Századok – 1981
KÖZLEMÉNYEK - Barta Gábor: A Sztambulba vezető út 1526-1528. (A török-magyar szövetség és előzményei) 152/I
172 BARTA GÁBOR János király döntése mindettől függetlenül azt jelentette, hogy a Habsburg-viszály rendezése változatlanul a diplomatákra várt. Azt viszont láttuk, hogy a közvetlen tárgyalási kísérletekben Buda eszközei meglehetősen hatástalanoknak bizonyultak. János király voltaképpen alig néhány dologgal kísérletezhetett. Egyrészt a Máriának fölkínált házassági tervvel, ami minden kétséget kizáróan biztosítékul kívánt szolgálni, hogy Magyarország nem fog a Habsburgok ellen (a törökhöz? ) fordulni. Másrészt a Morvaországra, Sziléziára és Lausitzra emelt igénnyel, amit Zsigmond lengyel király is úgy tekintett, mint megfelelő csereeszközt Ferdinándnak „azon jogáért, melyet Magyarországra emelt".6 7 Hiába látta az akkor elvileg még semleges VIII. Henrik is a magyar kérdés legjobb megoldásának a házassági tervet, Ferdinánd és huga (némi, Magyarországon egyébként észre sem vehető bizonytalankodás után), elutasították a javaslatot.6 8 A biztosíték-ajánlat a Harrach-tárgyalás kudarca után gyakorlatilag egyszer s mindenkorra lekerült a napirendről. A Morvaországra és társaira vonatkozó magyar követelés élét pedig a viszálykodó felek magatartása közötti alapvető különbség vette el. János király eleve lemondott az erőszak alkalmazásáról. A kérdéses tartományok rendjei pedig - a magyarok ismételt felszólítása ellenére — hűséget esküdtek Ferdinándnak, mint cseh királynak. Buda erőfeszítései még a Habsburgokkal ellenséges urakat sem tudták igazán mozgósítani. Kázmér tescheni herceg (Szapolyai nagybátyja), pl. egyszerűen megkérte Zsigmond királyt, magyarázza meg helyzetét a magyar udvarnak. Az 1527 tavaszán Budán járt morva követ — vajon ki küldte? — semmi érdemleges nyomot nem hagyott maga után.6 9 A közjogi érvek — a még Mátyás király idejében kötött zálogszerződés, mely 400 000 forintért juttatta Buda kezére a kérdéses cseh mellék-tartományokat — mint rendesen, most sem értek többet írott malasztnál. Ferdinánd, aki a háború gondolatával sokkal könnyebben megbékült, mint vetélytársa, mindezek láttán az egész ügyet lezártnak tekintette. Az igényekről való kölcsönös lemondás gondolata kimúlt, mielőtt igazán világra jött volna. De ha ezzel a közvetlenül megtárgyalható vitapontok ki is merültek, a magyar diplomácia előtt még mindig nyitva állt az ellenféllel való közvetett érintkezés lehetősége. Nem is habozott kihasználni ezt a lehetőséget. Sőt, mivel első ilyen irányú lépéseire szinte a bécsi tárgyalásokkal egyidőben került sor, azok ismertetését az időben kissé visszakanyarodva kell elkezdenem. 61 Acta Tomiciana IX2. N. 228.; „ . .. pro jure suo quod ad regni Hungáriáé praetendit . . .", (Zsigmond - Statileonak, 1527 májusában). 6 8 VIII. Henrik a házasságról: Acsády I. 21/1. jegyz.; Utoljára márciusban hallunk ez ötletről, Frangepán Kristóf révén: Sanudo 44/313. Vö. még Ortvay T. 58. skk. 1. "János király okleveleiben rendszeresen használta a morva-sziléziai-lausitzi titulusait, még 1528 végén is, (pl. H. taski szepesi örökös főispáni kinevezésében, szept. 30: Bp.-i Egyetemi Könyvtár Kaprinay-gyűjt. (továbbiakban EK Kaprinay) in Quarto LIII. Ν. 94. Ügynökei még Prágába is eljutottak (Szalay, Adalékok 34.1.), A cseheknek küldött két felszólítása is ránk maradt, az egyik az OL Nagy István-gyűjteményében (hely és év nélküli piszkozat, 1527 tavaszáról), a másik az Egyetemi Könyvtár Litterae et epistulae originales gyűjteményében (továbbiakban: EK LEO), szintén piszkozat, 1526 végéről. A lengyel közvetítés kérésének adatai: Acta Tomiciana IX2. N. 22 és 70; Kázmér herceg ügye uo. N. 45 és 85; ez utóbbinak követe is járt Budán 1527 tavaszán: Történelmi Tár, 1898,172. Morva követ Budán: uo. János cseh hívei közül a Bernstein urakat (Jászay P. 331.), egy bizonyos Sternberg urat (Szalay L. 46.), a lentebb említésre kerülő Jan Kolowratot és a budai udvarmester Smyl Kwna de Kwnstadt-ot (Barta G., Századok 639.) ismeqük név szerint.
