Századok – 1981
KÖZLEMÉNYEK - Barta Gábor: A Sztambulba vezető út 1526-1528. (A török-magyar szövetség és előzményei) 152/I
A SZTAMBULBA VEZETŐ ÚT 1526-1528 185 hatáskörét, de abban a hiszemben, hogy ezzel mind megbízójának, mind Magyarországnak hasznos dolgot cselekszik. János királynak mindenesetre egyelőre sürgősebb dolga is akadt, mint hogy ellenőriztesse Rincon felhatalmazásait. Először is hivatalos választ készíttetett I. Ferenc hozzá intézett levelére: a július 6-án keltezett iratban megköszöni a francia uralkodó jóindulatát, mentegetőzik, hogy az ő követei Ferdinánd zárlata miatt nem értek el Franciaországba (a szövegből látszik, Laskiról is azt hitték ekkor, elakadt út közben). A francia segítség szükségességére előbb Mohács következményeinek felszámolása ürügyén kerül sor, de utóbb aztán áttevődik a hangsúly a „szövetkezett keresztény fejedelmek" közös támogatásának igénylésére, akiknél - ellenfele propagandájának ellensúlyozására — János a legkeresztényibb király közbenjárását is kéri, mondván, „ha nekünk segít, önmagán is segít".11 5 A hivatalos üzenethez két mellékletet is készített a magyar kancellária. Az egyik Szapolyai megválasztásának törvényességét taglalja és bizonyítja meglehetős teijengősséggel, a másik — a francia kérésnek megfelelően — részletes leírást ad a magyar ügyek állásáról, I. János helyzetéről és támogatóiról.11 6 A beszámoló büszkén hivatkozik rá, hogy az ország egésze elismerte az új király uralmát (még Havasalföld és Moldva hűségére is hivatkozik), megnevezi a makacs ellenszegülőket (Báthori István, „a Fuggerek társaságából" Thurzó Elek, Szalaházy Tamás püspök, a horvát Korbáviai János és a királyné néhány ifjú szolgája, „de akik közül egy sem származik bárói nemzetségből"), sorra veszi azokat, akik a tél óta megtértek hozzá (Batthyány Ferenc, Brodarics István püspök, Tahy János) végül pedig azokat, akik mostanában pártoltak el tőle (csulai Móré László, Beriszló István szerb despota, és Török Bálint — de az utóirat szerint ő már vissza is táncolt). A tájékoztató ezután rátér talán az egész iratcsoport legfontosabb részletére: a követ szóbeli kérdésére nyíltan kijelenti: katonai segítség küldése aligha kivihető, ezért inkább a másik ajánlott módot, a pénzsegélyt választja, amit I. Ferenc könnyen eljuttathatna Magyarországra, s amit főleg fegyvervásárlásra fordítanának, mert a török hadjárat és Ferdinánd kereskedelmi zárlata miatt fegyverben bizony nagy hiány mutatkozik. A zárszóban még túlzott, de magyarázható optimizmussal Ferdinánd nehézségeiről, a bajorok barátságáról ír („már abban vannak, hogy királyi felségünkkel szövetséget kötnek, és többen a birodalom fejedelmei közül is"), végül pedig a Habsburgoknak a töröknél tett első (valóban megtörtént)11 7 tapogatózásainak újságjával fejeződik be a beszámoló. Miközben Rincon utolsó tárgyalásait folytatta a magyar székvárosban, július 8-án Ferdinánd hadának előőrsei átlépték a magyar határt, és hozzákezdtek az első magyar erősség, a Bornemissza János pozsonyi várnagy birtokában lévő Dévény ostromához^Dévény nemsokára megadta magát, a létszámban egyre gyarapodó zsoldossereg pedig megkezdte az előnyomulást az ország belseje felé. Július 31-én az utóvéddel együtt maga Ferdinánd is magyar területre lépett. A Habsburg-magyar háború végérvényesen megkezdődött. 115 Simonyi, London N. 21. 11 i Simonyi, London N. 22-23. A dolog egyetlen homályos pontja, hogy János király a pénzsegélyt „per viam Odany et Pasmany" véli eljuttathatónak (? ). 117 Ferdinánd első török kapcsolatfelvételéről (1527 februártól), majd az 1528 elején induló első sztambuli követségéről az adatok javát kiadta Gévay; feldolgozta Török P. Konstantinápoly 8 sk. és 15 skk. 1.
