Századok – 1981
TÖRTÉNETI IRODALOM - Makedonija; Szbornik ot dokumenti i materiali. (Ism.: Niederhauser Emil) 433/II
434 TÖRTÉNETI IRODALOM A második korszak a nemzeti megújulás korszaka, összesen 170 dokumentummal. Itt már sok a korabeli sajtóanyag, meg a Macedóniában működő külföldi konzulok jelentései, de pl. Konstantin Jirecek bolgár történetéből is találhatók itt részletek, meg Kanitz Fülöp ismert leírásából, amely az egyik legfontosabb forrás a közvetlenül az 1878-as felszabadulást megelőző időről. Nem érthető, hogy ezt a két munkát, illetve a belőle vett szemelvényeket miért nem a német eredetiből, hane·:» orosz fordításból fordították le bolgárra. Az 1878-1918 közti korszakot a nemzeti szabadságharc korának nevezi a kötet, itt 143 dokumentumot közöl, kezdve a berlini kongresszus rendelkezései ellen kitört kresznai és razlogi felkeléstől. Sok esetben egyes dokumentumokból (diplomáciai jelentésekből, határozatokból, cikkekből) csak részleteket közölnek, itt érdemes lett volna jelezni, miről van szó a kihagyott részekben. A két világháború közti korszak megint rövidebb, összesen 68 dokumentumot tartalmaz. Nagyon fontosak itt a kommunista párt különböző határozatai, amelyek Macedónia kérdésével foglalkoztak. A kötet jó néhány fakszimilét is közöl, ezek azonban igen gyenge minőségűek, így érdemben nem sokat segítenek. (Előfordul viszont az is, hogy ahol olvasható, ott nem pontosan azonos a kötetben megadott szöveggel, a 462. lapon a fakszimilében „dolu tiranijata" - le a zsarnoksággal olvasható, a 461. lapon a szövegben „dolu tiranite" - le a zsarnokokkal. A különbség persze lényegtelen, de éppen az ilyen csekélységekre jobban kellett volna vigyázni a könyv egészének hitele érdekében.) A második kötet már egyértelműen tudományos szövegkiadvány; összeállításában a bolgár külügyminisztérium levéltári-dokumentációs osztályának, a Bolgár Tudományos Akadémia Balkanisztikai Intézetének és a szófiai egyetem történeti karának a dolgozói vettek részt. Ez a kötet az 1903-as Illés-napi és a hozzá csatlakozó Urunk színeváltozása-napi nagy macedóniai és thrákiai felkelésre vonatkozó diplomáciai iratanyag válogatását adja, összesen 212 iratot közöl, ugyancsak időrendben (méghozzá a Juliánus-naptár szerint, s ennek érdekében a nyugati forrásokat is kettős dátummal látták el, s a Juliánus-naptár szerint sorolták be). Az előző kötethez hasonlóan itt is rövid regesztának beillő címek alatt közlik a dokumentumokat. A bolgár külügyminisztérium levéltárából vett dokumentumok természetesen bolgár nyelvűek. A külföldi iratokat a különböző, korabeli vagy későbbi hivatalos és félhivatalos diplomáciai kiadványokból merítették az összeállítók, mindig az eredeti nyelven közlik, hozzátéve a bolgár fordítást. A kötet nemzetközi használhatóságát segíti az előszó és a tartalomjegyzék (vagyis a regeszták) francia nyelven való közreadása is. Természetesen nincs szó arról, hogy a kérdéskomplexum egész anyagát kapná meg itt az olvasó, az jó néhány ilyen terjedelmű kötetet venne igénybe. Csak válogatásról van szó, de jó és sokoldalú a válogatás. Döbbenetesek az adatok a török katonaság és csendőrség által elkövetett kegyetlenkedésekről, hosszú oldalakon keresztül kimutatások az emberéletben és anyagiakban esett károkról. De szó esik természetesen, különösen magát a felkelést megelőzően, a forradalmi szervezetek által végrehajtott bombamerényletekről (pl. az Ottomán Bank szaloniki székházának felrobbantásáról) is. Világosan kiderül az is, hogy az európai nagyhatalmak mindenáron a status quo fenntartására törekedtek, a forradalmi mozgalom visszaszorítására, ennek megfelelően gyakoroltak nyomást a bolgár kormányra is, nehogy az a felkelők támogatásával török-bolgár háború kirobbantására adjon okot. A bolgár egyház élén álló konstantinápolyi exarcha (akinek egyházi joghatósága az egész bolgár lakosságra kiterjedt, nemcsak a Bulgáriában élőre), maga is nagyjából ezt az álláspontot képviselte, ugyanakkor igen fontos információkat adott a hatóságok kegyetlenkedéseiről, és arra törekedett, hogy a bolgár lakosság létét megvédje. Az oszmán kormány nagy nyomást gyakorolt rá, hogy nyilvánosan ítélje el, átkozza ki a felkelőket, ellenkező esetre súlyos szankciókat helyeztek kilátásba. Joszif exarcha azonban, a bolgár kormánnyal egyetértésben, nem volt hajlandó erre. A maga részéről azért helytelenítette a fegyveres forradalmi harcot, mert, mint adatai bizonyítják, azt az egész, addig kiépített egyházi, iskolai és kulturális intézményrendszert, amely a bolgár nemzeti öntudat megtartását volt hivatott szolgálni, valójában tönkretette. Magyar történeti szempontból nem érdektelen, hogy a bécsi bolgár diplomáciai ágens (Bulgária ekkor forma szerint még nem volt önálló állam, tehát nem lehetett követe más hatalmaknál, csak ügynöke) jelentéseiben rendszeresen kitér az éppen ekkor zajló magyar kormányválságra is.
