Századok – 1981

FIGYELŐ - Makkai László: Ars historica. Megjegyzések Fernand Braudel: Civlisation matérielle; Économie et Capitalisme; XVe-XIIIe siécle című művéhez 206/I

208 FIGYELŐ magyarázzák a szöveget. A gazdaságtörténet „obszervatóriumából" a történetíró saját reflektora mellett a közgazdaság, a statisztika és az emberföldrajz lámpásaival is rávilágít a dolgokra, anélkül, hogy asszimilálódna a segítségül hívott rokontudományokhoz, vagy azokat asszimilálná a történeti diszciplínához. Inkább együtt gondolkozik velük. A rokontudományokkal való együtt gondolkozás, az „alliance" persze nemcsak Bloch öröksége, hanem a másik harcostársé, Lucien Fèbvre-é is. Egész sor módszertani gondolat közös nála és Braudelnél, így pl. ő mondotta ki azt az elvet, amelyet Braudel most oly nagyszerűen megvalósított. „Horizontalitás vagy vertikalitás? Mind a kettő. Kiszélesedni a térben, kiterjedni az időben!" Fèbvre legnagyobb historiográfiai érdeme azonban az, hogy ő volt a történeti pszichológia úttörője, ő bővítette ki a „mentalité" többé-kevésbé feltárt tartományát a „sensibilité" még eléggé homályba vesző perifériájával, melynek kutatását az Annales-iskola ifjabb nemzedékei legmagasabban lobogtatott zászlóikra tűzték. Braudel azonban ezen az úton már nem követi Fèbvre-t. Nem mintha bagatellizálná a gondolatok és az érzelmek történeti szerepét, hanem mert azok a szaktudományok, amelyek megbízható alapokat szolgáltathatnának e szerep természetének és jelentőségének felméréshez, ti. a szociológia, a pszichológia és az antropológia, nem jutottak tovább a szubjektív önközlések, kérdőívek, tesztek, inteijúk magyarázgatásánál és osztályozásánál, s így megállapításaik objektív érvénye nagyon is kétséges, amit azután filozófiai spekulációkkal vélnek pótolhatni. Valaha a történészek nagyon sokat vártak a szociológiától. „Ma — írja Braudel — mi történészek inkább azt találjuk benne, hogy túlságosan kedveli az általános eszméket, s leginkább a történetiség iránti érzék hiányzik belőle. Ha van is már egy történeti gazdaságtan, még nincs történeti szociológia" (II. 408.). Még súlyosabb az ítélete a történeti pszichológiának Webertől származó, Sombart által végletesen kiélezett s ezáltal igazságmagvától is megfosztott elveiről. Súlyos tévedésnek tekinti „a szellemi tényezőket mindenestől a többiek rovására értékelni", a kapitalizmust a reformáció, vagy a racionalitás „szellemiségéből" vezetni le. Mert,.nemcsak szellem van a világon" (II. 509.). A történeti szintézisben a primátust a gazdaságnak adni tehát nem csupán történetszemléleti állásfoglalás, hanem tudománytörténeti szükségszerűség is. Ez persze nem jelenti Fèbvre módszertani alapelvének, a többi társadalomtudománnyal való „alliance"-nak a tagadását, csak annak a lehetségesre és a valóban termékenyre való korlátozását, ami viszont nem bezártság. Fèbvre öröksége az a nyitottság, amely nem a végleges eredményeket, hanem a további kutatásra serkentő gondolatokat közlő műveket részesíti előnyben. Braudellel nemcsak együtt gondolkodni lehet, hanem továbbgondolkozásra is felhív. * * * Gondolkozzunk hát együtt és tovább azon, ami Braudel művében az „ars historica" harmadik aspektusát, a tudományt képviseli, s ez a teória. Ahogyan annak idején Ranke megírta, hogyan vezetett az egyes korszakok politikai vezéreszméinek sorozatos változása a modern alkotmányossághoz, szerinte az európai s ezáltal az egész emberi civilizáció legnagyobb vívmányához, úgy írja meg Braudel, hogy a történelem „ellentétes erőinek együttesében hogyan szerveződik a gazdasági növekedés a középkortól a 18. századig, maga után vonva a kapitalizmust" (II. 410), amelyről „a legnagyobb tévedés volna azt állítani, hogy nem több, mint egy gazdasági rendszer, amikor a társadalmi rendszerből él, s