Századok – 1981
TANULMÁNYOK - Szűcs Jenő: Megosztott parasztság - egységesülő jobbágyság. A paraszti társadalom átalakulása a 13. században. (II. rész.) 263/II
282 SZŰCS JENŐ (noha még bizonytalanul) olyan irányban is kitágulni, hogy egyáltalán a „jobb" helyzetű parasztokat mondták Jobbágynak", holott szigorúan jogilag a szabados félig szolga volt még. Amikor Uriás pannonhalmi apát az 1221. évben számba vette szerzeményeit, „jobbágyoknak" nevezte a komáromi ölbő falu népét, holott amikor a falut a monostor megkapta, lakosainak jogállapota szabados volt (liberti 1210), és az is maradt az egyházi szervezetben, mint utóbb Albeus összeírásából tudjuk (libertini 1240). Az apát írnoka nyilvánvalóan tévedett, mert ha valahol, Pannonhalmán aztán igazán élesen megkülönböztették a jobbágyokat és szabadosokat. A tévedés mégis tanulságos: már az önálló faluközösségben élő, pénzcenzust is fizető szabados parasztok a hétköznapokban amolyan „jobbágy-féle" embereknek számítottak, ölbő homogén szabados falu volt, 35 háznép gazdálkodott itt tíz ekealja földön; az egy-egy háznépre eső földnagyság, mintegy 34 hold, jómódú parasztgazdaságokra utal. A .jobbágy" fogalom tehát a tatárjárás előtt — már és még - szétágazó, bizonytalan körvonalú mezőben jelölt különféle társadalmi elemeket. Bennünket e helyütt elsősorban a fehérvári lista harmadik csoportja érdekel, melyhez tartozókat mind a jobbágyi officiumot ellátóktól, mind az alsóbb uradalmi kondícióból kiemelt elemektől megkülönböztetve, a birtokhierarchiában a kettő közé eső gráduson tartották számon, az oklevelekben és összeírásokban pedig rendszerint „szabad jobbágyoknak" (liberi iobagiones) nevezték őket. Tanulságos, ha még egyszer Pannonhalma 1240 körüli viszonyait vesszük szemügyre némileg közelebbről ebből a szempontból is. A veszprémi Hécén élt kilenc háznépnyi jobbágy, akiknek saját öröklött, szabad földjük volt (terra propria hereditaria libera), ők alkották az uradalomban az „udvarispánok nemzetségét" (de genere curialium comitum), amiről megjegyezni tartotta szükségesnek az összeíró, hogy „azok is maradhatnak, ha jók és hívek lesznek . . ." Épp ezért kétséges, hogy eme birtokelőkelőséget egyáltalán ide kell-e sorolnunk. De a Győr megyei Asszonyfalván is élt három jobbágycsalád saját „örökletes földjén". Megint némileg más lehetett a komáromi Némán élő — e fejezetben is emlegetett — pénzadót fizető szabad jobbágyok (liberi solventes tributa) státusa, alighanem rokon a Sala földiekkel, s megint némileg más a tényőieké (Győr m.), akik az említett kis pénzösszegen kívül súllyal terményben adóztak (a 12 dénáron túl e négy háznép évi terhe együttesen egy ökör, 100 kenyér és 30 vödör sör volt, alig több, mint régi hagyomány szerint egyetlen torlóé), de nem voltak kötelesek még a lovas jobbágyok „közös szolgálataira" sem, lerázták a borfuvarozás kényszerét is (1234), mindössze egy napra bocsátottak az apát és kísérete számára egy könnyű szekeret — alighanem utazóhintó-félét. Éltek aztán Alapon (Győr m.) olyan „szabad jobbágyok", akik a falu többi jobbágyaival, a „lovasokkal" (iobagiones equestres) ellentétben szintén mentesek voltak a borfuvarozástól, kizárólag csak küldöncszolgálatot láttak el, azt is a monostor költségén. Ravaszd falunak Cséb ispánhoz tartozó részén - nyilván az ispán kegyes adományából — hozzájuk hasonló kötelmű „szabadok" éltek, végezetül Újlakon (Győr m.) csak arról értesülünk, hogy itt is volt két család iobagiones liberi. Ha most már a birtoktörténeti hátteret nézzük, az egyedüli Héce kivételével, mely 12. századi szerzemény volt, az összes többi szóban forgó falu vagy falurész az 1210-es évek után került az apátság birtokába részint vüági urak adományából, részint ismeretlen körülmények közt, alig egy vagy két évtizede fűződött tehát be a monostori uradalomba: még (és már) nem abszorbeálta őket a státusára nézve egységes „lovas jobbágy" zöm. Mert e hét falu „szabad jobbágyi" eleme együttvéve is csak 43
