Századok – 1981

TANULMÁNYOK - Szűcs Jenő: Megosztott parasztság - egységesülő jobbágyság. A paraszti társadalom átalakulása a 13. században. (II. rész.) 263/II

296 SZŰCS JENŐ magángazdaságként kezelték e területet; maga IV. Béla is gyakorlatilag magánföldesúrként kellett, hogy szembenézzen már az ötvenes évek derekán azzal a ténnyel, hogy főként a turöci és liptói részek királyi uradalmi népei közül „igen sokan megszöktek, és mások uradalmaiba szóródtak szét". A korábban már elemzett 1257. évi oklevélről tudjuk, hogy nem lehet azonos az évtized múltán privilégium populorum de Turuch hivatkozással emlegetett oklevéllel, nem is vendégtelepes (hospes) kiváltság, hanem azzal csupán távoli rokonságot tartó telepítőlevél, mely éppen e „szétszóródott" népek visszatelepítését célozza két kijelölt területre, valahol a „turóci vár alatt" elterülő (valószínűleg Barsban, Zólyomban vagy Hontban keresendő) elnéptelenedett Széki és Balog nevű királyi földekre, köztük korábbi udvarnokföldekre. Az intézkedés egyedülálló plaszticitással tükröz egy közbülső fokozatot a hagyományos „kondicionális kötöttség" és a mélyben formálódó .jobbágyi szabadság" közt. Ε közbülső fokozat királyi koncepció terméke, kissé már fogantatásának pillanatában túlhaladott, de éppen ilyen minőségében világít rá jól nemcsak a király személyiségére, hanem azon túl a fejlődés dimenzióira is. Valójában persze több mint egy évtizedes intézkedés-sorozatról van szó, melynek csak első láncszeme a Széki és Balog földek benépesítését célzó kiváltságlevél; utóbb - még valamikor 1265 előtt — valószínűleg ugyanezeket a kiváltságokat terjesztette ki a király a turóci medence összes királyi népeire, majd a „szabadságnak" ugyanez a „státusa" (status libertatis) szállt át az egész liptói medencére is (1265), hogy végül egy negyedik királyi oklevél (1265—1270 közt) még egy korrekcióval a terményterhek újabb mérséklését hozza meg, mely állapotot aztán V. István erősítette meg privilégiális formában (1270. aug. 11.). Két telepítésre kijelölt „üres föld" — kivételes sziget — paraszti státusa teijedt ki tehát egy évtizeden belül a zólyomi királyi uradTalom nagy összefüggő területeire, minden egyes fázisban újabb földesúri engedményekkel a „szabadság státusa" terén. Amiben a király megelőzte az egyházi földesuraságot, az mindenekelőtt egy belátásban állt: abban, hogy az elharapózó szökési mozgalom földesúri ellenszere immár nem szorítkozhat egyedül a karhatalmi megoldásra, a szököttek ispáni közegekkel való „összeszedésére", azaz hatalmi erőszakkal „visszahívására" (amit a revocare műszó valójában takart), mely megoldást például az esztergomi érsek kérésére az „egyházi szolgálatból elfutó" kondicionáriusok felkutatásában Nógrád megyére nézve maga IV. Béla király még az imént sem habozott hagyományos módon alkalmazni (1254/55). A maga birtokain azonban már az 1257. évi telepítési akcióval félreérthetetlenül kinyilvánította a király a felismerést, hogy a szétszéledt alattvalók „visszahívásának" hatékonyabb eszköze megbatározott „szabadság" kilátásba helyezése, mely szélesebb körű kell, hogy legyen a szokványos kondicionárius jogoknál. Az oksági kapcsolat felismerése napnál világosabb az intézkedés megindoklásában: minthogy népei közül sokan szétszóródtak, a király visszahívatta őket az oklevélben részletezett szabadság kilátásba helyezésével (cum plures homines de populis nostris... ad aliorum predia fuissent dispersi, nos ipsos. .. facientes revocari, talem eis libertatem duximus ordinandam.. .). Maga ez az oksági kapcsolat persze éppen nem volt valami nagy újdonság a kor már javában telepítő földesurai számára, évtizedek múltán világos fogalmazásban feltűnik egyháziaknál is, például a veszprémi püspök telepítési utasításában („olyan szabadságot rendeljen nekik, mellyel összegyűjtheti őket..." 1313), de a 13. század derekán még újdonságnak számított mindama nagy múltú birtokszervezetekben, melyek egyelőre még vonakodtak belátni,