Századok – 1981
KÖZLEMÉNYEK - Barta Gábor: A Sztambulba vezető út 1526-1528. (A török-magyar szövetség és előzményei) 152/I
A SZTAMBULBA VEZETŐ ÜT 1526-1528 195 értek célhoz; magáról pedig kijelentette; út közben Havasalföldön kirabolták, azért érkezett üres kézzel. A pasák hallgattak, a szultán sem hozta zavarba a lengyelt. Megvárta, míg az bejelenti: János király „fölajánlja magát és országait felségednek", s ekkor röviden válaszolt: „Hálás szívvel fogadom királyod hajlamát: országa eddig az enyém volt, nem az övé, mert háború jogán és szablyával szereztem meg. De értésemre esvén irántam való hajlandósága, nemcsak rá szállítom azt az országot, hanem megsegítem az ausztriai Ferdinánd ellen is, annyira, hogy mindkét oldalán biztosan nyugodhassék." Las ki megérthette: sikerült az áttörés. Szulejmán fenntartotta ugyan Magyarországra emelt igényének elvét, de a lényegben engedett: sem adóról, sem ajándékról nem volt többé szó. Ibrahim ezt mindjárt másnap meg is mondta neki, közölve, hogy már íratja is a két hatalom közötti szövetség-levelet. De hogy azért a siker íze mégse legyen olyan édes, a nagyvezír azt is tudatta: a szultán maga fog I. János megsegítésére indulni, meg ne veresse hát magát a magyar király, mert az most már Szulejmánnak is szégyene lenne. A lengyel próbált szabadkozni: menjen a szultán csak Drinápolyba vadászni, a magyaroknak elég lesz, ha janicsárokat meg néhány szandzsák haderejét kapják segítségül. Ibrahim leintette: a szultán elhatározása megváltoztathatatlan. A következő napok meghozták a követnek a siker személyes gyümölcseit: Velence képviselője meghívta ebédre, a szultán díszkaftánt és pénzt ajándékozott neki. Február 3-án már búcsúlátogatását tehette a fenséges úrnál, ahol még megígértették vele: János király tájékoztatni fogja a Magas Portát a keresztény világ eseményeiről. A díszes fermánra azonban még várnia kellett: február 29-e lett, mire annak birtokában kiléphetett a hajdani Bizánc kapuján, Velence helyett egyenesen hazafelé. Büszke lehetett magára: vitte magával a szövetséget, melyben „Szulejmán sah, a császárok császára" „ . . . a fenséges Jánosnak .. . Magyarország . . . királyának" megesküdött „a magasságos Isten mindenhatóságára, és az ő mindenható istenségének szentségére, fényére és jóságára, a mennyekre, a napra, a holdra, a csillagokra, a földre ... és a szentséges Mohamedre, ősatyjára és ősanyjára", hogy őt „még legsúlyosabb szükségében sem fogja elhagyni, még ha valamennyi birodalma és országa veszendőbe menne is".15 2 A szívós lengyel még saját hazájára is gondolt. A szövetség záradéka kimondta, hogy az nem érvényes Lengyelország ellen; sőt Laski odáig merészkedett, hogy minden felhatalmazás nélkül fegyverszünetet kötött Zsigmond király és a Porta között.1 s 3 Visszatekintve pár hónapra, az embert még akkor is furcsa gondolatok kísértik, ha tudja: a tárgyalásokról Laski naplója az egyetlen forrásunk.15 4 Meglehet, a követ olykor szépítette, tódította saját cselekedeteit. A lényegen ez mégsem változtat: mintha embermilliók sorsáról döntő pókerjátszmát látnánk. A fiatal lengyel, egy országát már majdnem elvesztett király képviselője, egyetlen ütőkártya nélkül érkezett - a pasák egy világbirodalom erejével és döntési szabadságával ültek asztalhoz. És mégis Laski nyert! Az ő egyéniségén valóban sok múlt. Kihívásig menő vakmerőségét, szívósságát, gyors reagálásait, a blöffölés szinte magával ragadó technikáját, az idegenekkel való szóér-15 2 Szalay L. Adalékok 124. sk. 1. 15 3 Pociecha IV. 7.1.; Wrona hírei szerint 10 éves fegyverszünetet szerzett volna -Laski Lengyelországnak, de a követ maga csak általánosságban emlegeti tett szolgálatait, Acta Tomiciana X. N. 54. 15 "Egy lengyel barátjának írt január 23-i levelét sorolhatjuk még a napló mellé (ld. 153. jegyz.), de az igen szűkszavú. 13
