Századok – 1981
KÖZLEMÉNYEK - Barta Gábor: A Sztambulba vezető út 1526-1528. (A török-magyar szövetség és előzményei) 152/I
196 BARTA GÁBOR tés áldott adományát a kor bármelyik diplomatája joggal irigyelhette tőle. De bármily sokat számított is ez, a sztambuli alku nem ezen dőlt el. A követ magatartása egyértelműen jelzi, hogy olyan fölhatalmazással érkezett, amely kereken kizárta az adófizetés és a behódolás elfogadását. János király végszükségbe került ugyan, de kiárusítani nem kívánta magát. A tárgyalás menetének ismeretében bizonyos vagyok benne, hogy a magyar állam szuverenitását és európai kapcsolatait nem volt hajlandó föláldozni önnön koronájáért, hiszen azáltal éppen e korona erkölcsi fedzetét vesztette volna el. Szapolyai elszántsága egymagában persze kevés lett volna az üdvösséghez. Az 1526 decemberében és az 1527 májusában lefolytatott titkos tárgyalások óta a magyar uralkodó tisztában lehetett vele: a Porta kifejezetten kívánja a vele való szövetkezést. Mikor a mércét oly magasra helyezte Laski előtt, nemcsak a huszonnegyedik óra „vagy hat vagyvak" elszánása, hanem józan politikai belátás is vezette. A török-magyar szövetség elfogadása Hieronym Laskinak a hazaúttal kevesebb szerencséje volt, mint a tárgyalásokkal. Utolsó, jellemző lépéssel Grittit „kinevezte" Magyarország állandó portai képviselőjévé, de aztán tél és betegség hátráltatta: eltartott áprüis elejéíg^lrílre a rendelkezesére bocsátott török—román-tatár segédcsapatokkal a havaselvi Tírgovistére érkezett. Nem óhajtott észrevétlenül közelíteni Erdélyhez: hetyke hangú hadüzeneteket küldött tehát maga elé, egyet a tartomány rendjeinek, egyet pedig magának Ferdinánd királynak. A jellemző gesztus mögött visszavágási kedv is munkált: Ferdinánd sem maga üzent hadat Jánosnak, hanem Kázmér brandenburgi őrgróf, hadainak parancsnoka tette azt a „vajdának", (laski hivatkozik is az esetre!)15 5 Míg ezek a különös iratok átjutottak a határon, majd elérték Lengyelországot és a német területeket, s míg a követ első beszámolói megtalálták az utat Szapolyaihoz és I. Zsigmondhoz, sok víz lefutott a Dunán. Pedig várták, október óta egyre türelmetlenebbül várták híreit. János király a telet hadikészületekre használta, de diplomatáinak sem hagyott pihenőt. Rincon még a kassai megbeszélés után visszatért Krakkóba, s folytatta a toborzást és propagandát. Lengyel, porosz katonák masíroztak a magyar határ felé (az öreg Zsigmond persze „nem hallott, nem látott" semmit, az osztrák követ így hiába tiltakozott). Október derekán újabb magyar követség vágott neki a Kárpátoknak: Frangepán Ferenc érsek és Brodarics István püspök a piotrikówi lengyel országgyűlésre készültek, hogy a nemesség nyomásával kényszerítsék végre színvallásra a krakkói kormányt. Statileo ellenben hazatért, hogy a Munkácson, Homonnán át érkező zsoldosok fogadásáról, továbbirányításáról gondoskodhassék. November 18-án János király újabb meghatalmazást küldött Frangepánék után, megbízva őket ajnégj.5JJ^en Jcötött_magyar-lengyel szövetség, fölújításával, kibővítésével.156 15 'Mindkét Laski-hadiizenet: Acta Tomiciana X. N. 185-186. Magyarul Szalay L. Adalékok 125., ld. még Pociecha IV. 9. 15 6 A piotrikówi országgyűléssel kapcsolatos igen élénk magyar és Habsburg diplomáciai tevékenységről: Pociecha II. 366. skk. 1., vö. még SörösP. Brodarics 85 skk. 1. és uő. Századok 434. sk. 1.
