Századok – 1981

FIGYELŐ - Makkai László: Ars historica. Megjegyzések Fernand Braudel: Civlisation matérielle; Économie et Capitalisme; XVe-XIIIe siécle című művéhez 206/I

FIGYELŐ 213 ókor egyáltalán nem, Kína és az Iszlám pedig csak részben alkalmazott, másrészt pedig Európának részben éghajlata, részben társadalmi viszonyai által diktált igénytöbbletére, más korábbi vagy egykorú civilizációkhoz képest. Ezt az igénytöbbletet Braudel műve más összefüggésben gazdagon és túlnyomó részben elsőnek tárja fel. Az európai ember fő eledele a búza, ennek megtermeléséhez ekefogat szükséges, ahhoz pedig igavonó állat, mely egyben hústartalék is, ezzel szemben Kína és az Iszlám inkább emberi munkaerőt használ, és kevesebb húst, tejet, tojást fogyaszt, tehát mind állati, mind emberi energiakészletben szegényebb. Az európai ember, főleg az atlanti, balti és kontinentális régiókban jól fűtött házat kíván, míg a mediterrán s a közel- és távol-keleti kevesebb energiát használ fel fűtőanyagnak. A kínait (ezt is európai hatásra és részlegesen) kivéve az egész emberiség a földön ül és alszik, széken és ágyban csak az európai, s egyedül az európai változtatja (a 14. századdal kezdve) mind gyorsabb ütemben az öltözködési divatot, ami új meg új technikai találmányok átvételére vagy kieszelésére, a termelékenység állandó növelésére kényszeríti a textilipart, mint azt Endrei Walter sajtó alatt lévő műve eddig nem is sejtett arányokban és méretekben mutatja ki. Európa tehát technikailag is kumulál, a munkaerő egyre több ügyességet, a munkaeszköz egyre több felhalmozott munkát tartalmaz és hagyományoz tovább, ami alapját és feltételét képezi az ipari forradalomban bekövetkezett robbanásszerű felfutásnak. Mindez persze mit sem érne az európai társadalom nagyfokú mobilitása nélkül, mely a kumulált erőket mozgósította. Braudel művében lépten-nyomon talákozunk ezzel a mobilitással, melynek születési helye a város. Az európai város már az I. kötet végén megjelenik, megtölti a második kötetet, mint a piacgazdálkodás szintere és vehikuluma, s fő témája a harmadik kötetnek is, mint a gazdasági világ központjaként működő szuperváros. Mint történelmi jelenség páratlan; Braudel (a sokkal később kifejlődő államtól való) szabadságát és (a falusi rutin-rabsággal szemben) állandó megújulásra, eredeti alkotásokra való képességát hangsúlyozza. Az autonómia és a kezdeményező képesség, egyszóval a vállalkozási lehetőség és kedv „problémáját Sombart, mint rendesen, a mentalitások vonalán kezeli, a racionális szellem fejlődéseként, inkább mint a társadalom vagy éppen a gazdaság vonalán, ahol félt Marx úttörését követni" (I. 453.). Braudel viszont nem fél ettől, hanem a város európai vezető szerepét arra vezeti vissza, hogy az az antik város felbomlása utáni tabula rusa közepette egy már megindult falusi virágzás nedveiből táplálkozott, s idejekorán átvette Bizánctól és az Iszlámtól a pénzgazdálkodás eszközeit és módszereit. A város így „biztosította Európa általános fellendülését, mint az élesztő a tészta megkelését". (III. 75.). A vidéktől elzárkózó, de azzal csereviszonyban álló város „agresszív univerzum, az egyenlőtlen csere makacs munkálója" (uo.), s „az egyenlőtlen csere a világ egyenlőtlenségének teremtője, és viszont, a világ egyenlőtlensége a csere makacs teremtője" (III. 36.). Ez az egyenlőtlenség a gazdasági fejlődés igazi mozgatója, lelke a braudeli koncepcióban, míg a népesedés és a technika a „teste". De ahhoz, hogy a falu-város közti csere, mint az egyenlőtlenség munkálója létrejöjjön, szerintem nem elegendő a város szabadságát és kezdeményező készségét hangsúlyozni, har>em tekintetbe kell venni a szabadság és a kezdeményező készség korlátait is, amelyek a falu-város viszony alakulásának sajátos útjára kényszerítették a középkori európai várost. Braudel város-koncepcióját továbbgondolva aligha lehet kitérni annak a ténynek a hangsúlyozása elől, hogy míg az ókori város a földesurak uralma alatt állott, addig az európai város szabadságát elsősorban a földesúri fennhatóságtól való függetlenség