Századok – 1981

FOLYÓIRATSZEMLE - Lewis; B.: Az ottomán birodalom és bukásának utórezgései 440/II

440 I OLYÓIRATSZEMLE az isteni kegyelem ezért a természet feletti uralkodás képességével ruházott fel, eszközt láttak, amelynek a segítségével megmenekülhettek a rájuk állandóan leselkedó'gonosz rontásaitól. A berni egyetem professzora, A. Esch egy másik fontos forrástípus, az idegenben tartózkodó kereskedó'k leveleinek információs anyagára alapozza egy olyan fontos eseménysor előzményeinek tisztázását, mint a római kommuna bukása, a pápai hatalom felülkerekedése, a város átalakulása kommunából pápai rezidenciává. A szerző szerint a kommuna életében ez a fordulat 1398-ban következett be, amikor IX. Bonifácnak sikerült megakadályoznia, hogy a „nép" pártjának vezére, P. Mattuzzi uralomra kerüljön. Ettől fogva a kezdeményezés a pápa kezében volt, akinek fokozatosan sikerült felbomlasztania a „nemesség" pártjának uralmát is. Az események menetéről a korabeli források csak igen hiányosan tudósítanak, éppen ezért nagy a forrásértéke annak az 1634 levélnek, amelyeket éppen a kritikus időszakban Rómában tartózkodó firenzei kereskedők írtak Városukba. A firenzeiek maguk is érdekeltek voltak az események alakulásában, ezért igyekeztek azokról a lehetőségekhez képest pontos képet adni. Firenze kereskedelmi érdekei ugyanis a római kommuna bukását, egy pápa által ellenőrzött Rómát kívántak meg, és a szerző szerint Firenzének magának is része volt abban, hogy a pápának sikerült felülkerekednie. P. Toubert könyve, az ismertető, J. C. Maire-Vigeur véleménye szerint, a strukturális analízis modelljének tekinhető. Egy tartomány vonatkozásában ábrázolja a szerző a kora-feudális gazdaság egyik jelentős fejlődési szakaszát, amikor a — 10-11. sz. folyamán - a szétszórt mezőgazdasági településekből kialakulnak az egy egy vár körül összpontosult települések, ami együttjárt a földfoglalás formájának megváltozásával is. A szerző e nagy változások gazdasági feltételeit a demográfiai növekedésben, a megművelt területek, a régi domaniális centrumok mellett az egyéni vállalkozások sokasodásában látta, a fejlődés mozgatórugóját a földesurak azon törekvésében, hogy a népesség növekedéséből hasznot húzzanak, fennhatóságukat szilárdabbá tegyék az agrárnépesség felett. A szerző, miután hatalmas adatbázis alapján elemezte azokat a változásokat, amelyeket a „várforradalom" a társadalom különböző rétegeiben előidézett, foglalkozik a várfalon belüli területek megművelésének formáival. A szőlőművelés elterjedése lehetővé tette, hogy a megnövekedett népességet a várfalon belül tartsák, de egyúttal azt is jelentette, hogy a gabonatermelés, az állattenyésztés javarészt a várfalon kívülre szorult, aminek káros következményei csakhamar megmutatkoztak. A szerző előtt az sem maradhatott rejtve, hogy az expanzióval egyidőben jelentkezik egyfajta pusztásodás is, amely tehát nemcsak a 14-15. sz-i válságkorszakban volt jellemző, de jelen van már ebben a korai időben is, ha okai nem is voltak ugyanazok. A könyvet ismertető Maire-Vigeur elismerően szól a szerző mintaszerű forráskezeléséről, arról a megközelítési módszeréről, hogy az egyes forrástípusok változását igyekszik összefüggésbe hozni a társadalomban végbement változásokkal. A könyv nemcsak megállapításainak megalapozottságával, forráskezelésének módszerével tűnik ki, de a könyv végén található kis szótárral is, amelyben a szerző a témára vonatkozó terminus technikusokat kigyűjti, feltüntetve az egyes fogalmak összes előfordulását. T. Zs. B. LEWIS: AZ OTTOMAN BIRODALOM ÉS BUKÁSÁNAK UTÓREZGÉSEI Az ottomán birodalom legfőbb kohéziós erejét az iszlám jelentette. Ezen alapult a tekintély, a politikai és szociális összetartozás érzése. A törökök birodalmukat nem úgy tekintették, mint amely török uralmat jelent a nem törökök felett, hanem mohamedán uralmat a nem mohamedánok felett. Elképzelésük szerint mohamedán birodalmuk feladata az iszlám törvényeinek az egész világra szóló kiterjesztése volt. Ebben a koncepcióban a nem mohamedánok másodrendűek, de megtűrtek voltak, míg a renegátok számára minden út nyitva állt. Az 1919-22-es török függetlenségi háború idején az iszlám elem még igen erős, de éppen a mohamedán egyházi hierarchia együttműködése a megszállókkal könnyítette meg jelentős mértékben Kemal számára a szekularizációt. A kalifátus 1924-ben történt megszüntetése az egyházi vezető