Századok – 1981

FIGYELŐ - Makkai László: Ars historica. Megjegyzések Fernand Braudel: Civlisation matérielle; Économie et Capitalisme; XVe-XIIIe siécle című művéhez 206/I

FIGYELŐ 209 akár mint ellenség, akár mint cinkos, egyenlő (vagy majdnem az) az állammal" (III. 540.). Eszmék és politikai formáció az előbbinél, erők és társadalmi formáció az utóbbinál, két egymást követő évszázad két jellegzetes történeti teóriája. Ez a megkülönböztetés áll természetesen a marxista történelmi teóriára is, de Braudel másként értelmezi a társadalmi formációt. Számára a társadalom „ensemble des ensembles", gazdaság, hierarchia, politika és kultúra együtteseinek együttese, melynek < térbeli és időbeli egységét nem a sajátos termelési mód határozza meg, hanem a mindenkori „gazdasági világ" (économie-monde). Ez lényegileg azonos Wallerstein „world sys- « tem"-jével; annak koncepcióját interpretálva és helyenként vitatva fogalmazódik meg, mint „a Földnek egy gazdaságilag autonóm, lényegileg önellátó darabja, s amelynek bizonyos szerves egységet kölcsönöznek belső kapcsolatai és csereviszonyai" (III. 12.). A gazdasági világnak uralkodó központja és alávetett perifériája van, s valamilyen formában már az ókorban is és Európán kívül is létezett, pl. Róma vagy Kína gazdasági hatóterülete. A gazdasági egység nem szükségszerűen esik egybe a társadalmi, politikai és kulturális egységekkel, de a gazdaság előbb-utóbb befolyása alá vonja a többi szférát. „A társadalmi anyag, mely a gazdasági világ medrében folydogál, végül is tartósan alkalmazkodni látszik hozzá" (III. 42.); „a gazdasági világ központjában mindig egy kivételes, dinamikus, egyszerre rettegett és csodált, erős, agresszív és kiváltságos állam helyezkedik el", mely gazdasági uralkodó helyzetének köszönheti súlyát (III. 39.), végül „egy-egy gazdasági világ együttese egész kiterjedésében afelé hajlik, hogy ugyanannak a kultúrának legyen részese ... még ha a gazdasági világok életkorát a kultúráé messze meg is haladja" (III. 51.). Ezek szerint a gazdasági világ integrálja a társadalmi, politikai és kulturális erőket, ugyanakkor azonban differenciálja a termelési módokat, melyek egyidejűleg különböznek az uralkodó centrumban és az alávetett perifériákon, az előbbiben a bérmunkás, az utóbbiakon a robotoló jobbágy vagy a rabszolga a tipikus dolgozó a 15-18. századok folyamán. A gazdasági világ hierarchikus rendje magyarázza, hogy „a világtörténet felvonulási területe, körmenete, együttélése a termelési módoknak, melyeket túlságosan is történelmi korok egymásutániságában vagyunk hajlandók látni. Valójában a különböző termelési módok egymásba akaszkodnak. A legfejlettebbek függenek a legelmaradottabbaktól és viszont" (III. 55). Azt jelenti-e mindez, hogy Braudel egyszerűen ignorálja a társadalmi formációnak a termelési mód által meghatározott s egymást időrendben követő formáit? Első látásra ez olvasható ki abból, hogy a „feudalizmus" fogalmát a hűbéri viszonyra kívánja szűkíteni, a kapitalizmust pedig a piacgazdaságra oltódó, annak mechanizmusát és szabályait monopóliumokkal és spekulációkkal elferdítő gazdasági szuperhatalomnak tekinti. Ugyanakkor azonban, mint fentebb láttuk, nem korlátozza a kapitalizmust pusztán a gazdaságra, hanem társadalmi és politikai implikációit is figyelembe veszi, s ha egyet is ért Gurvitchcsal abban, hogy a feudális társadalom tulajdonképpen több különálló hierarchia (földesúri, egyházi, állami, hűbéri, városi függési rendszerek) mozaikja, nem hiszi, hogy ezek a hierarchiák önmagukba zárt világok lettek volna, ellenkezőleg „együtt éltek, összekeveredtek, bizonyos összefüggést tételeznek fel. .. Egy koherens globális társadalom, melyben egyik hierarchia fölébe kerekedik az együttesnek anélkül, hogy szétzúzná a többieket . . ." (II. 414.). így azután ha nem is találja „logikusabbnak a [feudalizmus] elnevezés alá foglalni az egész európai társadalmat a 11. és 15. század között, mint a kapitalizmus szó alá ugyanennek a társadalomnak egészét a 16. és 20. század között", mégis megen-14 Századok 1981/1