Századok – 1981
KÖZLEMÉNYEK - Barta Gábor: A Sztambulba vezető út 1526-1528. (A török-magyar szövetség és előzményei) 152/I
A SZTAMBULBA VEZETŐ ÚT 1526-1528 173 Közvetítők keresése 1527 januárjának derekán érkezett az akkor éppen Esztergomban időző (ahogy ψgen mondták: múlató) magyar udvarba Konrád Posnitzer, a bajor hercegek követe. János király elismerésén, szerencsekívánatokon és a törökellenes terveken kívül még egy fontos közölnivalót adott vendéglátói tudtára. „Ha őfelsége (I. János) és a cseh király között viszály támadna a választás miatt, a hercegek azt kérik, hogy János király emiatt föl ne hagyjon a török elleni működéssel, mert ők nem kételkednek benne, hogy azon esetre, ha őfelsége a kereszténység ellenségének ellensége marad, Németország fejedelmei és egyéb rendei nem fognak mások szorgalmazásának engedve ellene, a király ellen haddal menni, sőt ügyének békés útoni kiegyenlítésén fognak munkálkodni."70 Szapolyai kezdetben nyilvánvalóan bízott abban, hogy Ferdinánd hajolni fog a józan ész békére intő szavára. A Bánffy-féle küldöttség bécsi kudarca azonban alapos leckéül szolgált számára — ezért történhetett, hogy míg a korábbi hetekben szó sem esett udvarában közbenjárók segítségülhívásáról, most a bajor javaslatot e téren is igyekeztek kihasználni. A Posnitzernek január 28-án adott válasz egyfelől — mint korábban láthattuk - határozottan bizonygatta a magyarok törökkel szembeni elszántságát; másfelől pedig nemcsak elfogadta, hanem mindjárt tovább is fejlesztette az eredetileg inkább csak félszavakban kinyilvánított közvetítési javaslatot: „S hogy világossá legyen, miszerint őfelsége nem egyenetlenséget és háborút, hanem békét és egyezséget keres, ám ítéljék meg a német birodalom választó fejedelmei, kinek van több joga a magyar koronához; őfelsége végzésüknek eleve aláveti magát."7 1 Arra persze, hogy a bajorok felelhessenek az ily módon döntőbíráskodássá átminősített közbenjárási kérelemre, idő kellett, s ezt a magyar diplomácia nem akarta tétlenül tölteni. A röviddel Posnitzer távozása után Krakkóba induló magyar követ, Statileo János budai prépost február 25-én arról számolt be Zsigmond királynak, hogy a bajorok közvetítőül ajánlkoztak, de I. János „inkább óhajtaná, hogy Felséged legyen a közvetítő, a csehek segítségével, akikről tudja, hogy szeretik ... és tudja ezenkívül, hogy a csehek erőszakosak, és ezzel az erőszakossággal többet szoktak elérni, mint ha a német fejedelmeknek kellene bírákká és ítélkezőkké lenniök . . ."72 Kázmér tescheni herceg által pedig, aki az előző hetekben a lengyel udvar megbízásából Esztergomban járt, s valamivel Statileo után ért vissza Krakkóba, János király egyenesen megüzente, hogy szeretné, ha Zsigmond nem közvetítő, hanem döntőbíró lenne.73 7 "Muffat 1 skk. 1., Szalay L. Adalékok 29. 71 Muffat 12. és Szalay L. Adalékok 33. 7 2 Acta Tomiciana IX5. N. 55: János király „... plus cuperet ut Majestas Regia poneret se mediatorem cum auxilio Boemorum, quos seit Majestati suae affectis . .. seit etiam Boemos esse importunos et sua importunitate plura efficere solere, quam quod principes Germaniae deberent esse arbitri seu arbitratores . . .". Hogy a bajor közvetítés (és, mint láttuk, segítség) ekkori dezavuálása pusztán taktika-e, vagy a Harrach-tárgyalás ideiglenes hatása, mint Smolka 142. (sk.) és Pociecha 323. feltételezi, nehéz eldönteni. Én inkább az első változathoz hajlok. Az mindenesetre érdekes, hogy a cseh-morva rendekhez ekkoriban kelt (második) üzenet piszkozatából (ld. 69. jegyz.) a döntőbíráskodásra utaló mondatot kihúzták. Talán féltek, ezzel gyöngítenék a tartományokra emelt igény erejét? 7 3 Acta Tomiciana IX*. N. 70 és 84. Egyébként erre már Statileo is utalt. Vö. az egész? ől Pociecha II. 324. és 326.