Századok – 1981
TANULMÁNYOK - Szűcs Jenő: Megosztott parasztság - egységesülő jobbágyság. A paraszti társadalom átalakulása a 13. században. (I. rész.) 3/I
EGYSÉGESÜLŐ JOBBÁGYSÁG A 13. SZÁZADBAN 33 hasonló viszonylatot úgy fejezték ki, hogy négy paraszti „udvarhelyen" (loca curiarum) lakott két mansio - azaz a régi értelemben „háznép" —, a másik kettő pedig üres; 173 hold föld tartozott hozzájuk (1274). Ε vidékeken nemcsak ,jobbágyok" vagy várnépi elemek, hanem már közönséges „kondicionáriusok" is telekszervezetben éltek, például Halimba faluban a dömösi egyház erdőőrei és halászai (curia 1262); az esztergomi udvarnokok 70 telkét (curia) is „összes földtartozékaikkal együtt" fa/m omnibus terris ad easdem pertinentibus) adományozta el a király (1264). A jobbágytelek térbeli elterjedésének ütemét egyelőre nem tudjuk mindenben kielégítően követni. Annyi bizonyos egyfelől, hogy az ország nyugati határzónáiban és a Dunántúl északi részein — valószínűleg átterjedve a Duna bal parti vidékeire is — a szervezet már a 13. század utolsó harmada előtt általánosan elterjedt, legalábbis a nagyobb birtokokon; másfelől 1300 előtt a Dunától keletre eső nagyobbik országfélről egyelőre egyáltalán nincs adatunk magára a szervezetre. Az egri püspökség tizedszabályozásában (1261/1271) előbukkanó paraszti „udvar" (intégra curia, inquilinus sine curia) ide vonása problematikus. A fentebb körvonalazódó régióból terjedhetett aztán a telekszervezet még a század utolsó harmadában a Dunántúl többi tájai felé, valamint északi irányban, ahol - például a Hont megyei telepesfalvakban - a hospes községek már évtizedek óta eszerint gazdálkodtak és adóztak (Egeg: lyhynus 1279, Németi: laneus seu lyhynius 1292), csakúgy, mint a Szepességben (laneus, curia, fundus curie 1279, 1295). A 14. század elején aztán megjelenik a telek keletebbre is, például Abaújban (curia sive mansio 1309, 1317, 1319), alig egy évtizeddel utóbb már Bihar megyei falvak egész sorában is rendszeresen telki állomány szerint ejtik meg a birtokosok a birtokosztályokat (1320, 1327, 1329 stb.). Figyelemre méltó mindenesetre, hogy a jobbágytelek országos elterjedésének írott forrásokban követhető kronológiai-földrajzi képlete nagy vonásokban összefüggést mutat az új művelési rendszer sejthető terjedésének képletével. 1320 táján a jelek szerint többé-kevésbé országos jelenségként számolhatunk a parasztgazdaság eme későközépkori és korai újkori alapsejtjével. A kifejlődés az első csírák óta egyetlen évszázad fejleménye volt. Az időszak derekán a törzsterületen teljes kifejletében jelentkezik már a jobbágytelek tartozék-formulája (pl. mansum . . . cum omnibus pertinentibus, pomerio, agro et quidquid est, quod ad ipsum dinoscitur pertinere 1275). A kialakuló jelenség számára a kor egyelőre még keresgélte a megfelelő fogalmi burkot. Fenti adatainkból világosan kitűnik, hogy eleinte általában két szó volt forgalomban: a curia (fundus, locus curiae) és a mansio (mansus). A fogalomalkotás az új struktúra születő jelenségét a régi struktúra hagyományos terminusaival közelítette meg analógiás alapon. A curia, magyarul „udvarhely" (wduorhel 1231) eredetileg, mint tudjuk, a nemesi udvarházat vagy házhelyet jelentette, adott esetben a prédiális gazdaság központját, melynek „tartozékai" (pertinentia) voltak: földek, haszonvételek és gazdasági felszerelés. Mihelyt a parasztnak is állandósult a falubeli házhelye, és a határbeli külsőségek kezdtek úgy számítani, mint annak „tartozékai", az egész együttes pedig a korábbinál határozottabb körvonalú „gazdaság" jelleget nyert, világossá vált, hogy immár a két jelenséget belső analógia rokonítja. A parasztgazdaság a nemesinek kicsinyített, korlátozottabb jellegű mása, de mégiscsak hasonló modell szerint működő szerény rokona volt. A jelentésátvitelt megkönnyítette egy közelebbi mozzanat is, szemléletesen megvilágítva a fogalomalkotás szintjén is, hogy a jobbágytelek a prédiális gazdaság örökébe lépett. Amikor a földesurak elkezdték felszámolni „saját ekével" működő gazdaságaikat, gyakori jelenség volt — 3 Századok 1981/1
