Századok – 1981

TÖRTÉNETI IRODALOM - Melnikova; E. A.: Szkandinevszkije runicseszkije nadpiszi (Ism.: Bartha Antal) 216/I

TÖRTÉNETI IRODALOM 217 ténetének szemszögéből vizsgálja. A legkorábbi germán rúnák az i. sz. 2.-3. századból származnak. A szerző egyetért a szakirodalomban elfogadott nézettel, mely szerint a germán rúnaírás ott keletkezett, ahol a vándorló germánok a latin és a görög ábécékkel találkoztak. Ezek betűit dolgozták át és alkalmazták a germán nyelvekre. Egyben kialakították az írástechnika sajátosságát, ennek lényege, hogy a betűket kemény anyagokra vitték rá. A 2-3. század folyamán alkalmazott régebbi rúnák 24 jelből álltak. A 7. és a 9. század közötti korban a különböző germán nyelveknek megfelelő írásokat alakítottak ki, és ezek léptek a régebbi rúnák helyébe. Ennek az újításnak volt a terméke a 16 jelből álló dán írás. A 9. század eleje körül kialakult a svéd-norvég rúnaírás, amelyik azonban nem terjedt el, mert a dán írás volt a közkedvelt. A 16 jelet ismerő dán írás, már a maga korában, a feliratok készítőit nehéz helyzetbe hozta. Még inkább áll ez azokra, akik a dán írással készült feliratokat olvassák és értelmezik. A dán írásban ugyanaz a jel akár négy hangot is jelölhet. A kényelmetlenség elhárítása érdekében, a svéd rúnák készítői mellék- (diakritikus) jeleket alkalmaztak. Ezt a javított dán írást azonban nem lehet új típusnak minősíteni. A feliratos sírköveket igen gyakran díszítették. Az ábrázolások a normán hiedelmeket, mítoszokat idézik, és néha még a feliratoknál is bővebb információkat adnak. E. A. Melnikova részletesen foglalkozik az ábrázolásokkal, rámutat kútfő értékükre. A kutatástörténet elemzésekor a szerző nemcsak méltat, hanem polemizál is. Mindkét vonatkozásban példásan látja el feladatát: ellenérvei lényegre törők, eljárása kollegiálisán tapintatos. E. A. Melnikova kitűnően alkalmazza az orosz nyelv fegyvertárát. Köztudott, hogy a régebbi polgári történetírás a Kijevi Orosz állam létrehozóinak a normannokat, más néven a varégeket tartotta. A nyugati polgári történetírásban ma is vannak hívei a normann elméletnek. A szovjet történetírás képviselői gondos forráselemzéssel mutatták ki a Kijevi Orosz állam normann eredeztetése elméletének alaptalanságát. Eközben elemezték azt is, hogyan vált a normann elmélet retrográd nézetek történeti alapvetésévé. E. A. Melnikova nyomon követi a normannista irányzat kialakulását, forrástani alapvetését. V. Thomsen, könyvének (The Relations between Ancient Russia and Scandinavia and the Origin of the Russian State. Oxford-London, 1877) - megjelenése óta különösen a skandináv országok szakköreiben a priori tétellé vált a régi orosz állam normann eredeztetése. Úgy tűnt, hogy O. Montelius nagy jelentőségű tanulmánya (Svenska runstenar om farder österut. Ett bidrag till vikingatidens história, Fornvännen. Tidskrift fór sverikes antikvarisk forskning, Stockholm, 1914, ârg. 9, s. 81-124,) alátámasztja V. Thomsen tételeit. A monumentáüs rendszerező és filológiai munkát végző Montelius nemcsak közreadta a runikus feliratokat, hanem az orosz állam normann eredetét bizonyító történeti kútfőnek minősítette azokat. Montelius munkájának elévülhetetlen érdemének E. A. Melnikova azt tartja, hogy elsőként rendszerezte a Kijevi Oroszországot, Bizáncot, valamint a kelet-európai földrajzi és népneveket említő runikus feliratokat. A földrajzi és a népnevek csoportosításával lehetővé tette azoknak a határoknak a kimutatását Kelet-Európa térképén, ameddig a skandinávok eljutottak. Montelius földrajzi következtetéseit a régészeti kutatások a későbbiekben igazolták. Munkájának fogyatékosságai viszont a következők voltak: 1. nem figyelmeztetett a vitás olvasatokra és értelmezésekre, 2. csak svéd fordításban közölte a feliratokat, 3. a skandinávoknak a Kijevi Oroszországban folytatott tevékenységére nézve egyetlen tényt sem közölt, 4. ezért megalapozatlan az a kijelentése, hogy az orosz államot a svédek alapították, 5. a feliratok keletkezésének datálásában eredménytelen volt. E. A. Melnikova megjegyzi, hogy e problematikus pontok ellenére a Montelius által közzétett feliratokat mintegy hat évtizeden át perdöntő történeti kútfőknek tartották a tekintetben, hogy az orosz államot a normannok hozták létre. Csak abban volt vita, hogy svédek, dánok vagy norvégek voltak-e ezek a normannok. E. A. Melnikova megállapítja a következőket: egyetlen felirat sem említi meg, hogy az elhunyt valamilyen fontos helyet töltött be az orosz társadalomban; a feliratok túlnyomó többsége all. században keletkezett, és ezért nem jöhetnek számításba a normann elmélet helyességének bizonyítékaként. Különös helyzet alakult ki. A skandináv-orosz kapcsolatok legjelentéktelenebb említését is a normann elméletnek megfelelően értékelték, miközben a rúna-feliratokat 1968-ig senki sem értékelte az orosz-skandináv kapcsolatok története szempontjából. A. Liestol tanulmánya (Runic Inscriptions, Scando-Slavica, Suppl. I. Copenhagen, 1970, p. 121-132,) fedezte fel ezt ahiányt. Művében megjegyezte, hogy az orosz-skandináv kapcsolatokra némi fényt derítő runikus feliratokat azért nem lehet hasznosítani, mert hiányzik egy megfelelő korpusz, azaz egy olyan kiadvány, amelyik tartalmazná valamennyi feliratot.