Századok – 1981

TANULMÁNYOK - Szűcs Jenő: Megosztott parasztság - egységesülő jobbágyság. A paraszti társadalom átalakulása a 13. században. (II. rész.) 263/II

EGYSÉGESÜLŐ JOBBÁGYSÁG A 13. SZÁZADBAN 311 JEGYZETEK A földesúri saját kezelésű gazdaság („prédiális üzem") és a jobbágytelki gazdaság jövedelmezőségének különbsége számszerű evidenciával fejezhető ki. A nemesi prediumok egy-egy ekealja gabonatermésének tizedmegváltási normája nemcsak egy-egy vidéken, pl. az egri püspökség területén (1261/71 : RA 2123) vagy a Szepességben (1290: MES II. 273), hanem országosan is, mint az 1290. évi dekrétum kimondta (Marczali: Enchiridion 189) 1 fertő (12 pondus) volt. Minthogy egy kepe tizedmegváltási összege normatív módon 1 pondust tett ki (1261, 1290. fent, továbbá 1220: F III/2, 169; 1256: W XI. 431: 1295: MES II. 371 stb.), egy ekealja föld „várható terméshozamát" maga a kor 120 kepére, ill. ugyanennyi pondus értékre (2,5 márka) becsülte. Ez meg is felelt a valóságnak, mert amikor a bihari Pelőkén (1219) két ekealja földet, rajta a learatott szálasgabonával elfoglaltak, az elhurcolt termény 200 kepét tett ki (VR 238, 97). Ε 100-120 kepe egy ekealja föld ténylegesen szántott-vetett felének, 50-55 holdnak a termése volt, híven az országos becsléshez, miszerint egy holdról 2 kepe aratható le. Vö.Makkai i. m. (1974), 38. Máshol részletesen kifejtett meggondolásaink szerint az állatállomány évi szaporulata legalábbis a gabonatermelés értékével azonosnak vehető; eszerint egy ekealja nemesi prédium évi várható bruttó termésértékét mintegy 5 márkára (240 pondus) lehet becsülni. Ebből azonban levonva az egyházi tizedet, a következő évi vetőmagot, a földet művelő szolgacsalád eltartása fejében a Kálmánkori elv (I. esztergomi zsinat, 67: Závodszky, 205) szerint a termés harmadát, valamint a szolga árának (3 márka) „értékcsökkenése" fejében évi 10 százalékot, az évi tiszta jövedelem mintegy 1,25 márkára (60 pondus) taksálható - természetesen nyersterményben. Ugyanezt az ekealja földet optimális körülmények közt a nemes két telepes jobbágytelek közt oszthatta ki. Az 50-60 holdas tartozékú hospes telek évi pénzcenzusa pl. Barskeresztúron (1246: RMA 469), Hontnémetiben (1292: MES II. 313), a szepességi Csetenyén (1279: F V/2, 598) egyaránt 1 fertő (12 pondus), helyenként alacsonyabb, 6-8 pondus volt, mint a gömöri Köviben (W IV. 32) vagy a honti Egegen (F V/2, 590); ha a terményszoIgáitatás (munera, descensus) értékét is hozzászámítjuk, az évi járadék helyenként (pl. Németi) 18-20 pondusra is felemelkedett, máshol csak 12 pondus körül mozgott. A kisebb szántótartozékú (12-20 hold) telkek évi terhe is aránylagosan kisebb volt (3-8 pondus). Egy ekealja föld tehát szabad telepes telki gazdálkodás keretében - a szélső értékeket véve - évente 24-40 pondus (0,5-0,93 márka) érték közti jövedelmet hozhatott a földesúrnak, ami a saját kezelésű gazdaság jövedelmének csak 40-66 százaléka - ám földesúri bajlódás nélkül, s ami fő: az érték 60-100 százalékában már pénzben. Az esztergomi vámszabályzat: MES II. 238-240. Történeti rétegeire Domanovszky Sándor·, A harmincadvám eredete (Értekezések a történeti tudományok köréből XXIV/4) Bp., 1916, 24-46. A vámtétel: vina venalia minden hordója után, melyet sive de Symigio, sive de Zala, sive de Sukorou, sive eciam de Pest, sive in carina, sive in curru hoznak Esztergomba, 1 pondus. Pannonhalmán a lovas jobbágyok és bizonyos egyéb csoportok kötelme (1226, 1237/40) portare tanellam vini de vino monasterii. . . de Symigio et de Zala usque ad monasterium (PRT I. 772, 780, 791); egyéb populi serviciales: szekér, igásállat állítás ad portandum vinum . . . quocumque necesse fuerit ire (1226: uo. 678); a lovas szolgálók tartoznak (1237/40) portare currus honeratos (1233: currum viniferum; Varsány: vinum portare) ubique per regnum Ungarie sicut necesse fuerit uo. I. 717, 772, 776. Az élelemmel teli hajók vontatása az országhatárra, révész szolgálat, állathajtás: uo. 717, 719, 720, 721. A pannonhalmi mozgalmak - mint láttuk — mindenütt a mezei és fuvarrobot csökkentését, kivételes esetben eltörlését (Sala föld) érték el az 1240. évre. A nagyobb Ziospes-településeken már a tatárjárás előtt elv volt, amit pl. Verőce (1234) vagy Bars-Váralja (1240) kiváltságlevele mond ki: neque equos, neque currus. . . nec legationes deferre ... ; katonaállításon kívül ad nulla alia pro nobis obligati. RMA 443, W VII. 103. A tatárjárás után ez kiterjedt minden szabad telepesfalura, pl. Ibarosberény 1264: ad plaustrum regis boves dare non tenentur (RMA 506); Felszász 1271: plaustra nostra nonnisi ad termines terre eorum deferre in ipsorum vectura teneantur... ; nobis meiere non debeant (F V/l, 176). Még a liptói népek is (1265) csak évi egy napot voltak kötelesek dolgozni közmunkán. Századok 1909, 878. A magánföldesúri ftospes-kiváltságok egy része kifejezetten kimondja a robotmentességet, pl. Kazsok 1270: ut resecandas segetes nostras nullus ipsorum poterit compelli (RMA 520), más részében már szó sem esik bármiféle mezei vagy fuvar servitiumról. Veszprémbogdányban (1275) például a szomszédos földesúri telepesközségek mintájára csak a munera et descensus pénzbeli megváltását szabályozzák, a munkaszolgálat megváltása már fel sem merült, mert az már értelemszerűen nem terhelte a szabad telepest (Dl. 40 124). Az egyszerűbb „kondicionális 4·