Századok – 1981

FIGYELŐ - Makkai László: Ars historica. Megjegyzések Fernand Braudel: Civlisation matérielle; Économie et Capitalisme; XVe-XIIIe siécle című művéhez 206/I

212 FIGYELŐ ahhoz képest, hogy a 19. század közepén a gőzenergia egyedül ugyanannyit tett ki, s ma csak elektromos energiából közel százannyival rendelkezik Európa! Ehhez még azt is hozzátehetjük, hogy a termelés növekedését nemcsak az energiakészlet csekélysége, hanem koncentrálásának technikai korlátozottsága is akadályozta. Az igásállatoknál a fogatolási technika legfeljebb 5, a malmoknál a vízi és szélkerekek maximális átmérője és rossz hatásfoka legfeljebb 30 HP koncentrációját engedte meg, amihez képest a felső határt jelentő 1000 és 2000 tonnás hajók vitorlázatának 250 - 500 HP-t képviselő energiafelhasználása valóban kivételes, ma már azonban szintén liliputinak minősülő teljesítményt jelentett. Mindenesetre igen helyesen tekinti a 15. század „nagy technikai újításának" az energiafelhasználásban jelentéktelen, de az interkommunikációban forradalmat jelentő könyvnyomtatás mellett a nyílttengeri hajózást és a tüzérséget. Megállapítását továbbgondolva azzal kell kiegészíteni, hogy az ágyúval felszerelt vitorláshajó nemcsak a kora-újkori Európa legnagyobb energiakoncentráló technikai konstrukciója, az európai gazdasági világot a többi kontinensre is kiterjesztő felfedezések és gyarmatosítás nélkülözhetetlen eszköze, hanem egyúttal az önszabályozó gépek előképe is volt, olyan komplex technikai rendszer, amelynek emberi mechanizmusait gép, gépi mechanizmusait pedig emberi ,.közlőművek" kapcsolták össze. Nem egyetlen ember szabályozó tevékenysége irányította, mint a többi középkori gépet, hanem sok emberi szem és sok műszer (iránytű, asztroláb, térkép, valamivel később látcső és kardántengelyre függesztett óra is) információit gyűjtötte össze agyában a kapitány, és közvetítette azokat kormányoshoz, matrózokhoz, tüzérekhez s azok által kormányszerkezethez, vitorlákhoz és ágyúkhoz. A műszereknek ilyen tömeges alkalmazása a középkori technikában páratlanul áll, s jelzéseik összekapcsolása olyan rendkívüli erőfeszítést kívánt, mely úgyszólván kikényszerítette a technikai fejlődés következő nagy lépését, az automatizálásra, azaz a technikai rendszerek belső kapcsolatainak mechanizálására való törekvést. Ha a 15—17. század technikájáról szólunk, nem feledhetjük el a 17. század „tudományos forradalmának" hozzájárulását, éspedig egy sor műszer (hőmérő, látcső, barométer, ingaóra stb.) feltalálását, mert ezek és hasonló műszerek kerülnek fel két-három évszázaddal később a gépekre, mint automatikus szabályozók (pl. thermostat). Talán túl sokat kívánunk ezzel egy amúgy is voluminózus, másfélezer lapon minden eddigi gazdaságtörténeti szintézisnél adatokban többet, látóhatár tekintetében szélesebbet nyújtó műtől, de azért a névmutatóban szereplő Newton és Huygens neve mellett talán elfért volna Galilei és Torricelli neve is, az említett technikatörténeti összefüggésben. De ha ezt az előretekintést nélkülözhetjük is, nem árt visszatekintőleg továbbgondolni Braudel technikatörténeti megállapításait. 25 vagy 50 millió HP valóban nem sok a 19. századi, még inkább 20. századi energiakészlethez képest, de nagyon is számottevő a korai középkor, s még inkább az ókor, valamint a „konkurrens" Iszlám, Kína és India energetikai teljesítőképességével összehasonlítva. S itt nem csupán s nem is elsősorban energiaforrásokra kell gondolni, hiszen az állati vonóerőt, a vízikereket, a vitorlát már az ókor is ismerte, s Kína és az Iszlám Európával legalábbis egyidejűleg használt iránytűt, lőport, szélkereket, hanem gondolni kell egyrészt azokra a „közlőművekre", melyek a különféle energiáknak munkába állítását lehetővé tették, illetőleg a hatékonyságát fokozták (pl. kengyel és szügyhám a lovaknál, kormánydeszka az ekénél, emelőkar az ipari malmoknál, hátsókormány a hajónál, elforduló elülső tengely a kocsinál) s amelyeket az