Századok – 1981

FIGYELŐ - Makkai László: Ars historica. Megjegyzések Fernand Braudel: Civlisation matérielle; Économie et Capitalisme; XVe-XIIIe siécle című művéhez 206/I

FIGYELŐ 207 gazdaságok kicserélődnek, a politikai intézmények összetörnek, a társadalmak egymást követik, de a civilizáció folytatja útját. .. Minden civilizáció szívében vallási értékek érvényesülnek ... Mégis a vallási valóság önmagában nem az egész kultúra, amely szellem, életstílus, mégpedig a szó minden értelmében, irodalom, művészet, ideológia, öntudat ... A kultúra az anyagi és szellemi javak sokaságából tevődik össze . .." (III. 51.). S egybeesés, de egyúttal jellegzetes különbség, hogy Ranke egy-egy nemzetet (azaz politikai entitást, pl. a németeket a reformáció korában), Braudel pedig egy-egy szupervárost (egymást követően Velencét, Antwerpent, Amsterdamot és Londont, mint gazdasági entitásokat) tart képesnek arra, hogy egyedi történetében a világtörténet vezető erejének rangjára emelkedjék. Két évszázad két reprezentatív történetírójáról szólva, műveik reprezentatív volta természetesen nemcsak abban áll, hogy a teljes történelmi folyamatot korukra jellemző „obszervatóriumból" látják és láttatják, nem is csak abban, hogy globális és mondiális történelmet mernek és tudnak írni, hanem mindenekfölött abban, hogy az „ars historica" utolérhetetlen mesterei, a szó mindhárom klasszikus értelmében: művészet, mesterség, tudomány. A történeti ábrázolás művészetét, formai erényeit általában sem számon kémi, sem különösen kiemelni nem szokás, de ezúttal kivételes esetekről van szó. Nem szükséges itt Ranke emelkedett, szentenciózus stílusáról bővebben szólni; nem egy remekbe fogalmazott mondatát állandóan idézik. Szükséges azonban Braudel írói képességei előtt fejet hajtani, nem csupán a stiláris ragyogásért, hanem elsősorban azért, mert stílus és mondanivaló tökéletesen fedik egymást. A messzemutató nagy vonalak, a lényegre törés és a felvillanó apró részletek, a konkrétumhoz való bevallott vonzódás egymást kiegészítő játéka sajátos izgalmat vált ki az olvasóban, akinek akaratlanul is Francastelnek az impresszionizmus nagyjairól írott mondatai jutnak eszébe: „a fény művészete, a világ színes szintézise", „szentimentális realizmus", „intuitív jellegű viszonylatokat akar felfedezni, de elfogadja a módszer szükségességét és a szabályok értékét" (L'impressionisme, Denoel, Paris, 1974. 138, 145.). Módszer és szabály: ez a mesterség. Ranke korában ez mindenekfölött a formai és tartalmi szövegkritikában állott, sokaknál ki is merült a filológiai akribiában. Ranke azonban nem tárta a világ elé a műhelyt, csak az alkotást, a történelmi események rekonstrukcióját, „amint az valójában történt". Mióta a történelmet nem események sorának, hanem folyamatnak tekintjük, már nem csupán a „hogyan" érdekel, hanem azt kutatjuk: „mi történt valójában". S ehhez a mesterségnek is változnia kellett. Braudel a hagyományos mesterséget is érti (ld. például a capital, capitaliste, capitalisme szavak történeti elemzését), de nagyot lép tovább. Mint az Annales programjának végrehajtója és tökéletességre vivője, a komparatizmust, a kvantifikációt, az interdiszciplinaritást műveli. Ezeket a módszertani elveket már Marc Bloch megfogalmazta, részben meg is valósította. Európai középkori komparatisztikáját azonban Braudel térben és időben egyaránt világméretekre tágította. Hihetetlenül nagy és sokféle tényanyagot görget jól készített medrében műve: saját kutatásokat, másoknak őáltala inspirált kutatásait, általa kezdeményezett és irányított viták adatait és szempontjait. A kvantifikáció nem számok mágiája nála, hanem arányok és szekvenciák józan mérlegelése és egymáshoz mérése; térképeken, grafikonokon, táblázatokon is ábrázolva. A vizuális megjelenítés egyébként is szervesen épül bele történetírói módszerébe : az illusztrációk nemcsak kísérik, hanem kiegészítik és