Századok – 1981

KÖZLEMÉNYEK - Barta Gábor: A Sztambulba vezető út 1526-1528. (A török-magyar szövetség és előzményei) 152/I

A SZTAMBULBA VEZETŐ ÚT 1526-1528 177 méltatta a magyar diplomáciát. Ha foglalkozott is az ötlettel valamelyik német fejedelem, azt olyan mellékes formában tette, hogy egyetlen ránk maradt hivatalos irat vagy magánlevél sem tartotta érdemesnek megemlíteni. A dologban mindeddig főszerepet játszó bajor hercegek utolsó, a gyakorlatilag tehetetlenül feloszló birodalmi gyűlés lezárásakor, május 18-án Budához címezett üzenete mindössze arról tudósított, hogy a birodalmi rendek nem voltak hajlandók segítséget megszavazni Ferdinándnak a magyarok ellen (legföljebb néhány uralkodó fogja jelentéktelen támogatásban részesíteni), de Ferdinánd ettől függetlenül meg fogja indítani a hadjáratot, „úgy hírlik, július 1-én ... de hiszen meg lehet őt előzni, s a háborút át lehet vinni az ő országába".8 7 Nem tudjuk, megérkezett-e ez a levél Budára. Azt sem igen lehet ma már tisztázni, tudott-e a magyar kormányzat arról, ahogy alig egy héttel a fenti írás útrabocsátása után, május 26-án a bajor hercegek felháborodva utasították vissza Ferdinánd követének tiltakozását, mondván, nem igaz, hogy ők a Habsburgok magyarországi ügyeibe beleavatkoztak volna: Posnitzer az esslingeni döntés értelmében ment Esztergomba, Winzerer pedig felhatalmazás nélkül tárgyalt, így bármit mondott is, az úgysem érvényes. . .8 8 A közvetítők keresésére irányuló, pár hónapos erőfeszítés megbukott, legkésőbb a regensburgi gyűlés napjaiban. Mégis, az új budai kormány külpolitikájának igen fontos mozzanata ez a kudarcot vallott próbálkozás. A Magyarország elleni háborús fenyegetés fokozódott, Habsburg Ferdinánddal megszakadt az érintkezés. János király kénytelen volt harmadik fél bevonásával kísérletezni — ezirányú diplomáciai tevékenysége azonban teljesen egyértelműen kerülte a császári ház nyílt ellenségeihez való apellálást. Ha a pápa oda is került a feltételezett közbenjárók sorába, ez az egyházfőnek, s nem a politikusnak szólt, s nem is maradt több félbemaradt gesztusnál. A tényleges tárgyalások olyan hatalmakká folytak, melyek mind ez idáig semlegesek maradtak a nagy európai háborúban. A dolog logikája világos, az elsődleges cél mindig a béke megteremtése. Ha a magyarok német (bajor) és lengyel jóváhagyással folytatják ellenszegülésüket, ez alighanem elveszi a kedvét a sokfelé lekötött Habsburgoknak attól, hogy ennyi új ellenséget szerezzenek egyszerre maguknak. Ezen a réven kerülhetett a kiszemelt döntőbírák közé a pártatlansággal egyáltalában nem gyanúsítható V. Károly is: a császárt közelebbről érintette a cognaci liga háborúja, mint öccsét, mérséklő szerepére még akkor is számíthatott I. János, ha sejtelme sem lehetett annak öcséhez írt, a magyar ügyekben mérsékletre buzdító leveleiről.8 9 Mások közbelépésében reménykedni nehéz ügyekben mindig kockázatos dolog. Nem tudjuk, mennyire hitt, mennyire bízott munkálkodásának végső sikerében a közvetítők után járó magyar kormányzat. Csak annyit tudunk, hogy az idő múlásával tájékozódni kezdett immár nem közbenjárók, hanem szövetségesek után is — csak éppen a döntést halogatta mindaddig, míg a döntőbíráskodás eszméjét végképp föl nem kellett adnia. 8 7

Muffat 42. és Szalay L. Adalékok 45.; Bárdossy L. 45. A birodalmi gyűlés sorsáról: Leopold von Ranke: Deutsche Geschichte im Zeitalter der Reformation, Wien, é. η. (továbbiakban: Ranket 528. 88 Szalay i. h. 8®V. Károly intő leveleiből példa: Anton von Gévay: Urkunden und Acktenstücke zur Geschichte der Verhältnisse zwischen Österreich, Ungarn und der Pforte im XVI. und XVII. Jahrhunderte I. Wien 1840 (továbbiakban: Gévay) 49 és 68. Ld. még Török Pál: I. Ferdinánd konstantinápolyi béketárgyalásai 1527-1547, Bp. 1930 (továbbiakban: Török P. Konstantinápoly) 6. (sk. 1.) Bárdossy L. 52. és 59.; L hot sky 210. 12 Századok 1981/1