Századok – 1981

FOLYÓIRATSZEMLE - Kelly; George Armstrong: Az orléans-i herceg „gépezete” és az új politika 442/II

FOLYÖIRATSZEMLE 443 szabadság felé fordult, mely számára alapvetően emberi szabadságot, a kötelékektől való mentességet jelentett. Amit 1789-től várt, egyszerre volt sok és kevés. Ne legyen többé király, egyház vagy bármilyen más hatalom, mely beleszólhatna abba, hogyan múlatja idejét. Eszménye a végletekig vitt egyéni szabadságban rejlett. „Olyan törvény kell - mondta —, mely biztosít, hogyha Londonban, Rómába vagy akár Pekingbe akarok menni, senki sem állhat utamba. A többivel nem törődöm." Bár az emberi szabadságjogoknak ez nem túl magas fokú meghatározása, mégis jól megvilágítja a herceg ellenzékiségének motivációját, liberalizmusának mibenlétét. Orléans úgy érezte, hogy saját életét eltékozolta, és ezért nagy súlyt fektetett gyermekei neveltetésére. Nevelőnőjük az új elvek szerint republikánusnak nevelte őket, de nem tudott megfeledkezni arról, hogy hercegeket okít. „Nehéz volt egyszerre mindkettőnek lenni" - emlékszik vissza később Lajos Fülöp erre az időszakra. A hercegben az ösztönös szabadságvágy és a fronde-i indíttatás felemás módon ötvöződött. Már 1771-ben aláírta a parlament érdekében protestáló iratot, s ettől kezdve nem tagadta meg magát. 1787 novemberében a király új adórendszer bevezetését jelentette be, mely öt év alatt mintegy 120 millió livre-re emelte volna az adóterheket. A miniszterek ötöltek-hatoltak, mikor felállt az orléans-i herceg -aki alkatilag is igazi frondeur volt -, és egyszerűen csak ennyit mondott: „Sire, ez törvénytelen!" Talleyrand visszaemlékezése szerint ez a mondat a francia történelem egyik fordulópontját jelezte. Fegyverrel már szálltak szembe a királlyal, de hogy egy herceg figyelmeztesse az abszolút uralkodót az alkotmányosság betartására, az még nem fordult elő. A birtokára száműzött herceget az eset természetesen roppant népszerűvé tette. A parlament is kiállt mellette, ami tovább növelte a király és a parlament közötti ellentéteket. A következő hónapokban az orléans-i herceg és követői valami újat vetettek be a politikai küzdelembe. Pénzt, fáradságot nem kímélve hatalmas propagandagépezetet hoztak létre a politikai közvélemény megnyerésére. Szerző egyenesen a Rockefellerek és a Kennedyk kampányaihoz hasonlítja a mozgalmat. Pénzzel politikai tanácsadók véleményét, írók tollát vásárolták meg, sőt a herceg mellett tüntető tömeget és az azt lelkesítő szónokokat is beszervezték. Emberei egy részét a herceg palotája, a Palais-Royal mellett le is telepítette. Rövidesen vidéken is politikai befolyásra tett szert. Az 1780-as évek végén jelentős mennyiségű pénzzel rendelkező politikai klikk állt a háta mögött. Tartotta a kapcsolatot a parlamenti ellenzékkel, de ugyanakkor a Palais-Royal állt a királynőről írt gúnyversek hátterében is. Brissot (aki a herceg tanácsadóinak, a Ducrest-eknek volt személyi titkára) így emlékezett vissza erre az időszakra. „A herceg kisstílű konspirációkkal foglalkozott egy napig, aztán megijedt - sosem fog egy párt élére állni, mert attól tart, hogy az opera és a lányok nem állnak majd mögötte." A trónratörő véres tervekkel kapcsolatban Mirabeau csípősen jegyezte meg, hogy a herceg akarja a dolgot, de képtelen rá, mivel igazi eunuch, ha bűnről van szó. 1788 októberében a Ducreste-ek kiestek a herceg kegyéből, és a palota élére Choderlos de Laclos került. Tevékenységéről keveset tudunk, pedig az ő keze irányította azt a gépezetet, mely az orléans-i herceg trónra vezető léptei előtt a talajt egyengette. Segélypénzeket kapott például Marat, hogy tollát a herceg mellett és La Fayette ellen forgassa, de emellett a herceg pártolta a művészeteket, segélyegyleteket támogatott, és új kutatásokat pénzelt. A fennmaradt iratok között nincs nyoma annak, hogy közvetlenül politikai célokra utaltak-e ki pénzeket. Az 1793-as per titkos iratanyagát Napóleon állítólag megsemmisítette, így csak másodkézből származó információkra támaszkodhatunk. Az általában megbízhatatlan emlékiratok szerint Brissot, Barére, Mirabeau, Desmoulins, Danton, Dumouriez és mások is a herceg zsoldjában állottak, s a Gironde és a Hegypárt is egymás szemébe vágja, hogy tagjai az orléans-i herceg ügynökei. Számunkra nem a rágalmak a fontosak, hanem a herceg és az új politika kapcsolata. A propaganda megvásárlása, bértollnokok megbízása emberbaráti, jótékony adományok azóta a politikai harc jól ismert eszközeivé váltak. Nem lehetett a herceget túlzott lojalitással vádolni, de végső soron pénzét a nemzeti politika szervezésére fordította. Kétségtelen, hogy indokai között a népszerűséghajhászás és a bosszú is helyet kapott, de a maga módján a liberalizmus szellemében lépett fel - állítja a szerző. 1789-ben kevesen gondoltak a monarchia megdöntésére, de a király személyének megváltoztatása elképzelhetőnek tűnt. A király és az orléans-i herceg személyiségének ismeretében ez a csere jónak látszott. A gépezet és az irányító „agytröszt" készen állt, legalábbis ezt jelezték a herceg ellen szaporodó vádak.