Századok – 1981

TÖRTÉNETI IRODALOM - Drăgut; Vasile: Ars gotica in Romania Ism.: Entz Géza) 227/I

TÖRTÉNETI IRODALOM 231 értékes munkában megtalálható, makacsan visszatérő' felfogás nemcsak elavult és korszerűtlen, hanem egyszersmind minden komoly vitát meghiúsít. Bármely kor bármely jelenségei ugyanis csak úgy vizsgálhatók, értelmezhetők szolid eredmény reményében, ha az illető kor viszonyaiba helyezzük őket, s tudomásul véve az akkori történeti helyzetet, abból indulunk ki, s azt tartjuk szem előtt munkánk során. A saját kor viszonyainak vagy elképzeléseinek visszavetítése teljesen helytelen alap, s csakis a vizsgált történeti valóság elferdítéséhez, meg nem értéséhez, végső soron meghamisításához vezethet. Ahogyan történeti tény, hogy az első világháború után Erdély Romániához tartozik, éppúgy történeti tény, hogy a 10. századtól kezdve addig Magyarországhoz tartozott. Vagyis az a korszak, amelynek művészetét Dräguf vizsgálja, Erdély vonatkozásában végig ez utóbbi történeti keretben folyt. Tehát Magyarország a gótika korában erdélyi viszonylatban nem „idegen" ország, mint Német- vagy Csehország, s ugyanakkor Magyarország északi felét nem nevezhetjük „Szlovákiának", mert ez akkor is és még nagyon hosszú ideig anakronisztikus (37). Történeti lehetetlenség a magyar királyság helyett „budai királyságot" vagy „budai udvart" emlegetni (12,144). Az erdélyi vajdaság a 12. századtól kezdve egykorú forrásokkal igazolt. A könyvben Erdély és a vajdaság szinonimaként többször is szerepel (12, 25, 40, 144). Ez azt a látszatot kelti, mintha az erdélyi vajdaság azonos volna a 14. században az akkori Magyarországról áttelepüléssel alapított moldvai és az ugyané században feltűnő havasalföldi vajdasággal. Ezzel szemben az a történeti helyzet, hogy a vajda a magyar király egyik főtisztviselője, aki a központtól távoli megyei területeknek kezdettől fogva nem különállását, hanem a központi hatalommal való szerves kapcsolatát biztosítja. A hét megye azonban nem azonos Erdéllyel, mert ezeken kívül a 12—13. században kialakulnak a szász és székely kiváltságos területek, amelyek comesei ezek kiváltságos népeit ugyancsak a központi hatalomhoz kapcsolják. Mindez az egész gótikus korszakban így volt. Nem is beszélve arról, hogy a történeti Erdélyt körülvevő megyék lényegileg semmiben nem különböztek a többi magyarországi megyétől. Teljes mértékben helyes az erdélyi gótikának cseh, lengyel, osztrák és délnémet vagy sziléziai vonatkozásait kutatni, de nem elszigetelten, hanem az akkori történeti keretben. A szerző a művészeti összefüggések rajzában szinte mindenütt következetesen kihagyja Magyarország jelenlegi területét. Szerinte a művészeti hatások Cseh-, Morva-, Lengyelországból, Ausztriából vagy „Szlovákián" vagy Dalmácián át érkeztek Erdélybe, körülkeringve a Kárpát-medence középső, az összes legfontosabb művészeti központot magában foglaló akkori országrészét. Igaz, hogy e középső részen a török hódoltság következtében sok minden elpusztult, de sok minden megvan, ha nem is sértetlenül, és sok minden újra előkerült, hála a régészeti és műemlékvédelmi tevékenységnek. Az új eredmények közzététele pedig folyamatosan történik, tehát nem marad titokban. Az egykorú források felhasználása természetesen kívánatos és szükséges, de pontos értelmezéssel! IX. Gergely 1234-i oklevelét DräguJ úgy magyarázza, hogy a pápa nyugtalankodik, hogy Erdélyben a román püspökök(?) vallásilag befolyásolják a környezetükben élő magyarokat és németeket, s ezáltal veszélyeztetik a katolikus vallást. Ebből azt a következtetést vonja le, hogy az autochton román lakosság egyházfői „az új jövevények"-re vallási vonzóerőt gyakorolnak „a kárpáti térségben" (11-12 és 33-34). Csakhogy ez a „kárpáti térség" nem Erdélyben, hanem a Kárpátokon túli Kunországban van. Ez a szóban forgó oklevélben világosan benne van. így tehát az 1234-i oklevélből csak Kunországra és nem Erdélyre lehet következtetéseket levonni. A vázolt helytelen történeti szemlélet a művészet történetében is kellemetlen buktatókat okoz. A szerző a jelenlegi magyarországi kutatást általában vagy nem veszi tudomásul, vagy idézi, de nem használja fel se pozitív, se kritikai értelemben. De nem vesz tudomást azokról az emlékekről sem, amelyek természetszerűen összefüggnek az erdélyi emlékekkel. így kerül sor indokolatlanul késői datálásokra (pl. Ákos románkori bazilikája szerinte tatárjárás utáni, tehát egykorú Kerccel! 17), vagy megalapozatlan származtatásokra (pl. öraljaboldogfalva temploma morva eredetű 84), de ezeken túlmenően furcsa értékítéletekre is amelyek egész művészeti korszakok fejlődését állítják hamis fénybe. A könyv végéhez csatolt német nyelvű összefoglalás az erdélyi és moldvai gótika viszonyát így jellemzi: „Ellentétben Erdéllyel, ahol a gótika csak divat-stílusként jelentkezik, a 16. századi Moldvában új életerőt mutat fel, amely autochton hagyománnyá érett, és Nagy István uralkodása idején igen jelentős és szimbolikus értékek hordozójává vált. így a gótika a moldvai építészetben nem egyszerű stilisztikai idomulás eredményeként él tovább, nem mint egyoldalú hajlam egy bizonyos formanyelv megtartására, hanem eljut egy teljes és egyértelműen román identitáshoz, hiszen Nagy István korában a helyi építészet szerves alkotórészévé válik." (397.)