Századok – 1981

TÖRTÉNETI IRODALOM - Csetri Elek-Imreh István: Erdély változó társadalma 1767-1821. (Ism.: Miskolczy Ambrus) 422/II

TÖRTÉNETI IRODALOM 423 választható el a kelet-európai feudális viszonyok sajátosságaitól és genezisétől, annak vizsgálatától, hogy milyen feltételek között biztosított a feudális kapcsolatrendszer létbiztonságot, társadalmi emelkedést vagy süllyedést. Tudományosan megalapozott és emberileg hiteles tehát a két szerző értékítélete és eszmei alapállása, amikor azt is hangsúlyozzák, „hogy vizsgálnunk kell azt a harcos életvitelt, ami ennyi embernek tette lehetővé, hogy továbbra is szabad parasztként úri szolgálattól robottól mentesen élhessen oly sok évszázados, oly gyötrelmes földbirtokosi elnyomás, hatalmaskodás ellenére. Ha serkentheti az önértéktudatot az a körülmény, hogy voltak példamutató, mintaként követhető derék és közszolgálatban kiváló nagy elődeink, miért ne társulhatna melléjük a köznapi emberek nagy sokasága, azoké, akik munkával és fegyverrel őrizték azt a létezési formát, amely szabadságból, emberségből több lehetőséget kínált". Az adókimutatások természetéből, információgazdagságukból és szűkszavúságukból egyaránt következik, hogy megszólaltatásukra csak olyan - az egyedi jelenségek vizsgálatában már alapvető fontosságú eredményeket elért - kutatók vállalkozhattak, mint Csetri Elek és Imreh István. Hiszen adófizető kategóriákról lévén szó, a jogállás biztosította helyzet és a tényleges társadalmi pozíció közötti eltéréseket is regisztrálni kellett, melyekre az adókimutatás önmagában nem ad választ. Olykor pedig valósággal egymásba folynak a kategóriák, mint a külön kimutatott jobbágyok és zsellérek esetében, akik között nem a vagyonosság, a földbirtok és az állatállomány nagysága jelzi a határt, hanem „valójában a személyi függés, a földhözkötöttség vonalán van közöttük számottevő különbség, amennyiben a zsellér szerződéses alapon áll a földesúr szolgálatában, és általában könnyebb feltételek között távozhatik el a birtokról, mint a jobbágy; sőt néha a földesúri járadékszolgáltatás mértékét is korlátozni tudta a kölcsönös, nemegyszer írásba is foglalt alku során". így az erdélyi fejlődés sajátos vonásaként emelhető ki az is, hogy a zsellérek között jobbágyoknál jobbmódú, vagy hasonló színvonalon élő földműveseket éppen úgy találunk, mint olyanokat, akik allodiális földön és ezáltal a földesúri hatalomnak jóval inkább kiszolgáltatva éltek. A hosszú távú változások közül a legfontosabb a jobbágyok és zsellérek számarányának csökkenése és a szabad elemek arányának növekedése, összefügg ez a nagy megrázkódtatások, például a napóleoni háborúkat követő hatalmas éhínség pusztító hatásával, amit természetesen a jobbágyság érzett a leginkább, összefügghet a szabad elemek ellenállóerejével is. S további kutatások deríthetik ki, hogy milyen mértékben állt kapcsolatban a nagycsaládi rendszer terjedésével. Nemcsak azzal, hogy az adóterhek megosztásának érdekében feltehetően több család vallhatta magát egy családnak — amit nyilván a földesúri hatalom is pártolt, gondoljunk csak a híres adócsalásokra -, hanem azzal, hogy testvérek is egy háztartás keretein belül maradtak, vagy a házasságra lépők nem váltak ki, nem tudtak kiválni szüleik háztartásából, mert nemegyszer a gazdálkodást így esetleg jobban meg tudták szervezni. Ez pedig azt is jelentheti, hogy Erdélyben a feudalizmus válságának folyamán a földosztódással együttjáró zselléresedés mellett igen erősen érvényesült a nagycsaládosodás, amire a közelmúltban Faragó Tamás hívta fel a figyelmet a szűkebb értelemben vett Magyarország vonatkozásában. Bár változó erdélyi társadalomról szól a könyv címe, mégis maguk a szerzők hangsúlyozzák, hogy a számszerűségek alakulása nem jelent „hirtelen, ugrásszerű mennyiségi változásokat". Sőt a számok „azt a történeti-társadalmi realitást" tükrözik, „hogy a feudalizmus azokban az évtizedekben s általában az egész Habsburg-időszakban területeinken idejétmúlt formákban kövesedett". Még sincs szó ellentmondásról. Hiszen „igen fontos minőségi változás ment végbe. Mégpedig a termelés folyamatának, a mentalitásnak, a tudatnak a tartalma változott meg, amely végül is forradalmi úton szétzúzta ezt a struktúrát és társadalmi rétegződést". Csetri Elek és Imreh István könyve az eddig eléggé elhanyagolt forrástípus feltárásával, megszólaltatásával és értékelésével több vonatkozásban is alapvetően módosította a történetírásban az erdélyi társadalmi fejlődésről kialakított elképzeléseket. Nyelvi varázsa, eleganciája pedig, amit néhány idézettel próbáltunk érzékeltetni, igazi olvasmánnyá teszi, olyanná melyben a „szakszerűség, a matematikával való eljegyzettség a históriának az értelmi síkon megnyerhetők táborából - hisszük -sok új hívet toborozhat". Miskolczy Ambrus 11