Századok – 1981
KÖZLEMÉNYEK - Barta Gábor: A Sztambulba vezető út 1526-1528. (A török-magyar szövetség és előzményei) 152/I
A SZTAMBULBA VEZETŐ ÚT 1526-1528 191 nyosak lehessünk benne, hogy ezúttal a Porta volt a kezdeményező, soroljuk még ide Piero Zen június 22-i sztambuli jelentését, melyben arról tudósította a Signoriát: „a szultán segítséget akar küldeni a vajdának a főherceg ellen, és csapatokat küldött neki."13 9 Akkor, májusban még csak komorodott az égbolt, de a vihar még nem tört ki. János király — ha igaz - nyilvánosan, főurai jelenlétében fogadta ugyan a török hírhozókat (mert igazi követek ezek sem voltak); de tárgyalni most is csak „suba alatt" volt hajlandó velük, és válaszát is titokban adta át, éjszaka küldve haza látogatóit.14 0 Mit tartalmazott ez a válasz? Most már egyértelműen a török erőlteti, kéljenek a magyarok tőle segítséget. Július 17-én a velencei hír-továbbítók mégis csak annyit hámozhatnak ki a sztambuli értesülésekből: Szulejmán követet vár a magyar uralkodótól.141 I. János tehát még mindig időnyerésre játszott, s bár (hihetőnek látszó) ígérete követ küldésére engedménynek tűnhet, ezt már aligha odázhatta volna tovább szakítás nélkül. Közben mégis kitört a háború Habsburg Ferdinánddal, és elsöpréssel fenyegette az új magyar királyt. A szultán sürgető nógatása ott lebegett a levegőben — további habozásra pedig nem volt idő. Igen vagy nem? Dönteni kellett. Magyarország keresztény ország volt, a törökkel évszázados, kegyetlen harcban állott. A hagyományok tiltásán pedig már csak azért sem volt könnyű túljutni, mert cserében nagyon is súlyos napi politikai következmények fenyegettek. Jóllehet,, az európai hatalmak némelyike olykor már korábban is megalkudott az oszmánokkal, olyan fajta tényleges együttműködésre, amilyenre a magyar hadszíntéren volt kilátás, még nem volt példa. János király nyilvánvalóan nagyon jól tudta, mennyire igaza volt sógorának, a lengyel uralkodónak, mikor Statileo májusi kérdésére (a török segítségről) azt a feleletet adatta: „ezt őfelsége (ti. maga Zsigmond) semmiképpen sem tudja helyeselni, mert ez a dolog nagyon istentelen és veszedelmes, ugyanis következtében még Magyarországot is könnyebben elfoglalhatják és megszállhatják ennek örve alatt a törökök, és az egész kereszténység is kétségkívül felháborodik mind a magyar felségre, mind országára; úgyhogy azoktól segítség helyett örökös ellenségeskedést kapna. Ezért őfelsége azt kéri és azt tanácsolja, hogy ez a felség (ti. I. János) valami más módot keressen önmaga és ügye védelmére, ha lehet, s ne azokat, melyek a legveszélyesebbek és keresztény fejedelemhez nem méltók."142 Csakhogy a „ha lehet" kérdése azóta eldőlt, éspedig a nem lehet irányában. A kérdés most már egészen egyszerűen hangzott: egyedül maradván, szabad-e, megéri-e segítségül elfogadni a törököt a Habsburgokkal szembeni, vesztésre álló háborúban? 13 9 Budai híiek (pettaui közvetítéssel június végéről) Saruido 45/360 és 449. fcaski: Simonyi, London N. 14. Statileo: Acta Tomiciana IX2. N. 55. Piero Zen: Sanudo 45/511 („II Signor vol mandat aiuto al Vayvoda contra L'Archiduca, e ha ordinato vi vadi zente"). 140 Sanudo 45/360. Azért nem lehettek rendes követek, mert taski Sztambulban nem hivatkozik rájuk. "'Sanudo 45/620. 1 4 2 Acta Tomiciana IX2. N. 128. „Verum quod auxilio Turcorum illius Majestas (= I. János) uti deberet, id nequaquam a Majestate sua probari posset, res enim esset juxta impia et periculosa, unde et regnum Ungariae facilius confici ac occupari posset hoc praetextu a Turcis et universitas Christiani hac impietate permoti haud dubie in ipsum serenissimum regem Ungariae et regnum eius commoverentur, ita ut ab illis pro subsidis perpetuam hostilitatem haberet, et proinde Majestas Sua rogat et consulit, ut illius Majestas alios potius modos se et sua tuendi, si fieri potest, sequi velit, quam eos qui et periculosissimi sunt et christiano principe non satis digni."
