Századok – 1981

FIGYELŐ - Makkai László: Ars historica. Megjegyzések Fernand Braudel: Civlisation matérielle; Économie et Capitalisme; XVe-XIIIe siécle című művéhez 206/I

210 FIGYELŐ gedi, hogy „az ún. feudális társadalom, mint kurrens formula, jelölheti az európai társadalomtörténet egy hosszú szakaszát, hogy kényelmes címkéül szolgálhat ott, ahol végül is éppúgy mondhatnánk A Európát, míg Β Európa jelölné a következő szakaszt" (II. 413.). Valóban nem az elnevezések a fontosak, hanem az a tény, hogy Európa történetének van egy-egy 1500 előtti és utáni szakasza, melyek társadalmi struktúrájukban különböznek, s amelyek közül az elsőt feudális, a másodikat kapitalista jelzővel lehet ellátni. Mindez viszont csak annyit jelent, hogy Braudel nem a marxista teória ellen, hanem azzal szemközt, vele dialogizálva építi fel a maga teóriáját, melyben a termelési mód nem főismérve a társadalmi formációnak, pontosabban nincs különösebb hangsúly az 1500 után együtt élő termelési módok genetikai sorrendjén, azon, hogy a rabszolgaság mint egy társadalmi formára jellemző termelési mód időben nyilvánvalóan megelőzte a jobbágyságot, míg a bérmunka masszív jelentkezése a jobbágyság létrejötte és elteijedése utáni időre esik. Ha a termelési mód felől nézzük a társadalmi fejlődést, a marxi szekvencia érvényes, ha viszont a gazdasági világok felől, azoknak Braudelnél belső hierarchiája, földrajzi kiterjedése és fennállásának időtartama a döntő. Braudel gazdaságtörténeti teóriája három dimenzióban, vertikálisan, horizontálisan és temporálisan határozza meg a gazdasági világokat, pontosabban az európai gazdasági világ fejlődési szakaszait, s ezek olyan realitások, amelyek nem teszik érvénytelenné, hanem új szempontok szerint gazdagítva tárják fel a társadalmi formációk tartalmát. A vertikális „rács", amely három szintre tagolja a gazdaságot, egyben a művet magát is a háromtagú alcímnek megfelelő három kötetre osztja. Mindennek alapja az „anyagi civilizáció", az öneállátás és a rutin nagyon lassan változó világa, erre oltódik rá (se surplombe) a „gazdaság", a piacokon folyó gazdasági versengés mechanizmusa, amelyet viszont hatalmába kerít és önérdekében alakít monopóliumokkal, spekulációval a „kapitalizmus". A gazdaság hármas szintje, ha az adott korszakban már együtt van is, eredetileg három különböző periódus terméke; az „anyagi civilizáció" a maga önellátó tendenciájával a neolitikus faluig nyúlik vissza, a piacgazdaság a falu-város kapcsolat kezdetéig, a kapitalizmus pedig (Marxnak Braudel által is elfogadott megállapításával egybehangzóan) a városias 13. századig. A három szint nyilván nem azonosítható három társadalmi formációval, annál inkább megfelel azonban annak a történeti köztudatban még kevéssé jelentkező ténynek, hogy a gazdasági fejlődés időben egymás után következő fázisai: önellátás, egyszerű árutermelés, kapitalista árutermelés nem behelyettesítik egymást, hanem egymásra oltódnak. Az újabb azonban csak részben keríti hatalmába az előzőt, mely aláre.ndelődve is megmarad, sőt továbbra is megőriz valamit autonómiájából; különleges történeti konstellációkban pedig mintegy ledobja a fölébe rakódott réteget, és eredeti formájában bukkan a felszínre. Ennek belátása - úgy hiszem - egészséges ellenszere lehet a társadalmi formációk oly gyakran előforduló leegyszerűsített, uniformizált ábrázolásának, akár annak, hogy egy kapitalista formáción belül jelentkező feudális maradványok túlértékelésével feudálisnak minősítsék az illető társadalmat, akár annak, hogy a kapitalista piacba való részleges bekapcsolódás miatt kapitalistának tekintsenek egy feudális függési viszonyokat fenntartó rendszert. A differenciált látásmódnak iskolapéldája, ahogy Braudel a kelet-európai robotgazdálkodásról ír: „Ez nem egy feudális rendszer, mivel nemcsak hogy távolról sem többé-kevésbé önellátó, hanem ... a földesúr