. Kivédte a kétfelől jövő veszélyt, de közben, főleg a pártokat üldöző politikájával, előkészítette a terepet a katonai hatalomátvételre. Nem fogadta el a pártrendszer bevezetését, tehát saját veteránjait kellett száműznie kebeléből. Erősödött a pártok elleni üldözés, meghamisították a választási eredményeket, és emiatt egyre kevesebb polgár szavazott, a választók apatikusak lettek. A megválasztott politikai újoncok pedig olyan törvényhozásba kerültek, melyet Siéyés-féle emberek irányítottak. Napóleon csak begyűjtötte a Direktórium vetését. A hatalomátvételkor a néptömegek nem mozdultak, a képviselők többsége közömbösen szemlélte az eseményeket, s a berzenkedő jakobinusok is meghátráltak a bajonettek előtt. Bár Napóleon az 1789—91-es elvek követőjeként lépett fel, lényegében az 1795-99-es politikát folytatta. Visszaszorította a törvényhozást, a választások eltörlésével kifogta a pártok vitorlájából a szelet, és a végrehajtó hatalom így ellenzék nélkül kormányozhatott. Bár ez csak 1815-ben derült ki egyértelműen, ez a szerkezeti változás tönkretette a forradalom belső mechanizmusát, mivel megszüntette a politikai osztályok mobilizálhatóságát. (The Journal of Modern History, volume 51, No. 4, December 1979., 734-759.) F. M.