Századok – 1981
FOLYÓIRATSZEMLE - Esper; Th.: Az uráli munkásság helyzete a 18. sz. első felében 441/II
FOLYÖIRATSZEMLE 441 szerepet véglegesen felszámolta. Törökországban azóta sincs a legkisebb jele sem „az iszlám vezetője és bajnoka" pozíciója visszaszerzésére irányuló törekvésnek. Az ottomán dinasztia és állam ötszáz éven át létezett. A politikai lojalitást - még a nem mohamedánok jó részénél is - a dinasztia iránti hűség jelentette. Az utolsó szultán együttműködése az antanttal azonban a legtöbb török szemében erősen diszkreditálta a dinasztiát. Az arab tartományok elvesztése a régi birodalmi gondolatot végleg eltemette. Helyét bizonyos fokig már korábban elfoglalta a pántürk eszme, amelynek kialakításában fontos szerepet játszottak a 19. században a cári elnyomás miatt a török birodalomba áttelepült török nyelvűek nagy csoportjai. Kemal 1922-es végső győzelme után nem törekedett a viszonylag kedvező helyzet - pL Szíria és Irak csalódása a francia, ill. brit uralomban - kihasználására; sem Ázsiában, sem Európában nem akart korábbi területeket visszaszerezni, elvetette a katonai erőre alapuló birodalom gondolatát. A török birodalom bomlása rendkívül lassú, vesztes háborúkkal teli folyamat volt. így a birodalom a legtöbb török számára az állandó kudarcot, míg az új nemzeti állam a sikert jelenti. Az elvesztett területekről visszatérő számos jól képzett tisztviselő, katona komoly segítséget jelentett a fiatal köztársaság első éveiben. A birodalom irányításában szerzett tapasztalatok, a politikai felelősség viselésének gyakorlata nagy szerepet játszott abban, hogy sikerült kialakítani egy működőképes parlamenti demokráciát. A birodalomból örökölt realista szemlélet különösen jól mutatkozott meg az új török állam külpolitikájában. Negatívumként jelentkezett azonban, hogy a birodalmi időszakban a kereskedelem, az ipar, a pénzügyek zömmel nem mohamedánok kezében voltak, így szinte teljesen új középosztályt kellett létrehozni. A törökök megváltozott helyzetükhöz jól alkalmazkodtak, a néhai birodalom után nosztalgiát nem éreznek. (Journal of Contemporary History, 1980. évi 1. szám, 26-37.) M. T. TH. ESPER: AZ URÁLI MUNKÁSSÁG HELYZETE A 19. SZ. ELSŐ FELÉBEN Milyen volt az Urál-vidéki munkások helyzete a 19. század első felében? — veti fel ezt a furcsának tűnő kérdést Thomas Esper. Szovjet és külföldi szerzők véleményét csokorba szedve, maga is megállapítja, hogy azok csak árnyalatokban térnek el, a munkások (akik 1861 előtt jogilag jobbágyok) rettenetes körülmények között éltek és dolgoztak. Az alacsony bérek, a hosszú munkanap, a női és gyermekmunka alkalmazása, a biztonsági berendezések hiánya, a gyári vezetés zsarnokoskodása egyaránt az ipari forradalom korai szakaszára jellemző képet idézi. Ezen a ponton áll elő Esper saját véleményével. Korabeli statisztikán mutatja be, hogy az Urál-vidéki jobbágy-munkások nagyobb anyagi jólétben és biztonságban éltek, mint nyugat-európai kor- és sorstársaik. A munkásmegmozdulásokat alaposan megvizsgálva a szerző rámutat, hogy a nagyobb, viszonylag modern ipari üzemekben (különösen az állami, cári kézben lévőkben) nem voltak zavargások. Minél jobban prosperált egy vállalat, annál jobb helyzetben éltek munkásai. A korabeli statisztika szerint az uráli munkásság nagy többsége ilyen üzemekben dolgozott, következésképpen az adott viszonyok között jól élt. Módosítanunk kell tehát - mondja Esper - a totális kizsákmányolásról, nyomorról alkotott, egyoldalú véleményünket. A furcsa helyzet okai a jobbágyi állapotban gyökereztek. Bár a gyártól kapott összeg általában nem fedezte a munkaerő újratermeléséhez szükséges anyagi javak értékét, a munkások életkörülményei nemcsak a gyártól függtek. Sok helyen osztottak élelmet, ingyen lehetett fát vágni, a munkás és családja a „háztájin" különféle növényeket termesztett, állatokat tartott. Az ilyen gazdálkodással a gyár is jól járt, hiszen a béreket így példátlanul alacsonyra lehetett leszorítani. Esper számítása szerint hasonló volumenű gyárban ugyanazt a munkát végző nyugat-európai munkás bére majdnem négyszer volt nagyobb.
