Századok – 1981
FIGYELŐ - Makkai László: Ars historica. Megjegyzések Fernand Braudel: Civlisation matérielle; Économie et Capitalisme; XVe-XIIIe siécle című művéhez 206/I
FIGYELŐ Makkai László: ARS HISTORICA MEGJEGYZÉSEK FERNAND BRAUDEL: CIVILISATION MATÉRIELLE, ÉCONOMIE ET CAPITALISME, XVe - XVIIIe SIÈCLE C. MÜVÉHEZ. (Armand Colin, Párizs, I. 543 1., II. 600 1., III. 607 1.) Kerek száz esztendővel azután, hogy Inama-Sternegg bevezette a „gazdaságtörténet" fogalmát, íme, 1979-ben megjelent az a gazdaságtörténet, melyet habozás nélkül a 20. század történetírásának reprezentatív alkotásaként kell üdvözölnünk. Reprezentatív elsősorban azért, mert nem csupán gazdaságtörténet. „Sem a közgazdászok, legalább az ötvenes évek óta, sem a történészek már régóta nem hiszik, hogy a gazdaság külön világ volna, s a gazdaságtörténet olyan elhatárolt terület, ahová nyugodtan be lehet zárkózni. . . A világ gazdaságtörténete ezért a világ egész története, de egy bizonyos obszervatóriumból, a gazdaságból nézve" (III. 9.). Szintézis igényével lép fel tehát e mű, de azért mégiscsak elsősorban gazdaságtörténet. Ha esik is benne szó (és milyen lényeges!) társadalomról, politikáról, kultúráról, melyek a teljes emberi valóságnak egyenrangú részei („le lehetne írni a következő egyenletet tetszés szerinti értelemben: a gazdaság az politika, kultúra, társadalom; a kultúra az gazdaság, politika, társadalom stb." III. 34.), a gazdaság marad a vezető szempont, annak objektív prioritása miatt. „Nem szabad a priori azt képzelni, hogy ennek vagy annak a szektornak egyszer s mindenkorra fölénye lehetne valamely másik, vagy az összes többi fölött. Nem hiszek például a politikai történet kétségtelen és állandó fölényében, az állam szentséges primátusában ..." De „Európában, ahol jobban láthatni a dolgokat, mint máshol, ebben a világot megelőző Európában, a gyorsan fejlődő gazdaság gyakran elébe vágott más szektoroknak all. vagy a 12., még bizonyosabban a 14. század óta, s kényszerítette azokat, hogy őhozzá viszonyítva határozzák meg önmagukat. S ez a megmutatkozó primátus kétségkívül a szűk kontinens koraérett modernségének egyik gyökere" (II. 409.). A 20. század történetírásának reprezentatív szintézise a fentieknek megfelelően tehát szükségszerűen gazdaságtörténeti alapozottságú, mint ahogyan politika-történeti alapozottságú volt a 19. század történetírásának reprezentatív szintézise, Ranke világtörténete. Tévedés volna azt hinni és állítani, mint hiszik és állítják sokan, hogy Ranke szűk értelemben vett politikatörténetet írt. Igaz, ő maga mondotta, hogy 1500 után Európa az egyetemes történet középpontja lett, s Európán belül 1789-ig az államok egymás közti viszonya a domináns történeti téma. De nem ebben merült ki koncepciója, hanem az egészet nézte, mint az „Világtörténete" előszavából kiderül (Weltgeschichte I. Leipzig, 1895. 5—6.) Az emberiség anyagi (azaz gazdasági) és társadalmi, de főleg kulturális, ezen belül is vallási haladása eszerint éppen olyan fontos Ranke számára, mint a politikai események, mégis ez utóbbiak fonalára fűzi mondanivalóit, ezeket tekinti a történelem vezérmotívumainak. S különös egybeesés! A gazdasági vezérmotívumot választó Braudel is úgy vélekedik, hogy „a kultúra... az emberek történetének legrégebbi szereplője: a
