Századok – 1981
TÖRTÉNETI IRODALOM - le Goff; Jacques: Az értelmiség a középkorban. (Ism.: Bónis György) 232/I
232 TÖRTÉNETI IRODALOM 232 Érthetetlen ez a lebecsülése az erdélyi gótikának, fó'ként akkor, mikor a könyv háromnegyede róla szól, méghozzá elismerően, és néhány sorral feljebb a szerző azt mondja róla, hogy „a szomszédos területekre termékenyítően terjedt át". A korszerű történeti szemlélet túljutott azon, hogy a nemzeti identitást valami történelem fölötti kategóriának tekintse, önkéntelenül felmerül a kérdés: vajon ez az értékelés nem azért fogalmazódott-e meg így, mert a szerző'· attól tart, hogy az olvasóban olyan vélekedés alakulhat ki, hogy a gótika Erdélyben nem román, hanem valamiféle más „identitást" testesített meg? Entz Géza JACQUES LE GOFF: AZ ÉRTELMISÉG A KÖZÉPKORBAN. Budapest, 1979. 236 1. A Magvető kiadó több, mint húsz év késéssel jelentette meg Le Goff kis könyvét. A szerző, a középkorkutatás egyik legnagyobb alakja, bevezetésében a következő alcímet adja művének: „Bevezetés a középkori értelmiség történelmi szociológiájába", s ehhez a tervéhez hű is marad. Ezzel magyarázza könyvének néhány hiányosságát - bár nehéz lenne ilyen kis helyen ennyiféle ismeretet közölni. Bevezetésén kívül hármas tagolást alkalmaz. A 12. századba helyezi az értelmiség születését, a 13. századba a felnőttkort és problémáit, míg a befejező rész „az egyetemi értelmiségtől a humanistákig" vezet el. Kiegészítésül kronológiát és rövid bibliográfiát találunk. Az értelmiség születését a városok újjászületéséhez köti a szerző. Bevezetésként visszanyúl a „karoling reneszánsz" kérdéséhez, s ettől az igazi reneszánsz egy lényeges elemét tagadja meg: a karoling scriptoriumokban másolt könyveket igazában nem olvasásra írták, hanem gazdasági értékük miatt. A 12. században azonban már olvasták a „régieket", hogy vállukon állva messzebbre jussanak. Az értelmiségiek felfedezik a görög-arab örökséget, s a jól fizetett fordítók betömik a latin műveltség réseit. A keletről jövő hatást feldolgozó központok közül Orléans és Párizs emelkednek ki. Párizs a szigorú szerzetesi eszmény számára a modern Babilon, de a városi klerikusok előtt az új Jeruzsálem. Különösen dicsérik a goüard-ok, akiket Le Goff megtisztít a százados rágalmaktól, és mint csavargó értelmiségieket jellemez. A vágáns költészet legfőbb jellemvonása a társadalom bírálata. Mint a goliard-ok között elsőt, a szerző részletesen tárgyalja Abélard-ot, „az első tanítómestert". összefoglalja életét, s Hélofse címen mellesleg a nő és a házasság kérdését a 12. században. Kibontakozik előttünk Abélard, a logikus, a moralista és a humanista. De ugyanolyan súllyal szerepel Chartres, annak naturalizmusa és humanizmusa. A chartres-i iskola fedezi fel az embert, mint mikrokozmoszt. Azután a szerző az értelmiségi helyét vizsgálja a városi környezetben. Eszközeit, a könyveket teszi az utolsó helyre. Ez átvezet az értelmiségiek szervezetéhez, az egyetemhez, amelynek létrejötte már a 13. század alkotása. A „felnőttkor", tehát a 13. század problémái elsősorban az egyetemekkel függenek össze. A városi fellendülés „testületi" szakaszában az értelmiségiek is testületekbe szerveződnek. Autonómiájukért mindenekelőtt az egyházi hatalmasságok ellen kell harcolniuk, amelyek a licentia docendi megadásának jogát tartják fenn maguknak. De meg kell vívniok a királyi hatalommal is, amely az egyetemet a maga gazdasága és hírneve forrásának tekinti. Az egyetemnek viszont a sztrájk és a secéssio a fegyvere, melyekhez a pápaság támogatása járul. A pápaság azért védi meg az egyetemeket, hogy a saját fennhatósága alá rendelje őket; csak ezen az áron szerzik meg autonómiájukat. Le Goff most az egyetemi testületek belső ellentmondásait, szervezetét, oktatási rendjét, tananyagát, vizsgarendjét, társasági és vallásos életét, munkaeszközeit, dialektikáját, szókészletét, auktorait, gyakorlatainak fajait, és a megélhetés ellentmondásait tekinti át. Az értelmiségiek fizetésből vagy javadalomból élnek. Többek között ez a világi papok és a szerzetesek ellentétének (a séculiers — réguliers vitának) egyik fő kérdése is. De ellentmondások mutatkoznak a skolasztikában is, így a naturalizmus kísértése, az arisztotelizmus és az averroizmus vitája, a tapasztalat és az értelem kapcsolata, az elmélet és a
