Századok – 1981

TANULMÁNYOK - Szűcs Jenő: Megosztott parasztság - egységesülő jobbágyság. A paraszti társadalom átalakulása a 13. században. (II. rész.) 263/II

304 SZŰCS JENŐ urukat „kötelezettségeik és szolgálataik sokasága miatt", midőn az 1264. évben — mintegy a több ízben jelzett fordulat jeleként — az apát a konventtel együtt végre „fontolóra véve, hogy sokan e népek közül szolgálataik sokasága miatt elidegenednek tőlük", más szóval megszöknek a monostor földesurasága alól, helyt adott a sürgető követeléseknek, és írásba foglalt „kondicionális szabadságot" (libertates condicionales) biztosított a szétszéledő gamásiaknak. A Boglár vidékén a Balaton partjáig lenyúló hatalmas határú Gamás (Lengyeltóti mellett) az apátság legnépesebb birtokközpontjai közé tartozott Somogyban. Fél évszázaddal korábban (1211) 11 család lovas jobbágyon, valamint egy harangozó és két pohárnok családon kívül 6 iparos, 20 udvarnok, 12 apátsági földekhez és ekékhez beosztott szolga (agricola) és 2 szőlőműves családot írtak itt össze, együttvéve 54 háztartást (66 fiúgyermekkel és 20 együttélő fitestvérrel). Az akkori körülményekhez képest „óriásfalu" népessége tehát 200-300 lélek közt mozgott. Az apát által megadott „kondicionális szabadság" mibenlétét sajnos közvetlenül nem ismerjük ahhoz fogható pontossággal, mint a fél századdal korábbi demográfiai helyzetet, mert az oklevélnek csak tartalmi kivonatát tartotta fenn egy jóval későbbi oklevél. Mégis vannak közvetett támpontjaink a megegyezés tartalmának vázlatos rekonstruálására. A megadott „szabadság" nem jelentheti pusztán a „kondíció" hagyományos értelemben vett megállapítását, vagyis a terhek puszta rögzítését és bizonyos minimális jogok biztosítását, mert azt egyrészt általában nem nevezték szabadságnak (annál inkább szolgaságnak), másrészt a lázongókat már az intézkedést megelőzően is átfogóan .Jcondicionárius embereknek" titulálták. Sőt, mint láttuk, e falu lakosságának már fél évszázaddal előbb is csak mintegy negyedrésze volt szolgarendű; egyötöde „jobbágy", több mint fele pedig olyan jogállapothoz tartozott, melynek összefoglaló megjelölése már akkoriban condicionales homines volt. Közelebb visz az újfajta „szabadság"-kategória megfejtéséhez, hogy újabb fél évszázad elteltével (1322) az akkor már két településre, Egyházas- és Felgamásra szétvált falu parasztjai megint fellázadtak, magukat már jobbágyoknak (iobagiones monasterii) nevezték és kijelentették: terheik sokasága miatt „kondicionális módon megmaradni (condicionaliter.. . commorari) e falvakban nem hajlandók és el kívánnak távozni". Mire az akkori apát újabb rendezésre kényszerülve immár olyan „szabadságot" adott az ikerfalunak, hogy két részletben évi 50 dénár cenzust (denarios censuales) és évente háromszor „ajándék" (munera) címén terményadót szolgáltatni kötelesek - „ahogy a monostor egyéb birtokain élő többi szabad jobbágyai (ceteri iobagiones sui liberi) adni szoktak"; ezen túl még ama szőlőket tartoztak megművelni, melyeket e falu lakosainak ősei Egyházasgamás déli és nyugati határában „telepítettek és régi idők óta műveltek a monostor számára", de minden egyéb adójukat és munkakötelezettségüket (ceteris debitis et serviciis) elengedte az apát. Amiből mindenekelőtt világos, hogy a gamásiak 1264-ben elnyert „kondicionális szabadsága" mind időben, mind jogi értelemben a hagyományos „kondicíonárius" állapot és a „szabad jobbágyok" státusa közötti mezőbe esett - elvileg ugyanoda, ahova IV. Béla király 1257—1270 közt emelte fel a maga turóci és liptói népeit. Nyilvánvaló továbbá, hogy akkoriban terheik még magasabbak voltak, mint a szolgáltatások 1322. évi enyhítésekor; akkoriban még nem a monostor „többi szabad jobbágya" adónormáihoz igazodtak. Pénzcenzusuk lett volna magasabb? Nem valószínű, mert az 1320-as években 50 királyi dénár az akkori 336 dénáros fizetési márka („dénármárka") árfolyamán kereken 7 pondust ért, márpedig mint mindjárt látni fogjuk, Tihany